Balszemmel

Balszemmel 270.

2012-02-01T12:18:00.003+01:00

Csomagold vissza a bőröndöket!

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta egy szocialista képviselő a feleségének. Még nem megyünk. Legalábbis vissza a hatalomba, még nem. Pedig már minden olyan jól nézett ki. A nyugati liberális sajtó nekirohant Orbánnak. Beharangozták az államcsődöt, amiről pedig igazából senki sem tudja, hogy mi az. Az amerikai nagykövet naponta öntötte átkait a magyar miniszterelnökre, mit sem törődve a diplomáciával, meg a kultúrával úgy általában. Amikor a német kancellár is azt mondta a rádióban, hogy neki sem tetszik minden, nos, akkor a szocliberális potentátok feleségei már kezdtek bejelentkezni a nevesebb fodrászszalonokba, hogy a nagy pillanatban teljes szépségükben pompázhassanak.

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta a szocialista képviselő, akit a jó Isten olyan tulajdonsággal áldott meg, ami ritkaságszámba megy szocliberális körökben: realitásérzékkel. Tetszik, nem tetszik, de tény: nyugat nem akarja Orbán fejét venni. A nyugat benne van a szuaréban, ezért úgy gondolja, hogy mindent szabványosítani kell, s akkor talán meg lehet menekülni. A második világháborút a németek jó sokáig elhúzták azzal, hogy nem ezerféle csavart gyártottak, hanem csak egyet, s az jó volt mindenhez, tankhoz, repülőhöz, ágyúhoz. Szóval járjon mindenki esze az IMF-csavarra, és minden OK lesz. Vagy lehet, hogy OK lesz. Majd kiderül.

Orbán azonban, aki az egykori szocialista Magyarországon nőtt fel, tudja, hogy a szabványosítás jó lehet, de az uniformizálás speciel nem. Ö ebből az utóbbiból nem kért, és felvázolt egy magyar utat, amely alapjaiban nem mond ellent a nyugati receptnek, de mégis csak más. Az EU és az IMF nem egyezhetett ebbe bele olyan könnyedén, mert még ragadós lenne a magyar példa. Képzeld el, mi lenne ebben a válságos világban, ha mindenki a maga feje után menne? Úgyhogy beindult a politikai gépezet, ami nagy reményekkel töltötte el a szocliberális köröket.

Orbánnak azonban megsúgta valaki, hogy liberális szitkozódások ide, amerikai támadások oda, legyen nyugodt! A nyugat értékeli az elmúlt másfél év teljesítményét. A magyar gazdaság bajban van. De mit monda Jézus az írástudóknak és a farizeusoknak, midőn elébe vezették a házasságtörésen kapott asszonyt? Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. Nos, az európai kormányok nem nagyon dobálózhatnak kövekkel, ha egyáltalán maradt még.

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta a képviselő, kipillantva az utcára. Te, ez az Orbán pont azt teszi, amit várnak tőle: kézben tartja a szociális konfliktusokat. Budapesten nincsenek százezres rendszerellenes tüntetések, mint Athénban, és az elégedetlen tömegek nem vívnak utcai harcot a csendőrökkel, mint Bukarestben. Te, mégis, mintha tömegek vonulnának az Andrássy úton! Mit kiabálnak? Éljen a kormány?

Köztisztasági vétség

A Balszemmel túl ismert fórum ahhoz, hogy a Munkáspárt 2006 ügyes-bajos dolgaival foglalkozzunk. De mivel a tekintetes polgári bíróság egykor úgy döntött, hogy az ő rövidítésük „Munkáspárt", ami a bíróság szerint abszolúte nem hasonlít a mi Munkáspárt nevünkre, nem hallgathatunk, ha valamivel bennünket is hírbe hozhatnak. Nos, a Munkáspárt 2006 le akart húzni egy bőrt a múlt hétvégi tüntetésekről, és a Kossuth térre vonultak, összes szövetségesükkel vagy húszan, hogy meghirdessék népszavazási kezdeményezésüket. Miről? Az alkotmányról és a Munka Törvénykönyvéről. Nos, gyanítom, hogy az alkotmányról nem lehet, a másikról meg, sajnos, nem érdemes. A Munka Törvénykönyve ügyében ugyanis pont azok adták fel a harcot, akiknek az élvonalban kellene állniuk: a szakszervezetek.

Na, de nem ez a csattanó. Vajnai úrék egy kicsit anyázták a kormányt, a jobboldalt, megfenyegették a magyar politikát, hogy jön a Nagy Testvérük, az Európai Baloldali Párt, és akkor lesz itt nemulass. S, innen következzék szó szerint az MTI híre: „A párt elnöke ezután aprópénzt szórt a Kossuth téri parkolóba, ahová a békemenet felvonulóit várják. Elmondása szerint ezzel akarják támogatni „a Fidesz fizetett bértapsolóit". A rendőrség felszólította Vajnai Attilát, hogy szedje össze a szétszórt aprópénzt. A párt elnöke ezt nem tette meg, ezért köztisztasági szabálysértés miatt rendőri intézkedés történt és felvették az adatait." No comment, illetve egy. A polgárpukkasztás politikai műfaj. De az osztályharctól, a dolgozók igazi érdekeiért való következetes küzdelemtől olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Az aprópénzes PR-fogásokat, és általában a polgárpukkasztást éppen azért találták ki, hogy ne kelljen harcolni.

Balszemmel 269.

2012-01-23T22:57:00.000+01:00

A béred tőled függ

Most már dőzs! - mondaná Hofi Géza. Aki nem örül 93 ezer forint minimálbérnek, vagy netán nem tud megélni belőle, az nem érdemli kormányunk szerető gondoskodását. 93 ezer forint végül is a mai árfolyamon 290 euró körül van. Igaz, pár hónappal ezelőtt ez megért volna 314 eurót is, de azért a pár euróért ne csapjunk nagy hűhót. Ezért a pénzért kormányunk kitette a lelkét. Még az Országos Érdekegyeztető Tanácsot is felszámolták, csak hogy a kormány dönthessen a sok akadékoskodó helyett. De azért van itt valami. Nem tudom, hogy tudod-e, hogy a munkabér nem a kormánytól, még csak nem is a munkaadótól függ. A munkabér Tőled függ, a munkavállalótól, a munkástól, a dolgozótól. Ha harcolsz a magasabb bérért, van esélyed, hogy megkapod. Ha nem, magadra vethetsz. A dolgozó tömegek egyelőre nem voltak képesek Európában egységes béreket, még egységes minimálbéreket sem kiharcolni. Törvényileg meghatározott minimálbért az unió 27 országából húszban alkalmaznak. Az európai minimálbérek meglehetősen nagy skálán szóródnak: míg Bulgáriában minimum 123 eurót kell fizetni a dolgozóknak, addig Luxemburgban minimum 1758 euróba kerül egy munkavállaló. Hát mit mondjak: ég és föld! Legyünk őszinték: ezért a 93 ezer forintért politikailag a magyar dolgozói társadalom alig tett valamit, mondhatnák semmit se. Dolgozni sokat kell érte. de küzdeni annál kevesebbet. Éppen ezért annyit is ér. 93 ezer forintból nem lehet tisztességesen megélni, rezsit fizetni, gyereket nevelni. Szóval, ha többet akarsz... De ezt Te is tudod!

Beleborzadok

Nem szeretnék az ellenség helyében lenni. Manapság persze nehéz eldönteni, hogy ki az ellenség és ki a barát. De mondjuk, hogy az ellenség az, aki ellen fenntartjuk remek kis hadseregünket. A magyar katonának már eddig a hire is elég volt, hogy a gaz ellenség megfutamodjon, de most már pláne nem kell tartanunk semmitől. Új korszak kezdődött 2012. január elsejétől az önkéntes tartalékos rendszer fejlesztésében, hiszen megindult a nem őrzés-védelmi feladatokra felkészítendő állomány felvétele - mondotta a nemrég megalakult MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) parancsnoka, Vanyur Tibor ezredes. Aztán elmondta, hogy egyelőre nehéz pontos adatot mondani a jelentkezők számáról. Ezt már végképpen nem értettem. Mitől nehéz? Olyan sokan vannak? Netán a szomszédból felvett újdonsült magyar állampolgárok is jelentkeznek, és nehéz eldönteni, hogy ki még szlovák, és ki már magyar? Nehogy már szlovákok szolgáljanak dicső hadseregünkben! Aztán láttam néhány fotót. Te, én nem értem, hogy miért kell nekünk demokrácia címén államtitkokat kifecsegni? Te, hogy ki mindenki nem jelentkezett! Szerencsétlen tornából felmentett állás nélküli értelmiségi, az ötvenes éveinek végén járó, elhízott egykori továbbszolgáló. És még sokan mások, akiket persze bizonyosan foglalkoztat a haza védelme, de jelenleg speciel nincs állásuk, egzisztenciájuk, normális életük. Ha belegondolok, hogy a kormány elgondolása szerint nekik kellene megmenteni bennünket árvíztől, hótól, földrengéstől, netán a külső ellenségtől, beleborzadok.

Busz-nagyhatalom lehetnénk

Fantasztikus hírrel szolgált a Magyar Nemzet a múlt héten. Csaknem egyéves kényszerszünet után márciusban folytatódhat a kompozitkarosszériás autóbuszok gyártása a NABI kaposvári gyárában. Töredelmesen bevallom, hogy sem a kompozitkarosszériás buszokról, sem a NABI-ról nem hallottam. Utánanéztem. Nos, a buszkarosszériákról ezentúl se tessék kérdezni, mert nem lettem okosabb. A NABI-ról azonban most már tudom, hogy ez a North American Bus Industries, azaz Észak-Amerikai Autóbusz Gyár rövidítése. A NABI története még 1977-ben kezdődött, voltaképpen magyar ötlet alapján magyar szellemi részesedéssel. A magyar partnert úgy hívták, hogy IKARUS, és évi 13-15 ezer autóbuszával a világ legnagyobb gyárai közé tartozott. A mostani magyar-amerikai cég 100 darab városi buszt gyárt, s mintegy száz embernek ad munkát. Ja, igen, egy másik cikkben olvasom, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalatnak 1367 autóbusza van, ebből az idén 222 darabot leállítanak, mert ha nem állítanák le, szegénykék útközben kimúlnának. Nem tudom, hogy a világ más részében el lehet-e adni magyar buszokat, de kis hazánkban egy helyreállított buszgyár hosszú évekre piacra találna. Hiszen nem csak Budapesten járnak buszok. Kezdetnek évi 5-6 ezer busz, 8-10 ezer dolgozóval? Tisztelt uraim, ott a kormányban és a parlamentben, a sok badarság helyett nem lenne célszerű inkább ezzel foglalkozni?a

Balszemmel 268.

2012-01-17T16:29:00.002+01:00

Önbecsülés nélkül

Nagyon nem szép dolog, hogy az Egyesült Államok beavatkozik a magyar belügyekbe. Kifejezetten udvariatlan és sértő, ha az amerikai nagykövet nyilvánosan, netán a sajtóban bírálja a fogadó ország kormányát. Dehát ez Amerika! A farkastól nem lehet számonkérni, hogy te miért vagy olyan, mint a farkas: ragadozó, falánk, kegyetlen. Ilyen, mert ö a farkas. Az igazi kérdés az, hogy mi hogyan reagálunk a farkasra, azaz az amerikai beavatkozásra? Arra, amit a Népszabadság, a 168 óra, az ATV és általában a szocialista-liberális körök az elmúlt hetekben tesznek, egy szó van csak: undorító. Nem csak egyetértenek az USA, az IMF követeléseivel, de helyt adnak olyan figuráknak, mint az egykori nagykövet Mark Palmer, vagy Charles Gati, akik nem kevesebbre szólítanak fel, mintsem, hogy döntsétek meg erőszakkal a kormányt! A magyar történelemben mindig voltak szemét emberek. Kik a Habsburgoknak árulták be Rákóczit vagy Kossuthot, kik Hitlernek adták oda az országot. S, ne tagadjuk, olyanok is voltak, akik a szovjetek nagyhatalmi érdekeit tekintették magyar érdeknek, és az internacionalizmus jegyében kiszolgálták őket. Ma a globalizmus jegyében lökik oda Magyarországot a nyugati tökének. Szemét emberek, gerinc és önbecsülés nélkül. A kormányokat le lehet váltani, sőt, le kell váltani, ha kárt okoznak. De egy vezérelv lehet csak: mit akarnak a magyar emberek?

Facsemete és forradalom

A Szabadság múlt heti számában sokan felfigyeltek a szokatlan hírre: Popa Gyuri bátyám facsemetéket ajándékozott egy egész falu iskolásainak és óvódásainak. Jó lenne, ha követnénk példáját. Lehet, hogy egy-egy párttagunk külön-külön nem képes erre, de egy-egy megyei vagy városi szervezet egészen biztosan. S egyébként sem a facsemetén van a hangsúly. Sok minden olyan dolgot lehet tenni, aminek nincs köze a napi politikához, de világossá teszik a Munkáspárt szándékait. Ha kis dolgokban segítünk, az emberek számítani fognak ránk nagy dolgokban. Sok ember kerül manapság kilátástalan helyzetbe. Sok ember érdeklődik manapság a Munkáspárt iránt. Nos, e két dolog összefügg. Jön a középkoron már túl lévő mérnök, aki nem tud elhelyezkedni. Jön a kőműves, akit nagyon konkrétan sújt az építőipar válsága. A faluban senki sem épit, ahhoz meg már öreg, hogy az EU-ba menjen. Jön a középkorú vállalkozó, aki nem tudja, mibe fogjon, mert nincs is mibe. Gyors megoldást várnak tőlünk, munkát, piacot, jövőt. Ezt biztos nem tudjuk adni. De mi meghallgatjuk az embereket egy olyan világban, amikor a hatalom, a parlamenti politika egyáltalán nem kíváncsi a nép hangjára. De tudunk adni mást is. Hitet, meggyőződést, közösségi kereteket a harchoz. A facsemete, nos, bármely furcsa is, így visz bennünket közelebb a forradalomhoz.

Gáz van!

Gáz van! Igen, gáz van, mert előbb-utóbb nem lesz gáz. Magyarországnak mielőbb új hosszú távú szerződést kellene kötnie az orosz Gazprommal az orosz gázszállitások jövőjéről. Ez nem megy egyik napról a másikra, és mivel hosszú sor áll az orosz gázért, a végén még hoppon maradhatunk. Gázt ugyanis Amerikából nem lehet venni. Egyébként máshonnan se. De sajnos, gáz van, úgy általában is a magyar-orosz viszonyban. Pedig a kormány a kezdet kezdetén remek terveket vázolt fel. Ha meg is csinálta volna, ma az orosz reláció pénzügyi és politikai könnyebbséget jelentene a válság kezelésében, és némi ellensúly lenne a durva amerikai nyomással szemben. Történtek persze jó dolgok, mondjuk, a Tolsztoj Társaság létrehozása kiváló ötlet. Néha azonban úgy tűnik, hogy a magyar külpolitika nem tudja, hogy mit akar. Rosszul reagálnak, vagy ha jól is, többnyire elkésve. Egyszerre rosszban lenni Amerikával és Oroszországgal, nem túl szerencsés.

Elgondolkoztam magamban. Oroszországnak márciusban új elnöke lesz. Felkészült-e a kormány az „új elnök fogadására"? Van-e már hivatalos kapcsolat a Fidesz és az Egységes Oroszország párt között? Mi, munkáspártiak ugyan nem szeretjük Putyin pártját, de ők vannak hatalmon. Leült-e már a miniszterelnök a budapesti orosz nagykövettel? Fogadott-e bárkit is a velünk foglalkozó orosz szakemberek közül, akik befolyásolják a Kreml gondolkodását? Köszöntötte-e bárki is a magyar vezetők közül minden oroszok patriarcháját a pravoszláv karácsony alkalmából? Képesek-e a kormányhoz közel álló lapok legalább objektív tájékoztatást adni Oroszországról? Bár ezekben a hideg időkben a meleg hangú tájékoztatás is jól jönne. Tudunk-e két barátságos szót mondani az euro-ázsiai szövetségre tett orosz javaslatról? Lobbizunk-e már az orosz politikai elitben? Vannak-e barátaink Putyin környezetében? Értjük-e, hogy az orosz vezetés egy új Oroszországot akar a világnak mutatni a 2014-es szocsi olimpiával? Tud-e a hivatalos Magyarország részt vállalni e törekvésben? Remélem, hogy mégsincs gáz, mármint politikai, és akkor lesz gáz, mármint földgáz.

Balszemmel 267.

2012-01-10T23:22:00.003+01:00

Nem nevetünk

A mai ínséges világban sokan töltöttük az év utolsó napját a televízió előtt. Sok mindent lehetett csinálni. Rágcsálni a TV előtt a karácsonyi bejgli maradványait, belekóstolni a szomszédasszony kocsonyájába, jókat bosszankodni, szidni a színészeket, a politikusokat, meg egymást. Egy dolgot speciel nem lehetett tenni: nevetni. Az M1, azaz a fő állami televízió műsora inkább hasonlított egy húsvéti misére, mintsem egy szilveszteri kabaréra. Volt itt minden, magyar himnusz, székely himnusz, szózat, csak humor nem. A szocliberális tábor az ATV Sas-kabaréjában élte ki magát. Humornak álcázták ízetlen tréfáikat, a kormánypolitika útszéli bírálatát. A politikailag köztes csatornákon pedig valamilyen zavaros keverék volt Hofiból meg egyéb retrómüsorokból és a nagyon is mai igénytelenségből, tehetségtelenségből, provincializmusból. Szóval, nem nevettünk.

Egykor valóban lehetett nevetni szilveszterkor. Az emberi gyarlóságokon, a politikai élet csacskaságain, önmagunkon. A televízió, a rádió, a színészek igyekeztek mosolyt csalni az arcunkra. Tehetségesek voltak, tudtak nevettetni. De könnyedén nevettünk azért is, mert ha voltak is gondjaink, biztosak voltunk benne, hogy az újévben igy vagy úgy, de megoldódnak. Mostanság nem nevetünk szilveszterkor. Biztosan tudjuk, hogy az életünk január elsején sem lesz jobb. S bármit is ígérjenek a parlamenti pártok, a kormányok, senki sem lóg segíteni.

Szocliberális feljelentés

Te, ezek nem változnak, régen Moszkvában jelentették fel ellenfeleiket, most meg Washingtonban és Brüsszelben! Régi ismerősöm mondta ezt nekem a szocliberális értelmiség egyik felkapott személyiségéről. Ismerősöm pár éve még a budapesti Orosz Kulturális Intézet igazgatója volt, de a szovjet időkben ott dolgozott, ahova az ilyen feljelentések befutottak. Megvolt a véleménye a magyar értelmiségről. Miről jutott ez eszembe? Nos, karácsony előtt a Népszabadság közölte le az amerikai külügyminiszter levelét, amelyben nem kevesebbet kér a magyar miniszterelnöktől, minthogy változtassa meg a magyar törvényeket az amerikaiak szája-íze szerint. A Népszabadság szinte élvezkedett, a mögötte álló szocliberális köröket egyáltalán nem zavarja, hogy az amerikaiak otromba módon beavatkoznak belügyeinkbe. Sőt, büszkék arra, hogy amerikai barátaik őket támogatják.

Amerika erős, befolyásos ország. Sokféle amerikai szervezet működik kis hazánkban, a nagykövetségtől kezdve a CIA, az FBI, a Pentagon képviseleten át az üzleti világig. A fó erejük azonban nem ebben van. A tőlük jövő külső impulzusok mérgezöek. dc még nem halálosak. Csakhogy a mérget az amerikaiak szocliberális barátai egyenesen a magyar társadalom vérkeringésébe juttatják. Tévedés azt hinni, hogy Magyarországnak tesz jót az, aki egy külföldi hatalomhoz rohan honfitársait feljelentgetni. A csatákat itthon kell megvívni, a saját népünket kell meggyőzni, nem más országok közvéleményét. Árulás ez is. Saját értékeinket áruljuk el. Önbecsülésünket adjuk fel. Magunk állítjuk ki a szegénységi bizonyítványunkat.

Szeretném leszögezni, hogy az Orbán-kormány tőkés kormány, s mint ilyet, nem védem. Dc becsületükre legyen mondva, a nemzeti érdek képviselete számukra nem merül ki abban, hogy újévkor eléneklik a Himnuszt, és előtte elszavalják a Szózatot. Jól vagy rosszul, ügyesen vagy ügyetlenül, de megkísérelnek ellensúlyokat találni az egyoldalú amerikai függösséggcl szemben. A szocliberális tábor meghajol az Egyesült Államok, az IMF előtt. A Tom Lantosok világa ez, ahol nincs magyar érdek, csak valamilyen globalista, világpolgári érdek.

Nemzeti provincializmus

Provinciálisak vagyunk, műveletlenek, dc nagyképűek. Az észak-koreai vezető, Kim Dzsong Il halálakor felhívott az egyik internetes újság munkatársa. Maga találkozott vele, mesélje el, mi ott a helyzet? - kérdezte. Nézze, válaszoltam, sajnos, nem találkoztunk. Biztos? Biztos, erre azért emlékeznék. De a KNDK számos felső vezetőjét személyesen ismerem, többször voltam ott, mint bárki: a magyar politikusok közül, szívesen elmondom, hogy mi is a valóság. Az nem kell! - mondta a tudatlan emberek magabiztosságával, és letette a telefont. Én nem szólhattam, viszont olyanok adtak hosszú nyilatkozatokat, cáfolhatatlan értékeléseket, akik soha sem jártak Észak-Koreában, s tudatlanságuknál csak kommunista-utálatuk a nagyobb.

A magyar diplomácia „ismét kitett magáért". A külügyminisztérium a bécsi magyar nagykövetség alacsonyrangú munkatársát küldte el a megemlékezésre. Összehasolításképp mondom el, hogy az osztrák köztársasági elnök elküldte az elnöki iroda képviselőjét, az osztrák külügy pedig a területileg illetékes főosztály vezetőjét. Nem sok, de sokkal több, mint amit Magyarország tett. Ők sem kedvelik a koreai rendszert, de tudják, hogy az utcán nem illik köpködni. A diplomáciában pláne nem.

Balszemmel 266.

2011-12-26T23:43:00.000+01:00

Síró bankok

Egészen megsajnáltam az Erste Bankot, és vele együtt a többit is, amikor a főnökük elsírta magát az InfoRádióban, hogy milyen komoly veszteségeik vannak a bankoknak. Mert ugye, itt van a banki különadó, a dcvizahitelesek végtörlesztése, amit ez a csúnya kormány kitalált, és úgymond, a bankoknak kell lenyelni. A bankok ezért kevesebb hitelt fognak adni, bezárnak egyes fiókokat, embereket bocsátanak el, akikkel természetesen végtelenül együtt éreznek, de mossák kezeiket. Szóval, én szétzavarnám ezt az élősködő bandát úgy, ahogy vannak. Az elmúlt húsz évben a bankok megszállták a magyar élet minden területét. Tegyük hozzá, hogy a mindenkori kormányok segédletével. A kormányok tették kötelezővé, hogy a fizetéseket bankszámlára utalják, ha tetszik, ha nem. Korlátozták a készpénzfizetési lehetőségeket, vagyis megint csak arra kényszeritettek, hogy vegyem meg a bank, mint egy pénzügyi üzem termékét. Ránk erőltették a hitelkártyákat, amelyek kényelmesek, de mértéktelen fogyasztásra ösztönöznek. A kormányok megadták a lehetőséget a bankoknak, hogy devizában adjanak az embereknek lakáshitelt. Ez másutt az EU-ban főben járó bün, itt, a gyarmaton a bankok ezt a lehetőséget is megkapták. A bankok jogot kaptak arra, hogy egyoldalúan felbontsák az emberekkel kötött szerződéseket, ha nekik ez így jó. Az egész magyar önkormányzati rendszer is a bankok, ráadásul külföldi bankok ellenőrzése alá került. A bankok százmilliárdokat tettek zsebre abból, amit mi fizettünk.

Ha nem tudnád, elmondom neked, hogy mindent mi fizetünk meg. Kilószámra küldik a leveleiket, mi fizetjük. Luxus helységeket tartanak fel, dolgozóik többszörösét keresik a magyar átlagjövedelmeknek, ne feledd, a mi pénzünkből. Ha a saját pénzed akarod kivenni, felvételei dijat fizetsz. Mit kapsz cserébe? Elsősorban kiszolgáltatottságot, függőséget. Lassú, udvariatlan, személytelen kiszolgálást. Azért, amit egyes bankok dolgozói megengednek maguknak velünk szemben, Berlinben vagy Bécsben már kivágták volna őket. Nálunk lehet, a gyarmatokon vagyunk, a csóró magyar úgyse nagyon válogathat. Magyarország pénzügyi rendszerét bün volt a külföldi bankokra alapozni. Állami bank kell, a pénzt pedig nem külföldről kell behozni, hanem idehaza kell az iparban, a mezőgazdaságban, általában a termelő szférában megtermelni.

Nem kérünk Lafontaine tanácsaiból!

A múlt héten megszólalt Oskar Lafontaine, sőt, egyenesen üzent az európai munkásoknak. Ki másnak is üzenhetne a német polgárság e neves személyisége, aki politikai életében volt már a német szociáldemokraták vezére, sőt a pénzügyminiszter is? Gondolom, egyetértesz, hogy a tőkés világ egyik vezető hatalmában nem lehet akárki a pénzügyek gazdája. Lafontaine nem is akárki. A szocdemckkel összeveszett, döntően azért, mert két dudás nem fér meg egy csárdában. Ha meg többen is vannak, valakinek mennie kell. Éppen akkor ment, amikor a német Die Linke, azaz Baloldali

Párt próbálta magát szalonképessé tenni a német töke előtt. Gyanúsak voltak, hiszen az egykori NDK területén van a bázisuk, és akad egy-két régi káder is közöttük. A Baloldali Párt azonban kellett a német burzsoáziának, mert a klasszikus szociáldemokraták nem tudták az egykori kelet-német területek egyre elégedetlenebb lakosságát lecsillapítani. Mi is lett volna, ha ezek a választók, mondjuk a kommunistákhoz pártolnak át? Isten őrizz, még belegondolni is szörnyű! Lafontaine úr nevét adta a Baloldali Pártnak, ezzel megváltotta nekik a jegyet a polgári klubba. Cserébe a párt lemondott az egykori kommunistaságának utolsó elemeiről is. Nem rossz üzlet, mi?

Nos, Lafontaine úr most amiatt aggódik, hogy Merkel és Sarkozy egymásnak ugrasztja a német és a francia munkásokat, és háború lesz. Mi a megoldás? „Eljött az idő, hogy átvegyük az ellenőrzést, hogy az emberek nagy többségének szükségletei és akarata érdekében cselekedjünk, és ezáltal az európai munkások érdekeit is képviseljük: a vagyon megosztása, a tisztességes nyugdíj jogának a védelme és növelése, a közszolgáltatás visszaszerzése, a bizonytalanság felszámolása, a szegénység és egyenlőtlenség elleni könyörtelen harc és az ökológiai átmenet." Ez Lafontaine úr receptje. Szó sincs arról, hogy valójában itt a német és a francia töke, hangsúlyozom, a tőke háborúskodása folyik. A németek abszolút uralomra törnek, a franciák pedig belemennek, mert ezt tartják a kisebbik rossznak. Lafontaine nem alternatívát, nem megoldást kínál Európa munkásainak, hanem a tőkés rabság más változatát. És minő kicsi a világ! A tőkés rabság szocdcmcs változatát ki más hirdeti honlapján, mint a Munkáspárt 2006, élén Vajnai úrral.

Megoldás másutt van! A megoldás nem a népszavazás, mivel a töke soha sem fogja engedni, hogy a kapitalizmus lényegét népszavazáson változtassák meg. A megoldás nem az egyezkedés, nem a lobbizás. A megoldás a töke elleni következetes harc. A megoldás az új közösségi társadalom megteremtése.

Balszemmel 265.

2011-12-19T18:16:00.002+01:00

Ülök a fán

Mit csinálsz mostanság? - kérdeztem olasz barátomat, akivel a kommunista és munkáspártok athéni találkozóján futottam össze. A közelmúltban került az olasz kommunisták vezetésébe. Ülök a fán! Tessék? - mondtam egy pillanatra elbizonytalanodva. Aztán eszembe jutott a régi vicc, amit - hasonló korúak lévén - mindketten ismerünk.

Egy ember megy az úton, és észreveszi a barátját, aki egy fa tetején ül. Te mit csinálsz a fán? - kérdezi. Ez az új munkám. Nézem, hogy mikor győz a szocializmus! - hangzik a válasz. És mit fizetnek érte? Száz rubelt. Hát az nem sok! Tényleg nem sok, de örökös állás.

Nos, barátom is ül a fán, és nézi, közeledik-e már a szocializmus. Tudod, az a vicc, hogy ez ma már nem is olyan vicc. A tőkés rendszer, mint a társadalom szervezésének egy modellje, kimeríti lehetőségeit. Az eddigi korok megbirkóztak az emberiség egyik legalapvetőbb igényével, munkát adtak az embereknek. A feudális rendszer több ember hatékonyabb foglalkoztatását oldotta meg, mint a rabszolgaság. A kapitalizmus kezdetben több embernek adott munkát, mint a feudalizmus, és ráadásul hatékonyabban foglalkoztatta őket. A mai kapitalizmus nem tudja ellátni munkával az embereket. Kísérlet, persze, sok van, nem egyszer értelmetlen munkával helyettesítik az értelmes emberi tevékenységét, de milliók és milliók érzik úgy, hogy hiába születtek erre a földre, nem kellenek, fölöslegesek. És amikor a dolgozók tömegei rádöbbennek erre az igazságra, akkor elkezdik keresni a társadalmi együttélés új modelljeit. Úgy, hogy a fáról már látni, hogy közeledik a szocializmus. Lassan, de közeledik.

Szolidaritás

Az athéni acélüzem sztrájkoló munkásai egy életre szóló élményt jelentettek nekem. Több mint két hónapja mondtak nemet munkaadóiknak, magyarul a tőkéseknek. És tartják magukat. Pedig a sztrájk nem egyszerű dolog. A szakszervezetnek meg kellett győznie a munkásokat, hogy a céljaikat csak akkor érik el, ha ehhez a fegyverhez nyúlnak. Az athéni acélmunkások nem gazdagok. Meddig tudnak fizetés nélkül élni? A rezsit, a számlákat fizetni kell ilyenkor is, és a gyerek is jár az iskolába. A szakszervezeti tag számíthat a sztrájkalapra, ami nem sok, de van. De aztán? És ekkor jön az, amiből Görögországban sok van, Magyarországon viszont fájdalmasan kevés: a SZOLIDARITÁS. A munkások kisegítik azokat, akiknek kevesebb tartalékuk van. A többi szakszervezet juttat valamit a saját sztrájkalapjából. Szolidaritásból és érdekből is, hiszen tudják: ha győznek az acélmunkások, könnyebb lesz a vasutasoknak is, a bányászoknak is, mindenkinek. A nőszervezetek ruhát, élelmiszert gyűjtenek a sztrájkolóknak és családjaiknak.

Szolidaritásból és érdekből is. Ők felismerték azt, amit mi Magyarországon nem akarunk felismerni. A tőke ellen nem lehet sikeresen harcolni külön-külön, csak együtt. Az acélmunkások között nincs sok kommunista. De amikor a kommunisták szervezeteikkel odamentek, röplapot osztogattak, agitáltak, nem zavarták el őket, nem hívtak rendőrt, hanem megbeszélték, mit tudnak tenni együtt. Szolidaritásból és érdekből is. Az acélgyári munkás hangja ugyanis nem hallatszik el a görög parlamentig, de a kommunista képviselők úgy felerősítik ezt a hangot, hogy csak úgy zeng bele a parlament. Egy gyári szakszervezet nem tud átütő akciót szervezni, de a kommunisták befolyása alatt álló konföderáció, a PAME már igen. A gyár falára nagybetűvel írták ki: szolidaritás. Ez valódi munkásszolidaritás. Nem pedig politikai karrierre vágyó és a saját társaikat manipulálni kész aktivisták szólama, mint ahogyan ez nálunk történik. Nekünk is vissza kell adni a szolidaritás igazi, munkás - és dolgozói tartalmát. A szolidaritás nem azt jelenti, hogy partneri viszonyt keresünk a tőkés kormánnyal és a tőkés munkaadókkal, hanem azt, hogy küzdünk a tőke ellen. Nem egyéni menekülési utakat keresünk, hanem a közös harcot, mert ez és csak ez kecsegtet sikerrel.

Fiatalok

Fiatalokkal is találkoztam Athénban. Kommunista fiatalokkal. Az életük, gondjaik és örömeik nagyjából olyanok, mint magyar kortársaiké. Őket is fenyegeti a munkanélküliség, a pénztelenség, a családalapítás bizonytalanságai. De hisznek abban, hogy a tőkés társadalom gondjait meg lehet oldani, de csak egy módon: ha legyőzzük a tőkéseket. A görög iíjúkommunisták a párt iskoláin tanulják meg, hogy mi is az az osztályharc, és a helyi szervezetekben gyakorolják. Plakátot készítenek, az erősebbje részt vesz a rendfenntartó brigádokban, szervezik társaikat a tüntetésekre. Énekelnek, ismerik a munkásmozgalom dalait, és hozzáteszik a maiakat. Mozgósító jelszavakat találnak ki, és azokat jó hangosan skandálják. Fegyelmezettek, mert tudják, hogy az, amit vállaltak, csak fegyelmezett munkával érhető el. Tudják, hogy az ifjúsági szervezet nem játék, nem szórakozás, hanem harc. Harc az ő jövőjükért. Sok ezren vannak.

Balszemmel 264.

2011-12-13T16:05:00.002+01:00

Lajos bá, nem várunk vissza!

Bevallom őszintén, hogy Bokros Lajos nem tartozik a kedvenceim közé, vagy ahogyan manapság mondják, Lajos bá' nekem nem jön be. Nem a bajusza miatt. Bokros a liberális gazdaságpolitika legmarkánsabb képviselője. Ez a gondom vele. Mi a bűne? Nos, a „piac mindent elrendez" szemlélet húsz év alatt tönkre tette Magyarországot, tökéletesen kiszolgáltatta a nemzetközi tőkés köröknek. Bokros miniszterként, politikusként ennek a végzetesen káros, bűnös, áruló politikának volt egyik vezéralakja. Manapság az Európai Parlament képviselőjeként tölti napjait. Jó fizetés, business osztály a repülőn, diplomata útlevél, meg más „apróságok", amelyekkel a polgári demokrácia elkényezteti hű szolgáit. Úgy, hogy aligha értheti meg a magyar emberek többségének, mondjuk kilencmillió embernek a gondjait. Most mégis előadta „nemzetmentő" ötleteit. Látszólag a szegényekért aggódik. Vissza kell térni a progresszív személyi jövedelemadóra, mondja jó hangosan. De aztán világossá válnak igazi szándékai. Államosítás helyett privatizáció, társadalmi gondoskodás helyett piaci elvű svéd nyugdíjmodell, tandíj az iskolákban. Ja és persze, meg kell szüntetni a bankokra kivetett különadót. Bokros azt megelőzően szólalt meg, hogy elkezdődtek volna az IMF-fel való tárgyalások. Bokros úr a legliberálisabb kapitalizmust akarja visszahozni, amely még kegyetlenebb, mint a mai. Szóval, nem várjuk vissza. Maradjon ott, ahol van!

Marad-e az euró?

Az elmúlt évszázadokban Európa állapotát döntően a német-francia viszony határozta meg. Németország többször indított háborút a franciák ellen, ami a dolgok természete miatt világháborúba torkollott. Kétszer is. A világháborúk levezetik a tőkés rendszer belső feszültségeit, de újabb konfliktusokat is szülnek. 1945 után a tőke vezető körei úgy döntöttek, hogy ideje abbahagyni a német-francia vetélkedést. Szülessen egy új Európa, ahol ugyan nyilvánvaló a német dominancia, de tiszteletben tartják egymás érdekeit. Lényegében erre az elvre épült a Közös Piac, az Európai Gazdasági Közösség, és mostanság az Európai Unió. Mi a helyzet most? Nos, Németország vitathatatlanul, minden gondja ellenére a Number One Európában. Nem kell törődnie német-francia egyensúllyal, ő a legerősebb. Ez nagyjából azt jelenti, hogy Németország a legerősebb gazdasággal rendelkezik, rajta és csak rajta keresztül megy az orosz földgáz az EU más országaiba, szava döntő az EU-ban. Ez a rendszer nem igen tetszik a franciáknak, olaszoknak és másoknak. Az euró a németek által uralt integráció pénzügyi kifejezése. Ha lemondanak az euróról, megkérdőjelezik a németek vezette EU létét is. A tét tehát nem kicsi. Meg lehet-e tenni? Elvileg igen. A gyakorlatban az európai kapitalizmus kerül veszélybe. A dolgozó tömegek, amelyet eddig sem kérdeztek meg, viszont sokat szenvedtek a tőkés megszorításoktól, bizonyosan radikális választ adnának. Az euró sorsa, akarják, ha nem, jelentős mértékben az utcán dől el. Nos, tényleg akarjuk a szegénységünket megpecsételő eurót?

Kádár János és a lift

Tudom, hogy most sokan meghökkenek. Hogy lehet egy lapon említeni a magyar munkásmozgalom legendás vezetőjét és a Baross utcai liftet? Nos, a Munkáspárt jelenlegi székháza a kádári időszakban, az 1960-es évek végén épült. Az MSZMP első számú vezetője is bábáskodott a projekt felett, ami akkoriban nem volt kis teljesítmény. Kádár valamivel később részt is vett az akkori VIII. kerületi Pártbizottság ünnepi ülésén, a mai Baross utca első emeleti nagytermében. Tetszett neki a Lenin-mozaik, ami nekünk is tetszik, de egy valamit hiányolt. Elvtársak, innen hiányzik valami! — többeknek megfagyott a vér az erejükben. Pedig nem sok hiányzott, csak egy óra. Mindig tudnunk kell, hány óra van! - mondta Kádár, és gyorsan küldött is egy faliórát. Manapság óra is van, de ennek ellenére elveszítjük időérzékünket. Úgy gondoljuk, hogy a párt magától létezik, nem kell a mi támogatásunk. A valóság az, hogy 2011-ben a Munkáspártnak annyi pénze van, amennyit a tagság összead. Nem több, nem kevesebb. A Baross utcában egy hete nem működik a lift. Le kellene cserélni, mai áron javítása 1,8 millió forintot jelent, ebből valamivel több, mint 500 ezer a Munkáspárt részesedése. Ez a pénz hiányzik. Egész egyszerűen: nincs. Hiányzik azért, mert nem jön be ennyi a tagságtól. Pedig nem sok kellene! Ha minden párttag, mondjuk havi két és félezret áldozna saját kedvenc pártjára, minden gondunkat megoldanánk. Ezer forint A Szabadságra — ami nélkül, valljuk be őszintén, nem tudjuk, hogy mi is történik a pártban ezer forint a forradalmi központ fenntartására, és természetesen a tagdíj. Miért is nem tesszük?

Balszemmel 263.

2011-12-05T16:11:00.001+01:00

Moody's-leértékelés: színjáték és valóság

Ezek mindennek bedőlnek! — mondja kedvenc lottóárusom, rápillantva a kávéház törzsközönségére. Most amiatt aggódnak, hogy a Moody's a béka feneke alá minősítette kis hazánkat. Leértékeltek bennünket! Már indulnának is megmenteni a kormányt. Persze, előbb egy citromos Borsodi, aztán jöhet a kormány.

Nem megmenteni, megdönteni kell ezt a kormányt - szól bele a vitába egy absztinens, aki azért költ ezreket lottóra, hogy hetente jól kibeszélhesse magát a lottóárussal. Már ő is indulna kormányt dönteni, csak nem tudja, hogy merre.

Rohadtul nem szeretem a kapitalistákat, de azokat különösen nem, akik nem termelnek, aki nem építenek házakat, hidakat, csak az észt osztogatják, és keverik a szuarét. A hitelminősítők pont ilyenek. Akkor meg végképpen kinyílik a bicska a zsebemben, amikor Amerikából üzengetnek nekem, hogy hogyan kellene élnem.

Mit üzen a Moody's? Válság van Magyarországon, kockázatos pénzt hozni ide! Na, most aztán tényleg felfedezték a spanyolviaszt! Mit mondunk mi hónapok óta? Válság van, mert mindent eladtak a külföldieknek, szegények vagyunk, és ráadásul a korrupció is rohaszt bennünket. És, ha ez nem lenne elég, ott van az Európai Unió válsága.

Bizonytalanok vagyunk, és félünk. Ehhez nem kell a Moody's értékelése, magunk is tudjuk. Minap tanácsot kért egy idős barátom. Van egy kis pénzem, amit félretettem a nehezebb időkre. Mit csináljak vele? Vegyek földet? Váltsam át?

Tényleg, mit csináljon vele? Van akár egyetlen egy biztos pont is az életünkben? Mi lesz, ha a bank nem adja ki a pénzemet? Mihez kezdek, ha egy élet munkája értéktelenedik el egy perc alatt?

Kockázatos pénzt hozni ide? Lehet. De még inkább kockázatos itt élni. Nem most lett kockázatos, évek óta az. De sokan hitték egy éve, s talán hiszik ma is, hogy az Orbán-kormány mindent a helyére rak. Nem lehet tagadni, hogy próbálkoznak vele. De valahogy nem jön össze. Nem élünk jobban, sőt, többségünk rosszabbul él. Ez önmagában is rossz, de szinte elviselhetetlenné válik, amikor azt látom, hogy a hatalom középosztályt akar kreálni barátaiból, velünk meg a kutya se törődik.

Megfagyott levegő

A Moody's a múlt héten megfagyasztotta a levegőt az Orbán-kormány körül. De ez nem a mi ügyünk, nem a dolgozó emberek ügye - bár a tőkéscsoportok harcának számláját megint velünk fogják megfizettetni. A magyar tőkésosztály két csapata, a konzervatívok és a liberálisok küzdenek egymás ellen, és ki-ki felvonultatja külföldi barátait. A tőkések egy éve megértették, hogy minden újabb perc, amit a szocik hatalmon töltenek, a tőkés rendszer létét veszélyezteti. A Fidesz mondta, amit az emberek hallani akartak, és győzött.

A tőkések jól jártak. Budapestből nem lett Athén. A konzervatívok is, a szocik is, a liberálisok is örültek annak, hogy a magyar dolgozót megint sikerült átverni, sikerült elhitetni, hogy egy jobboldali kormány baloldali politikát fog folytatni.

A Fidesz azonban a saját számláját is elrendezi. A liberálisoknak pedig nagyon nem tetszik, hogy a Fideszesek a sajtóból, a kulturális életből kiszorították az embereiket, államosították a magánnyugdíjpénztárakat, s általában is véget vetettek annak a jó világnak, amelyet a szocialisták kormányzása a liberális körök számára jelentett. A sukorói ügy, és sok minden más ügy a napnál világosabban mutatta, hogy sokan már valóban az eljövendő paradicsomot vélték felfedezni kis hazánkban.

A liberálisok most felvonultatták barátaikat. Az amerikai liberális sajtó hónapok óta támadja Orbán Viktor kormányát, sőt a budapesti amerikai nagykövet október 18-án a miniszterelnöknek személyesen tette szóvá az amerikai fél - ezen értsd liberális körök - fenntartásait. Orbán kezdettől fogva tudta, hogy az amerikaiak nem szívlelik. Számításában volt logika: adjunk meg mindent az USA-nak, ami neki fontos, az utolsó percig maradjunk Afganisztánban, támadjuk Líbiát, Szíriát, cserébe elfelejtik, hogy elraboltuk a paradicsomot. Nem ez történt!

Orbánnak azonban nem kell félnie. Most még nem. A liberálisok most még nem készek a hatalom átvételére. Ők a kormány gerincét akarják megtörni. Arra kényszeríteni Orbánt, hogy a liberális vonalhoz közel álló embereket engedjen be a kormányba, hogy elfogadja az IMF diktátumát.

A tőkések két csoportja folytat egymás ellen ádáz küzdelmet. Hatalomról, vagyonról, pénzről van szó. A Moody's nem változtatja meg a magyarországi helyzetet. Változás akkor lesz, ha a magyar dolgozók is rájönnek, hogy nincsenek egyéni menekülési utak, a pénz uralmát kell megszüntetni, ha élni akarsz. Nem elég kormányt váltani! A dolgozó embernek kell a hatalomba kerülnie, neki kell döntenie saját sorsáról. A görög dolgozó már felébredt. Ébredezik a portugál, a spanyol, az olasz is. Fújjuk meg a kürtöt itthon is! Ébresztő, emberek!

Balszemmel 262.

2011-11-28T12:25:00.001+01:00

Hiányos költségvetés

Soha sem értettem egészen pontosan, hogy az állam költségvetését miért lehet hiánnyal tervezni, az enyémet meg nem. A saját, családi költségvetésünket például nem tervezhetem hiánnyal, mert a piacon semmit nem adnak hitelbe. A kedves zöldséges néni még-még megszánna, de a multi már nem. S azt a pénzt valahol elő kell teremteni. Mondjuk, a bankból, vagy ismerősöktől, de azt vissza kell adni. De ha történetesen mégis kölcsönt vennék fel, az illik megbeszélni a családdal. Az adósság, mint tudjuk, olyan, mint az alkohol: öl, butít, és nyomorba dönt. Szeretett kormányunkat ilyen apróságok nem izgatják. Az államháztartás jövő évi tervezett hiánya 576,54 milliárd forint. Miért pont ennyi? De ne kicsinyeskedjünk! Mi ez a kis pénz a kormány ország-átalakító terveikhez képest?! Nem tudom, hogy ennyi pénz mennyi. Egy kicsit úgy vagyok vele, mint Wagner úr A megkerült cirkálóban. Amikor az angol konzul száz fontot ajánl neki, csak legyint rá: „Ne mondja azt, hogy százat! Annyi font csak számtanpéldában létezik! De húsz, az van, vagy huszonnégy is lehet! Annyit már láttam!" De komolyra fordítva szót, ki hatalmazta fel a kormányt, hogy a mi számlánkra költekezzen? Már az sem szép dolog, hogy kielégületlen tinédzserkori álmaikat öntik törvényekbe. De hagyjuk. Az azonban mégis sok, hogy a mi zsebünkre tegyenek ígérvényeket! Egyben ugyanis biztos lehetsz: Te fogod a pénzt visszafizetni, s nem számít, hogy láttál-e valaha ennyit.

Ökoszociális-szocialista álbalhé

Az egykor szebb napokat látott szocialista-liberális szimbiózis nehéz időket él át. Várj, megmagyarázom, ez bonyolult! Szóval, egykor volt az MSZP, amely tudott volna ugyan kormányozni az SZDSZ nélkül, de akkor senki sem hitte volna el, hogy ők nem egykori MSZMP-s vezérek. Az SZDSZ tudta, hogy kik ezek a fiúk, de mivel egyedül soha sem jutottak volna hatalomra, belement az ámításba. Eveken át, egészen pontosan 2010-ig működött a szimbiózis. Ekkorra a liberálisokat szétrohasztotta a korrupció, a szocik meg vesztettek. A liberálisok persze átalakultak LMP-vé, mint a hernyó lepkévé, de ez nem hatotta meg a magyarok szívét. Azóta az MSZP lépten-nyomon próbálja visszaállítani az együttélést, ám a liberálisok fiatal, de nem kevésbé taszító nemzedéke nem áll kötélnek. Most éppen a II. kerületi választásokon vesztek össze, ahol az „ökoszociális", azaz LMP-s jelölt nem volt hajlandó visszalépni az MSZP-s Lévai Katalin javára. Lévai 24,18 százalékot kapott, ami nem tudni, kinek szólt, a szociknak általában, vagy külön az erotikus női regények írójának, aki - egyik kritikusa szerint - „bátrabban nyúl a női testhez". Aki ezután sem rá szavaz, nem érdemli meg, hogy egy levegőt szívjon a „liberális-ökoszociális-szocialista" úri közönséggel. A vita egyébként álbalhé, mert ketten sem szereztek annyi szavazatot, hogy legyőzzék a Fidesz jelöltjét. S, nem véletlen. Az emberek ugyan valóban kezdik unni a Fideszt, de azt is látják, hogy a szocialista-liberális társaság csak hivatkozási alapnak használja az ő gondjaikat, de nem tesznek értük semmit.

Amikor nem voltak hajléktalanok

Vecsey Miklós úrral, a Máltai Szeretetszolgálat alelnökével egyszer találkoztam, amikor Imre atyánál jártam. Sokat tesznek, és tesz ő maga is a hajlaktalanokért. A múlt héten az Inforádiónak adott interjút a hajléktalanokat érintő jogszabályi változásokról. Te, szerintem, az egyébként mindig magabiztos riporter köpni-nyelni nem tudott attól, amit hallott Vecsey úrtól. Alelnök úr olyanokat mondott, hogy a hajléktalanok problémája nagyon súlyos, de nem kell messze menni Budapesttől, hogy olyan cigánytelepeket lássunk, amihez képest a fővárosi hajléktalan élete - ha nem is kellemes - de legalább is elviselhetőnek tűnhet. A jobb budai kerületekben kevesebb a hajléktalan, mert az ottani úri közönség nem szereti őket, és „érdekérvényesítő" képessége is van, hogy valahova elvitesse őket. A legszebb „gyöngyszem" azonban nem ez volt. Sietve hozzáteszem, hogy Vecsey úr nem politizált, nem dicsérte a régi rendszert, csak mondta, amit lát. Az 1960-1970-es évek aranykor volt, mondja, akkor az emberek segítettek egymásnak. Megkérdezték egymástól: hogy vagy? Ha valaki kórházba került, a szomszédok gondoskodtak a családról. Vidéken megetették az állatokat. Nem tudom, lehet, hogy nem volt aranykor, de jó volt. Ezt a kort úgy hívták, hogy szocializmus. Abban a társadalomban volt kihez fordulni segítségért, ma nincs. Akkor segíteni akartak az embereknek, ma csak felszínes kezeléssel eltüntetni a bajt. Abban a társadalomban az ember volt az érték, a mai kapitalizmusban csak a pénz számít. Szerinted melyik a jobb?

Balszemmel 261.

2011-11-22T18:08:00.001+01:00

Felelősségünk

Az athéni utcákon rendre százezrek tüntetnek. A hatalom most a kormány átszervezésével próbálkozik. Később jönnek az előrehozott választások. Még azt is kijelentették, hogy minden eszközzel megpróbálkoznak, de katonai diktatúra nem lesz. Legalábbis most. Még nincs rá szükség. De holnap? Ki tudja, talán igen, talán nem. A kommunisták segítségével önvédelmi bizottságok jönnek létre az üzemekben, sőt a lakónegyedekben. Az ott élők, az ott dolgozók képviselőiből szerveződnek. Ma még a helyi vagy munkahelyi feladatokra vállalkoznak. De holnap? Egy párhuzamos hatalmi intézmény a tőkés parlamenttel, netán a kormánnyal szemben? Talán igen, talán nem.

Forradalommá érlelődik-e a görög munkásság, a görög dolgozók harca? Nem tudjuk. Mint ahogyan azt sem tudjuk, hogy vörös zászló kerül-e az Akropoliszra vagy az európai munkásság első 21. századi nagyszerű küzdelmét elnyomja-e az európai tőke. Követik-e a görögöket az olasz dolgozók? S Európa legszervezettebb munkássága, a német kilép-e a kispolgári jólét elvesztése miatti siránkozásából, és elzavarja-e a német burzsoáziát?

Mire lesz ereje az európai nagytőkének? Politikai trükkökre, kormánycserékre, a dolgozók manipulálására? Szabadjára engedik-e a szélsőjobboldalt, a mai kor fasisztáit? Indít-e háborút a nagytőke, hogy levezesse az otthoni feszültségeket? Megtámadják-e Belaruszt, vagy éppenséggel Iránt?

Miért hangoztatja a NATO főtitkára, hogy a NATO a válságok rendezésére született, és nem arra, hogy a válságban feloszoljon? Miért jelenti ki Németh Zsolt, a Fidesz egyik legbefolyásosabb személyisége az USA-ban, hogy alapvető érdekünk az USA és a NATO európai katonai jelenléte? Mire készülnek a NATO és az USA vezetői a hátunk mögött, a dolgozó népek háta mögött?

Egységes lesz-e az európai tőke? Ma még minden családi fotón mosolyognak. De holnap? Mi van, ha nem Görögország esik ki az euróból, hanem Németország lép ki onnan? Ő megteheti, ő az erős, a legerősebb. Mi lesz, ha Európa irányítását az eddigi német—francia páros helyett egy régi-új konstrukció, a német-orosz szövetség veszi át? Ha az európai és az orosz tőkét már nem csak az Északi Áramlat köti össze, hanem a világ újrafelosztásához fűződő közös vagy hasonló érdekek?

Ma mindez még kérdés. De a kérdés önmagában is jelzi, hogy valami változik. Valami? Nem! Minden! A válaszok lassan összerendeződnek. A dolgok logikája miatt a hatalom kérdése nem maradhat sokáig megválaszolatlan, sőt bizonytalanság sem lehet.

Kié a hatalom?

Akárhogyan is nézzük, Görögországban egyre inkább az a kérdés: kié a hatalom? A görög munkásság pedig már ma azt kérdezi a kommunista párttól, hogy ti mit tennétek, ha tiétek lenne a hatalom?

Ez a kérdés ma még nálunk furcsán hangzik. De holnap, ha az EU vagy az euró összeomlik? Ha ugyanezt fogja kérdezni tőlünk a magyar dolgozók széles tábora? Eljön-e holnap vagy holnap után ez az idő? Nem tudjuk. Talán igen, talán nem. Van-e okunk hurráoptimizmusra? Nincs! Szükségünk van-e éberségre, szükségünk van-e arra, hogy készüljünk egy új helyzetre? Olyan helyzetre, amikor mi jövünk? Igen, feltétlenül! A programunk, a dolgozóknak adandó válaszunk már formálódik. Vitatjuk az Új Program irányelveit, és lassan a végére érünk. Mi is azt mondjuk, amit a görögök. Ha jobban akarsz élni, sőt, ha egyáltalán élni akarsz, egy út van: leváltani a tőkések hatalmát, új közösségi társadalmat teremteni. Ez világos válasz! Nem azt mondjuk, hogy változtassuk meg egyik vagy másik törvényt, váltsuk le a Fideszt és hozzuk helyébe az MSZP-t. Nem, ez nem a mi válaszunk. Mi azt sem mondjuk, hogy találjunk ki új szervezeteket, új pártokat, amelyek új jelszavakkal ugyanabba a kapitalizmusba vezetnék az embereket. Mi azt mondjuk: le a tőke, le a pénz uralmával! Előre a dolgozók hatalmáért!

Nem tudjuk, hogy mindez bekövet- kezik-e. De tudjuk: bekövetkezhet! Tőlünk egy dolog függ: felkészíteni a pártot, felkészíteni önmagunkat! Az ismert kicsi feladatokat a történelmi perc formálja naggyá. Félre tenni a kicsinyes vitákat, egységes vezetést teremteni minden megyében! Előfizetni A Szabadságot, nem egy-két példánnyal többet, hanem néhány százzal, majd néhány ezerrel! Gyors ütemben fiatalítani és korszerűsíteni! Ha ezt megtesszük, a forradalom nem ér bennünket váratlanul. Tudni fogjuk, hogy mi a dolgunk, és tesszük is. Ha nem - nos, ilyen választ mi nem adhatunk -, ilyen alternatíva nem lehet! Ez a mi felelősségünk.

Balszemmel 260.

2011-11-14T12:18:00.001+01:00

Rendszer-visszaállítás

Ne ijedj meg azonnal! Semmi politika! Rendszer-visszaállításnak nevezik a Windows egyik nagyon fontos szolgáltatását. Ennek lényege, hogy elmenti a rendszerünk aktuális állapotát, s ha elrontunk valamit, vagy egészen egyszerűen nem tetszik a dolgok állása, visszaállhatunk egy korábbi állapotra. Mondom, semmi politika! A politika ott kezdődik, ha azt gondoljuk, hogy a világ olyan, mint a számítógép. Sokan vannak, akik így gondolják, de ettől még nem olyan. Nyilván észrevetted az elmúlt hónapok fejleményeit. A Margit hidat nem akárhogyan rekonstruálták, hanem az 1937-es állapotában állították helyre. A Kossuth teret is rendezik, és a rendszer itt is az 1945 előtti időkre áll vissza. A Fidesz vezetői már a számítógépes játékok korában nőttek fel, és nyilván azt hiszik, hogy a történelem is olyan, mint a játék: akárhányszor újra lehet játszani, amíg a végén a németek nyerik meg a második világháborút. Nos, szeretném Miniszterelnök urat és kollégáit kiábrándítani. A második világháborút nem a németek nyerték meg. A rendszert sem lehet évtizedekkel ezelőtti állapotba visszaállítani. Meg lehet kísérelni. A Moszkva tér átnevezése csúcs volt ebben a kategóriában. Nem elég, hogy az oroszok nem értik, mi a fenének bosszantjuk őket, amikor kicsiny országunk nem tud meglenni az ő gázuk nélkül, még az ide látogató külföldi is bajba kerül. Mire rájön, hogy mi az a Széli Kálmán tér, elmegy a villamos. Szóval, a történelem előre megy és nem hátra. Tehát, Miniszterelnök úr, 2011 után nem 1937 következik, hanem 2012, amikor az európai tőkés válság a jelek szerint még nagyobb lesz. 2012 után sem 1956jön, hanem 2013, amikor a válság közepette egyre komolyabban és egyre több helyen fog felmerülni a kérdés: érdemes-e ezt a rendszert, vagyis a kapitalizmust fenntartani. A számítástechnikában sem segít mindig a rendszer-visszaállítás. Van, amikor ki kell dobni a számítógépet. Szerintem dobjuk ki a mostanit, és csináljunk egy jobbat, amelyben az óra nem hátrafelé jár, hanem előre.

Vörös csillag

Adynak bizonyára igaza van, hogy hulló csillag sohasem vörös, hanem „rózsás, lila, zöld, kék vagy sápadt", ahogyan ő mondja. És amennyiben a felmenő, a jövőt igérő csillag vörös, úgy igaz lehet az is, hogy „mióta ember néz az égre, vörös csillag volt a reménye". Nehéz megmondani, hogy miért is lett a vörös csillag a munkásmozgalom egyik jelképe. Az lett, bár messze nem az egyetlen. Az a fura, hogy a csillagot nem a kapitalizmus tüntette el. Én még emlékszem, hogy valahol az 1960-as évekig a vörös csillag ott volt minden gyár kapuján. A katonák sapkarózsáján is látható volt. Aztán eltűnt. A gyárakról is, a sapkarózsáról is. A vörös csillag megmaradt az MSZMP tagsági könyvein, egy kifejezetten katonáknak szánt kitüntetés formájában, és nem utolsó sorban a rendőrség sapkarózsáján. A szocialista Magyarország késői nemzedékei úgy nőttek fel, hogy a vörös csillag inkább történelem, a „csillagosok, katonák" szép idézete, de nem a mindennapok valósága. Talán ez az oka annak, hogy 1993-ban, amikor betiltatták a vörös csillag nyilvános használatát, népünk nem tett semmit ellene, még csak meg sem szólalt. A Munkáspárt 1989-ben hivatalos címerének részévé tette a vörös csillagot, a nemzeti színekkel egyetemben. Egyik sem hozott sikert. A vörös csillag keveseket mozgatott meg a dolgozó emberek közül, akiknek voltaképpen szólt. A Munkáspárt nemzeti jellegének erősödését jó néven vette a nemzeti jobboldal, de nem nagyon érdekelte a dolgozó embereket. A Munkáspárt jól döntött, amikor a mai társadalmi valóság problémáira helyezte a hangúlyt, legyen az NATO-tagság elutasítása, a kórházak privatizációja elleni fellépés, vagy éppenséggel a kapitalizmus mai bűnei elleni harc. Ez a küzdelem tovább viszi azt, ami a leginkább közös, a leginkább nemzetközi; a vörös színt, és megszüli a mozgalom új jelképeit, például a kezével előre mutató munkásember alakját. A múlt értékeinek őrzése erősíti tartásunkat, gerincünket, de a siker attól függ, hogy a kapitalizmusssal szemben más választási lehetőséget mutassunk fel.

A világforradalom ünnepén

November 7-e a mi ünnepünk! És minden évben el kell mondanunk, hogy 1917- ben, ezen a napon győzött a világ első szocialista forradalma. Lenin orosz volt, és az első forradalom Oroszországban győzött, de nem ez a lényeg. A lényeg, amit Lenin is hirdetett, a világforradalom. Jó, hogy a Nagy Októbert az idén több helyütt a második világháborús szovjet emlékműveknél ünnepeltük. Erősítsük meg minden évben hitünket a világforradalom nagy eszméje iránt, de a jövőben tegyük ezt ott is, ahol a mához szólunk: a világkapitalizmust kifejező bankok, az IMF-képviseletek előtt, vagy manapság, mondjuk, a görög nagykövetségek előtt. A Nagy Október tíz napja, ahogyan John Reed írta, megrengette a világot. Ma a görög munkásságra tekintünk.

Balszemmel 259.

2011-11-08T14:07:00.003+01:00

Európában hányan fognak meghalni?

A NATO főtitkára a héten ünnepélyesen bejelentette, hogy október 31-én véget ér a NATO akciója Líbiában. A Unified Protector névre hallgató kis kaland a főtitkár szerint a „NATO történetének legsikeresebb akciója". Viccelődhetnénk ezen a kijelentésen, de jobb, ha komolyan vesszük. Miről is van szó? Az első akadály, amit a NATO-nak le kellett küzdenie, az ENSZ-engedély beszerzése volt. Manapság ez egyre nehezebb, de a líbiai ügyben meglepő módon sem Oroszország, sem Kína nem emelt vétót. Úgyhogy a NATO ENSZ-papírral a zsebében bombázott. A másik nagy kérdés az volt, hogy ki bombázzon? Az amerikaiak egyedül is meg tudták volna csinálni, de rábízták az angolokra és a franciákra. Részben azért, hogy az angol és francia tőkés kormány a hadi sikerekkel levezesse a saját országaikban is gyarapodó társadalmi feszültséget. Mondván, hogy ki törődik a munkanélküliséggel, a nyugdíjkedvezmények megvonásával, ha a szeretett haza katonai sikereket ér el! De volt itt más szempont is: a NATO más országainak is kell gyakorlat, a harci tapasztalat. Ez eleinte nehezen ment, volt repülő, amelyik el sem indult, volt, amely nem oda dobta a bombát, ahova kellett volna. Na ja, megesik. De végül leegyszerűsítették a feladatot, bombáztak mindent, ami mozgott. A NATO európai erői végül is harci tapasztalatra tettek szert, ami jól jöhet hamarosan. A háború harmadik nagy tapasztalata az, hogy hogyan lehet a semmiből néhány hónap alatt új politikai rendszert kreálni. Líbia fontos volt a NATO-nak önmagában is. De még fontosabb volt a tapasztalatszerzés szempontjából. A nagy háborúkat mindig megelőzik a kis méretű, tapasztalatszerző háborúk. Az első világháborút a balkáni háborúkban „gyakorolták be". A második világháborút három évvel előzte meg a spanyol polgárháború... Rászánja-e magát a NATO új háborúra? Az európai válság nem készteti-e az EU-t és a NATO-t arra, hogy háborúval vezesse le a görögországihoz hasonló, forradalommal fenyegető társadalmi konfliktusokat? Meddig megy el a NATO, ha a kapitalizmus megmentése a tét? Ha Jugoszláviát megtámadták, Belaruszt nem lehet megtámadni? Mit mondasz? Hogy egy európai háború sok áldozattal járna? Szerinted számít ez a NATO- nak? A NATO eddigi legsikeresebbnek kikiáltott líbiai akciója 60 ezer líbiai ember életébe került. Európában hányan fognak meghalni?

Van alternatíva! Van más út!

Az Érdi Lap szeptember 22-i számában K. Patakfalvy tollából jelent meg meghökkentő írás „Új kommunista kiáltvány" címmel. „Emberek, vigyázzatok!" - e szavakkal óvja a szerző a gyanútlan érdi olvasókat a „gaz" kommunistáktól. Csak azért hozom szóba, mert manapság egyre többen „kommunistáznak", és igyekeznek egy kalap alá venni a Munkáspártot és az MSZP-t. Nos, mindjárt szögezzünk le valamit! Az MSZP és a Munkáspárt két különböző párt. Az MSZP szereti a tőkés rendszert, mi nem szeretjük. Az MSZP - persze másokkal együtt - eladta az országot, mi harcoltunk az ellen, hogy minden külföldi kézbe kerüljön. Az MSZP egyes vezetői meggazdagodtak, a Munkáspárt vezetői között egyetlen gazdag ember sincs. Az MSZP ellenezte a külföldi magyarok kettős állampolgárságát, mi nem emeltünk ellene kifogást. Az MSZP története tele van botrányos ügyekkel, a Munkáspárt nem lopott, nem csalt, nem korrumpálódott.

Nekünk nem tetszik a tőkés rendszer, mert a pénzről szól és nem az emberről. Nem tetszik a kapitalizmus, mert magára hagyja azt, aki önhibáján kívül elveszítette munkáját. Nem törődik azzal, akiket a svájci frank-kölcsönökkel a bankok becsaptak, és most elárverezik a házukat. Ilyen rendszerben nem jó élni. Meg akarjuk változtatni, és olyan társadalmat teremteni helyébe, amelyben az emberek többségének jó élni. Nagyjából ennyit jelent kommunistának lenni. Nem többet, de nem is kevesebbet.

A csúsztatás persze nem véletlen. Tőkés ellenfeleink nagyon szeretnék a kapitalizmus letéteményesének a Fideszt kiadni. A tőkés rendszer azonban nem 2010-ben kezdődött, hanem 1989-90-ben. Az MDF, az MSZP, a Fidesz, a KDNP és a többi volt vagy jelenlegi parlamenti párt egyaránt felelős azért, ami itt történt az elmúlt húsz évben.

A csúsztatás igazi célja azonban nem ez. Azt a látszatot kívánják kelteni, hogy a mostani tőkés rendszer - élén a mostani kormánnyal - vágyaink netovábbja. Nem érdemes más alternatívát keresni, mert nincs.

Most tessék figyelni! Van más alternatíva! Van más út! Nem kell belenyugodni abba, hogy a bankok elveszik a pénzünket. Nem kell öngyilkosságba menekülni a kilakoltatás elől. Nem kell elhagyni a szülőföldünket a jobb élet reményében. Az alternatíva, a más út egy tisztességes, emberi társadalom, a közösségi társadalom. Ennek programja pedig a Munkáspárt új programja.

Balszemmel 258.

2011-10-31T15:39:00.000+01:00

Wow!

Wow! - kiáltott fel Hillary Clinton, amikor tudatták vele Kadhafi halálhírét. Az angol nyelvben igazán mértékadónak számító Webster's szótár szerint ezt a szavacskát akkor használják, ha valami nagy öröm, nagy meglepetés, nagy siker ér bennünket. Az Egyesült Államok külügyminiszterét meglepetés aligha érhette, hiszen az amerikai hírszerzés hetek óta pontosan tudta, hogy merre is van az egykori líbiai vezető. A Fehér Házban, vagy ki tudja, hogy hol, arra is rábólintottak, hogy Kadhafit "ki kell iktatni". A kérdés csak az volt, hogy mindezt milyen módon tálalja a média, és ki legyen, aki kimondja a wow-t. Mit mondasz? Hogy nem volt bírósági eljárás és szabályos ítélet? Ugye, te sem gondolod komolyan... Az amerikaiak rájöttek, hogy a bíróságosdi csak az apró halaknál jó, a nagy ellenfeleknél még az is előfordulhat, hogy balul üt ki. Milosevic jugoszláv elnököt, akinek nem bocsátották meg, hogy Amerika uralmával szemben életre keltette a szerb nemzeti öntudatot, csak a hágai bíróságig vitték el, de megszólalni már nem engedték. Ezzel az egészséges, életerős emberrel úgymond a szíve végzett.

Képzeld el, mi történt volna, ha a vliág magától Oszama Bin Ladentől tudja meg, hogy az úgynevezett terrorizmushoz voltaképpen az USA adta a zöld utat? Ha a terroristavezér ország-világ előtt elmondja, hogy a nevezetes szeptember 11-én az ő emberei csak végrehajtották a támadást, de az engedélyt az "elnök emberei" adták meg? Bin Laden halálát nem lehetett lincselésnek ábrázolni, mert árulásra még csak találtak valakiket, de véres leszámolásra biztosan nem. A gyilkosság, mert ugye nem kérdéses, hogy az volt, így nemesült az amerikai különleges erők nemzeti hőstettévé.

Kadhafi esete még kacifántosabb, hiszen vele nyilvánosan is jóban volt az USA és az EU vezetőinek többsége. Kadhafi elmondhatta volna, hogy mit és mennyit kap a Nyugattól, de főleg azt, hogy líbiai olajdollárók hány "makulátlan" európai és amerikai politikus bankszámláját gyarapították. Kadhafit odalökték a lepénzelt és leitatott csőcseléknek. A biztonság kedvéért valaki még egy pisztolyt is elsütött. Tudod, sose lehet tudni! Az Egyesült Államok gyilkol, öl, megsemmisít, a legszennyesebb módszereket használja a lehető legpiszkosabb célok megvalósításához. Számukra nincsenek erkölcsök, nincsenek szabályok. Amerikai érdekek vannak. A világ józan, tisztességes többsége egyre inkább nem kér ebből többet. Az emberek már az utcán vannak, és idő kérdése, mikor söprik el azt a szennyet, amit a tőkés Amerika jelent. Wow!

Ha valaki jobbra indul el, aligha juthat balra

Gyurcsány pártot alapított. Nem egészen értem, hogy milliárdokkal a zsebében minek vágyik ilyen meglehetősen kétes babérokra, de hát önmutogatókból, őrültekből, politikai mazochistákból mindig is erősek voltunk. gyanítom azonban, hogy most nem csak Gyurcsány egyéni akciójáról van szó. Ahogy mondani szokás, helyzet van. Orbán Viktornak nemcsak azért nem akaródzott Brüsszelbe menni, mert így lemarad kedvenc október 23-i bulijáról. Meg lehet érteni. Itt ő az első, Brüsszelben egy a sok közül. De azért sem akart menni, mert tudta jól, hogy ott magyar szempontból semmi jó nem születhet. Sőt még rossz is lehet, hozzánk is átcsap a görög válság, s a most még nyugodt népek begurulnak, és véget vetnek az ezer évre szánt nép-nemzeti kormányzás álmának. Ráadásul minap az amerikai nagykövet is szóvá tette, hogy a nemzeti rendteremtés címén nem kellene percenként törvényeket hozni, és lábbal tiporni a polgári demokrácia elveit, amelyeket ugyan Amerika sem tart be, de másoktól elvárja. Ilyen helyzetben köszön be Gyurcsány: Fiúk, itt vagyok! Az MSZP romjain akar Gyurcsány "új, nyugatos, balközép" pártot csinálni. A magyar tőkésosztálybon nyilván bíztatták néhányan: csináld meg, Ferikém, jól jöhet ez még! Gyurcsánnyal most ismét próbálkozik a tőkésosztály egy része. A tőke meg akarja menteni a magyar kapitalizmust, s ehhez jól jöhet egy új párt. A pártalapítás elég szerényre sikeredett, de nincs min csodálkozni: ez még nem Gyurcsány ideje. Hogy eljön-e egyáltalán, még nem tudni. Az MSZP körül játszódó kísérleteknek van egy alapvető bajuk, és ezért kérdéses a Gyurcsány-féle kísérlet is. A mostani válság, főleg, ha átcsap a görög hatás is, elvileg más politikát követel, a tőke korlátozását. Magyarán el kell venni a gazdagoktól és odaadni a szegényeknek. És akkor talán, de csak talán, nem lesz háború a pesti utcán, nem lesz erőszak, nem fog vér folyni. Ehhez azonban baloldali fordulat kellene. Gyurcsány, de nemcsak ő, viszont jobbra megy.

Ha valaki jobbra indul el, aligha juthat balra.

Balszemmel 257.

2011-10-26T11:44:00.001+02:00

Homokvár

Gyermekkoromban imádtam homokvárakat építeni. Csongrádon nagynénémnél nem igen kellett más, mint egy rakás homok az udvar sarkában, és elvolt a gyerek, mármint én. A vár épült, de gyakran szétporladt. Idővel rájöttem arra, hogy érdemes a várat kis fadarabokkal megerősíteni. Ideig-óráig jó is volt, de a meleg nyári napokon azonban ez sem segített. A meleg kiszárította a homokot, s a vár szétcsúszott. Külső forrásokat kellett bevonni, azaz vízzel öntözni a várat abban a reményben, hogy estére lemegy a nap, és reggel ott folytathatom, ahol este abbahagytam. A baj akkor következett be, amikor Irén néném rám szólt, hogy a slag most már neki kell a locsoláshoz. A homokváram összeomlott, eltűnt, mintha soha nem is lett volna. Idővel rájöttem valamire. Ha a bástyákat, a várat szélesebb és szilárdabb alapra építem, az építmény víz nélkül is kibírja a napot. Persze, kicsit gyengébb lesz, de nem omlik össze.

A magyar kapitalizmus mai urainak egészen biztosan volt gyermekkoruk, de az már messze nem biztos, hogy az udvar sarkában homokvárat építettek. Hát ugye, más nemzedék, más szocializálódás, amibe lehet, hogy a homokvár nem fért bele. Sok minden egyéb mellett. Lehet, hogy éppen ezért építenek ma egy óriási homokvárat, amit a magyar kapitalizmusnak hívnak. A magyar gazdaság, vagy mondjuk úgy inkább, hogy a magyarországi gazdaság zömét a multik adják. Az export 70 százaléka az ő termékeiből áll, és az import zöme is olyan áru, amit ők hoznak be saját termelésükhöz. Vásárolni lassanként nem tudsz másutt, mint a külföldi bevásárló központokban. A pénzed külföldi bankokban van. A magyar homokvár tehát a külföldtől, ha tetszik, külső forrásoktól függ, mint egykor az én homokváram függött a víztől. Mondhatja-e most valaki, hogy a slag másra kell? Elzáródhatnak-e a magyar homokvár külső forrásai? Igen, nagyon is! Könnyen lehet, hogy a német-francia egyezkedés ellenére Európa vezető körei nem találnak közös megoldást a válságra. Nem kell jósnak lenni, hogy előre lássuk, mi is fog bekövetkezni. Összeomlik az euró, minden ország a saját bőrét igyekszik majd menteni, a multik itt hagyják a kockázatos keleteurópai területeket. Magyarország termelés és pénz nélkül marad, befagy a kereskedelem. Nem lesz mit enni, a nyomor egy pillanat alatt általánossá válik. A magyar homokvár szilárd alapok nélkül épült, nincs nemzeti ipar, nincs magyar mezőgazdaság. Külső források nélkül, éltető víz nélkül a homokvár összeomlik.

Tudod, hogy mi az érdekes? Az, hogy a magyar kapitalizmus mai urai ezt tudják. Legalább is Orbán Viktor tudja. Vagy legalább is ez hallatszik ki a beszédeiből. A homokvár tatarozását meg is kezdték. Nap, mint nap kitalálnak valamit, hol jót, hol rosszat. Ők is tudják, mi is tudjuk: kevés az idő! Nem tudni, hogy mikor zárják el a vízcsapot, de nagyon is gyakorlati lehetőség az, hogy elzárják. A csongrádi udvar sarkában rájöttem még valamire. A rossz várat nem érdemes javítgatni. Le kell rombolni, újat kell építeni, jobbat, hatékonyabbat, erősebbet, szilárd alapokon.

Miért vagyunk Szíriával?

Minap valaki elolvasta nyilatkozatunkat, amelyben Szíria mellett állunk ki. Az illető nem leplezte ellenvéleményét. Minek foglalkozunk mi Szíriával, amikor idehaza is van elég bajunk? Igaz, idehaza van bajunk bőven. De vajon könnyebb lesz-e az életünk, ha az Egyesült Államok és az EU, Izrael lelkes támogatása mellett eltiporja a szíriai rendszert? Több lesz-e a munkahely, több lesz-e a fizetés, jobb lesz-e az élet? Biztos, hogy nem. Szíria sorsa nem érint bennünket közvetlenül, de közvetve nagyon is. Bashar Asszad elnök rendszere azért szúrja az amerikaiak és barátaik szemét, mert nem akarnak úgy élni, ahogy Amerika diktálja. És nem csak az elnök akarja ezt, hanem a szír emberek zöme is. A tömeget persze mindig lehet manipulálni, a tüntetők közé lehet provokátorokat küldeni, lehet a szír kormányt arra kényszeríteni, hogy saját rendszere védelmében fegyvert használjon. Az amerikaiak ezt teszik ma, és igyekeznek az egész világgal elhitetni, hogy nincs többről szó, mint egy diktatúra megdöntéséről. Oroszország és Kína hosszú évek óta először most együtt szavazott az ENSZ-ben. Vétót emeltek az amerikai és EU-s tervek ellen. Nekünk is nemet kell mondanunk a tőkés hatalmak terveire. A mi bajaink, a mi nyomorunk forrása ugyanis a kapitalizmus. Ha a szír rendszer elesik, a kapitalizmus erősebb lesz, mi pedig gyengébbek, és a kapitalizmus elleni harcunk feltételei nehezebbek lesznek. Ezért vagyunk a szír nép oldalán. Ezért nem akarjuk, hogy Szíria amerikai-izraeli gyarmat legyen. És persze, Magyarország se!

Balszemmel 256.

2011-10-18T11:39:00.000+02:00

Görög szikra

Senkinek nem hagyjuk, hogy visszalökje Magyarországot a „görög útra" - jelentette ki Orbán Viktor a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) kongresszusán a múlt héten. Görög úton nyilván két dolgot ért a miniszterelnök. Kimondva azokat a súlyos korlátozásokat, amelyeket az ottani kormány az EU-támogatás fejében felvállalt. Kimondatlanul pedig azt, hogy Görögországban a dolgozó tömegek igen harcos fellépésükkel bizonyították, hogy van más alternatíva. Nem egyszerűen vágyak, jelszavak, hanem megvalósítható elképzelés, egy más típusú társadalom választásának lehetősége. Az EU vezetői nem véletlenül segítették hatalomra a Fideszt. Magyarország szegény ország. Ha itt indulnánk el a görög úton, senki sem tudná megspórolni a társadalmi robbanást. Megerősödhetnének a kommunista erők, s akkor mi maradna a kapitalizmusból?

A Fidesz-kormány tudta, mit kell tennie. Erősítsük meg „reformokkal" a kapitalizmust, hogy kibírja a társadalmi robbanást, ha netán mégis bekövetkezik! Aztán erősítsük meg a tőke pozícióit a dolgozókkal szemben! Vegyük el a dolgozók legfőbb fegyverét, a sztrájkot! Csináljunk egy jó kemény Munka Törvénykönyvét! Örüljön a nyomorult, hogy dolgozhat, ne ugráljon! Vegyük el a pénzét is, de ravaszul! Ha mindenki 16 százalék SZJA-t fizet, nem látszik rögtön, hogy a dolgozó a vesztes. Aztán kell egy kis méz is a madzag végére, mondjuk, emeljük 92 ezerre a minimálbért! A Munkáspárt 100 ezret követelt, mi adunk 92-t.

Az EU vezetői egy kicsit érzékenykedtek, hogy mi lesz a sajtószabadsággal, a demokráciával, meg ilyesmikkel, mi lesz a szocialista-liberális ellenzékkel, de aztán rábólintottak. Megvédeni a kapitalizmust a tömegektől fontosabb, mint a médiatörvény miatt nyavalyogni. A miniszterelnök ezért nyugodtan mondhatja, hogy erős és magabiztos nemzetünket, értsd a kormányt és barátait, senki sehova se lökdösheti, a görög útra pedig pláne nem. Van egy kis bibi! Az Orbán-kormány öntött egy kis friss betont a kapitalizmus épületébe, de a tűzveszélyt nem tudta megszüntetni. Túl sok a gyúlékony, robbanékony anyag. S akkor elég egy szikra! Görög szikra, portugál szikra vagy más szikra...

Nem tetszik a rendszer?

Az MSZP internetes honlapján őszi tüntetéssorozatot hirdet. Ha hirdet, akkor nyilván azonosul velük, esetleg a háttérből szervezi is őket. Sok minden belefér az őszi tüntetéssorozatba, az újbudai Zöld Pardon szórakozóhely védelmétől a szeptemberi „munkavállalói élőláncon" át egészen az október 23-ra tervezett „Nem tetszik a rendszer?" című tüntetésig, amit úgy egyébként az Egymillióan a sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoport jegyez. Még mondja valaki, hogy nem vagyunk trendik! Mielőtt lelkesen tapsolnánk a szocialisták és barátaik leleményességéhez, vagy netán rohannánk a tüntetésekre, próbáljunk válaszolni néhány kérdésre!

Probléma-e a sajtószabadság korlátozása? Igen, az! Ez a legnagyobb társadalmi probléma? Nem, nem ez! A munkanélküliség, a szegénység, a nyomor milliók gondja, a sajtószabadság nem az. Miért pont október 23-án akarnak tüntetni? Azért, mert vasárnap lesz? Nyilvánvalóan nem!

Aki október 23-ra szervez tüntetést, így vagy úgy, de azonosul annak politikai üzenetével. Lehet, hogy egyeseknek október 23-a a sajtószabadságot jelenti, de valójában ez a nap a tőkés rendszer születésnapja. Na, most, akkor hogy jön ide a „Nem tetszik a rendszer?" elnevezés? Kinek és miért jó az embereket egy fontos, de mégis csak részcélért az utcára vinni? Kinek és miért jó elvonni a társadalom figyelmét az igazi sorskérdésekről? Kinek és miért jó, ha az emberek kedve elmegy az utcai küzdelemtől? A Fidesz is megéri a pénzét, rászervezett az október 23-i tüntetésre. Úgy, hogy lassanként minden adott ahhoz, hogy botrány legyen a pesti utcákon, és a rendőrségnek lehetősége legyen lecsapni. Persze, ahogyan szokott volt lenni a történelemben, nem azokra, akik a bulit csinálják, hanem azokra, akik a tőke emberellenes rendszere helyett egy emberi társadalmat akarnak.

Gyurcsány-betegség

A szocialisták nem tudnak úrrá lenni betegségükön. Annak idején a szocialisták a vezérektől az egyszerű párttagokig Gyurcsány nevét skandálták. Mindent megbocsátottak neki, a régi KISZ szétverését, a Medgyessy elleni puccsot, mindent, csak azért, hogy győzze le Orbánt. 2006-ban le is győzte. Ma már sokan tudják, hogy Gyurcsánnyal bevásároltak, de rendesen. A betegségen mégsem tudnak úrrá lenni. Mindenfélét mondanak: nem zárjuk ki Gyurcsányt, nem akarunk mártírt csinálni belőle. Menjen ő, ha nem tetszik! A betegséget nem tudják gyógyítani, mert váltig azt hiszik, hogy az orbáni kemény esztendőkből csak négy lesz, és minden jóra fordul, ha újra a szocialisták győznek.

Balszemmel 255.

2011-10-10T13:01:00.000+02:00

Tanuljuk az osztályharcot

Vegyes érzelmekkel vettem részt a rendvédelmi dolgozók szakszervezetének október 1-i gyűlésén. Előző nap még a társadalmi párbeszédre is elmentem, és megmondom őszintén, nem örültem, hogy legfeljebb 40-50 ember jött össze, s aznap nem voltak többen a Clark Ádám téri ülősztrájkon sem. Október 1-jén sokan voltunk, de ha Orbán Viktor kinézett az ablakon, nyugodtan mondhatta kollégáinak: fiúk, minden rendben! A kapitalizmus szilárdabb, mint valaha.

Miért nem vagyunk százezren? Miért nem tudunk annyi embert mozgósítani, hogy Orbán Viktornak nyugtalan éjszakája legyen? Persze, ezt is gyakorolni kell. Emlékszem, néhány éve a portugál dolgozók az EU-csúcs idején rendeztek egy nagygyűlést. Lisszabon utcái hetekkel előtte tele voltak plakátokkal. Nálunk plakátot legfeljebb az Interneten láttál, az pedig nem ugyanaz. De van itt más is. Egy tüntetés akkor sikeres, ha kézzel fogható célja van, amivel az emberek azonosulni tudnak. A mostani rendezvényeknek sokféle célja volt, a rendvédelmi dolgozók nyugdíjkedvezményének megőrzésétől az alkotmány módosításáig. Szép, világos célok, csakhogy az első a társadalom jelentős részét nem foghatja meg, a másikat pedig irreálisnak tartja. A szakszervezetek vezetői jóindulattal szóltak hozzá, de az igazi hangsúlyok nem jöttek át. Volt bőven nemzeti jelszavakból, ki tudja, milyen megfontolásból még a Himnuszt is elénekelték, csak az nem volt világos, hogy a dolgozó tömegeknek mi a dolguk. A történelmi párhuzamok - enyhén szólva - sántítottak. Nehéz megmondani, hogy hogyan jött ide a D-nap, mi köze a normandiai partraszállásnak a magyar dolgozók küzdelméhez. Az egykori lengyel Solidarnost utánzása sem igazán jó ötlet, mert Walesa úr speciel a dolgozó emberek számára jobb lehetőséget biztosító szocializmus szétzúzására vállalkozott, amit azóta nem kevesen sajnálnak lengyelhonban is. Lehet, hogy most sokan azt mondják: miért bántjuk a szakszervezeteket? Ok legalább csinálnak valamit! Ez igaz! De húsz év alatt valamit azért megtanultunk: lobbizással, együttérzéssel, kellemes őszi vasárnapi együttléttel nem lehet rákényszeríteni a tőkéseket, hogy tegyenek értünk valamit. Ez az út könnyűnek látszik, csak éppen tartós eredménye nem lesz.

A kormány nem partnered, hanem ellenfeled!

„Nem ellenfelek vagyunk, hanem partnerek" - hirdette a nagymúltú Vasasszakszervezet az október 1-i szakszervezeti tüntetésen. Mármint partnerek a kormánnyal. Mondhatni, hogy szép álom, valójában önámítás. Ha nem vetted volna észre, 1990 óta kis hazánkban tőkés rendszer van. A gyár, a bank a tőkések tulajdonában van, a parlamentben az ő embereik ülnek. Miért gondolod, hogy pont a kormány lenne más? Persze, a kormány nemzetről, nemzeti összefogásról beszél, de ebben a nemzetben vannak gazdag tőkések és szegény dolgozók. A kettő nem ugyanaz! A tőkés kevés bérért sok munkát akar tőled, te elviselhető munkáért tisztességes, ahogy szoktad mondani, európai béreket akarsz. Ég és föld! Ebben a kormány nem a te oldaladon áll, hanem a tőkésekén. Ha partnerednek tekinted bármelyik tőkés kormányt, elvesztél. Ha ellenfelednek, és küzdesz azért, hogy neked több jusson a tőkések, az ország megtermelt jövedelméből, van némi esélyed. Választanod kell!

Ha harcolsz, jobban fogsz élni

Ha azt hiszed, hogy a fizetésed a munkádtól, netán a tehetségedtől függ, tévedsz. A tőkés, akinél dolgozol, legszívesebben semmit sem fizetne. Ahogy a gépeknek sem fizet. Ezt azonban nem teheti meg, mert másnap reggel is szüksége van a munkádra, és a gépektől eltérően neked enned is kell, sőt még a családodról is gondoskodni kell. Itt van az a minimum, amit a mai fejlett tőkés világban neked a tőkés kifizet. Németországban ez több, Magyarországon kevesebb, Kínában még kevesebb. A tőkés azonban okos. Hozzátesz még valamit, hogy ne lázongj, ne sztrájkolj, csak dolgozz. Ez az a pénz, amiért neked tulajdonképpen semmit sem kell tenned. Példának okáért az Orbán-kormány 92 ezerre emeli a minimálbért. Mi ez? Gondoskodás a szegényebb rétegekről? Társadalmi szolidaritás? Egy fenét! Semmi más, mint az előrelátó tőkés lépése azért, hogy te megnyugodj. Nem sok a 92 ezer, de több, mint eddig volt. Te azonban többet érdemelsz! De ha többet akarsz, azért meg kell küzdeni. Tüntetni, sztrájkolni, rákényszeríteni a tőkést arra, hogy többet adjon neked a profitjából.

A szakszervezet tőkés rendőrért kiált

Mik vannak! A dolgozókat tömörítő szakszervezet kitiltja a Munkáspárt röplapjait az október 1-i tüntetésről. Nem csak kitiltja, még rendőrrel is fenyeget. El tudod képzelni? A dolgozót állítólagosán képviselő szakszervezet a tőkés állam rendőrét hívja a Munkáspárt ellen! Tudod, hogy mi volt ebben a röplapban? Harcolj, munkás, harcolj dolgozó az új Munka Törvénykönyve ellen! Mi veled vagyunk! Mi az, ami zavarta a rendezőket?

Balszemmel 254.

2011-10-03T16:37:00.000+02:00

Semlegesség? Miért ne?

Bárhogyan is igyekezett annak idején Antall József és Horn Gyula, kicsiny hazánk nem nyert azonnal bebocsátást a NATO-ba. Pedig rendesen hajtottak. Kirúgtak minden tisztet, aki valamire vitte a Néphadseregben. Akinek orosz felesége volt, azt pláne. Vadul elkezdtek angolul, pontosabban amerikaiul tanulni. Magyar területen képezték ki Milosevic és az önálló jugoszláv rendszer ellenzékét, nem törődve azzal, hogy ezért pont a szerbek nem lesznek hálásak. De minden hiába volt. Egészen addig, amíg a NATO 1999-ben rászánta magát arra, hogy fegyverrel számol le Jugoszláviával. 1945 óta nem volt háború Európában, de az ilyen érzelmi érvek már nem számítottak. A NATO elindult, mi meg velük. Repülőink nem kellettek, azok csak zavarták volna a sokkal jobban képzett amerikai pilótákat. A területünk kellett, reptereink, vasútaink, útjaink. És akkor a NATO befogadott bennünket. A magyar közvéleményt nem nagyon érdekelte, az értelmiség zöme még tapsolt is. Ugyan, miféle semlegesség? A NATO-ban gazdagabbak leszünk, és a biztonságot is olcsóbban kapjuk. Csapjunk oda a szerbeknek! Miért is ne? Aztán jött az, amire nem nagyon gondoltak Magyarországon. Bosznia és Koszovó még magyarázható volt. Közel van, lehet valamicske nemzeti érdek. Irak már nehezebb ügy volt. Miért is kell magyar katonát Irakba küldeni? A magyar kormány, akkor éppen Medgyessy Péterrel az élen, nem tudott jobbat, mint együtt hazudni. Tonny Blairrel és George Bush-sal. Utólag ők bevallották, hogy nem volt tömegpusztító fegyver Irakban, de akkor már ott voltunk. Ja, Medgyessy még nem nyilatkozott. Aztán jött Afganisztán, ahova, ahogy mondják hivatalosan, együtt mentünk be és együtt jövünk ki. Arról már nem is beszélve, hogy a magyar hadsereget felszámolták. Kisebb hadseregünk van, mint Trianon után. Az állambiztonsági szervek felett az amerikaiak vették át az ellenőrzést, az ország tele van a CIA, az FBI és minden féle speciális amerikai szerv embereivel. A NATO-tagság ügyét egyetlen parlamenti párt sem meri felvetni, nem is akarják. A NATO nélkül nem éreznék magukat ilyen jól saját országukban. Hogy ezért az ország függetlenségével fizetnek? Ugyan, kit érdekel? Bennünket! És egyre több honfitársunkat. Van kiút? Van. Leváltani az idegen érdekek kiszolgálóit, és kilépni a NATO-ból. Semlegesség? Igen! Miért is ne?

Hamis kürtszó

Az MSZP elnöke a múlt héten megfújta a kürtöt: nincs több türelem! A stratégiai váltás, már amennyiben itt bármiféle váltásról van szó, abból az értékelésből fakad, hogy „az országnak elege van Orbán Viktorból." Ha így van, és Mesterházy szerint így van, akkor össze kell fogni Orbán ellen, le kell váltani a kormányt. Valami hasonlót hallottam múltkoriban az egyik megye néhány .MSZP-s személyiségétől, akik amellett kardoskodtak, hogy nincs fontosabb feladat, mint összefogni, és a következő választáson leváltani a kormányt. Nos, nézzünk egy kicsit a dolgok mélyére! Ugyanis, ha rosszul ítéljük meg a helyzetet, rosszak lehetnek a következtetések is. Vajon elege van-e az országnak a Fidesz-kormányból? A kormány intézkedései rengeteg ember érdekét sértik, de nem mindenkiét egyformán, és főleg, nem mindenki ismerte még fel. Tömegek vannak az utcán? Nincsenek! Lesznek tömegek az utcán? Meggyőződésem, hogy lesznek, ha így mennek a dolgok, de egyelőre nincsenek. Ez azonban csak az érem egyik oldala. Mesterházy szerint a kormány leváltása a „legfontosabb küzdelem". Ha az így lenne, akkor a Fidesz-kormány távozásával a magyar tőkés rendszer minden válságeleme megszűnne, a munkanélküliek, a deviza¬adósok és a hárommillió létminimum alatt élő feje felett kisütne a nap, vagy legalább is a napocska. Csakhogy ez nem így van! Nagyon is nem így van! Nem csupán azért, mert az MSZP egy év alatt az égvilágon semmit sem tett azért, hogy valóban olyan erőt lássunk benne, amely képes a válságot kezelni. Nem látszik egy markáns program, és nem látszanak új vezetők sem. De ez a dolognak csak a kisebb része. A nagyobbik kérdés az, hogy a mostani válságot már nem lehet csupán a kapitalizmus hagyományos módszereivel megoldani. Fizessenek a gazdagok! Vegyük el a pénzt a gazdagoktól! Korlátozzuk a tőkét! Igen, ez megoldás lehetne, de ehhez túl kell lépni a tőke hagyományos megoldásain. A kormányok váltása semmit sem javít a tömegek helyzetén. A kapitalista rendszert kell megváltoztatni. Ezt azonban Mesterházy sem akarja. A Fidesz kapitalista programja jó kapitalista program. Ezt nem lehet egy másik kapitalista programmal überelni. A dolgozó tömegek érdekeit kell érvényesíteni. Fel kell nyitni a szemüket. Harcra kell mozgósítani őket. Be kell juttatni őket a parlamentbe, hogy beleszólhassanak az ország sorsának eldöntésébe. Az MSZP erre nem képes. Hamis a kürtszó.

Balszemmel 253.

2011-09-26T11:26:00.000+02:00

A vámos

Megállított a vámos. Tavaly. A venezuelai választások után hazafelé tartottam. A Guerdia Nációnál Bolivariana, azaz a Bolivári Nemzeti Gárda katonája gondolta a caracasi repülőtéren, hogy meg kell néznie a csomagomat. Mondtam, hogy éppen a parlamenti választásokon voltam megfigyelőként, de ez nem hatotta meg. Szépen módszeresen szétkapta a bőröndöt, de végül is kellemesen elcsevegtünk közben. Amikor azonban vastag talpú cipőm talpát igyekezett szuronyával közelebbről megnézni, már hivatkoznom kellett Petőfi és Bolivár szellemi közösségére. Végül lemondott a szurony ilyen jellegű felhasználásáról. Lehet, hogy az érvek miatt, lehet, hogy egyszerűn azért, mert a Lufthansa gép indulását nem illik nagyon késleltetni. De nem erről akartam beszélni. A múlt héten is megállított a vámos. Ezúttal Budapesten. Érdeklődött, hogy mi van a bőröndben, illetve, hogy a Munkáspárt bent van-e a parlamentben, mire mondtam, hogy ez már csak idő kérdése. A bőröndben egyébként volt egy fényképezőgép, amit a lányomnak vettem, de a magyar tőkés rend biztonságára talán nagyobb veszélyt jelentettek a Kínai Kommunista Párt dokumentumai. Ez nem nagyon izgatta a vámhatóság képviselőjét, viszont nagyon kedves beszélgetést folytattunk a jelenlegi magyar bérekről és árakról. Ki mondhat olyat, hogy az embereknek nincs pénze? - kérdeztem. Most olvastam a KSHI anyagában, hogy az átlag bruttó fizetés 220 ezer. Igaz, hogy a bankok alkalmazottai az átlag négyszeresét keresik. A vámőrség, ugye, nem bank? A kérdést ki sem kellett mondani. Köszönöm, menjen! - mondta a vámos. És én megértettem őt.

A holnap és a ma

A Munkáspártot ma pici különbségek választják el az emberektől. A pici, persze, nem is olyan kicsiny. Az emberek ugyanis azt kérdezik, hogy holnap mit tudunk tenni értük? Holnap is tudunk tenni, sőt, már ma is! Tiltakozunk az üzemek bezárása, az elbocsátások ellen. Ott vagyunk mellettük, amikor el akarják venni a lakásukat. Igen ám, az emberek ma akarják ügyes-bajos gondjaik megoldását. Ez így van rendjén. Nekünk segíteni kell ott, ahol tudunk, de hozzá kell tenni: ezeket a problémákat a tőkés rend szülte. Ha nem lesz tőkés rend, nem lesznek ilyen gondok! Ez egy nagyon komoly dilemma. De nekünk nincs választásunk! Persze, mondhatnánk mást is. Altathatnánk őket azzal, hogy a következő választások után majd új kormány jut hatalomra, s akkor majd minden rendben lesz.

A Munkáspárt stratégiai célja a kapitalizmus, a tőkés társadalmi rendszer legyőzése, a közösségi társadalom megteremtése. Ez nem csak hit kérdése, tudjuk, hogy a dolgozó osztályok helyzete csak így változhat meg. Nekünk ezt a stratégiai célt soha nem szabad feladnunk! Ha feladjuk, elfogadjuk a kapitalizmust! A csábítás pedig igen nagy. És nem csak a tőkések azon kísérleteire gondolok, hogy megvegyenek bennünket. Ennél sokkal nagyobb gond a tömegek nyomása, akik ezt a valami újat - mondjuk a szocializmust - ma szeretnék megélni. Mi nem csaphatjuk be az embereket!

Csillagórák

Imádom Stefan Zweig írásait. Tudod, ő volt az, aki a 20. század első felében megmutatta sajátos közép-európai világlátását a történelemről. Manapság egyik-másik írása nem igen jelenik meg. Szerinte az emberiség csillagórái közé tartozik Lenin visszatérése Oroszországba 1917 elején. Hát ugye, enyhén szólva ciki. De gondolj bele, milyen lenne az októberi forradalom Lenin nélkül! De nem ez a fontos, Zweig az emberiség egyik csillagórájának tekinti a Marseillaise megírását is. 1792. április 25., éjszaka, a szerző Claude Joseph Rouger de Lisle. Egy katona, egy tiszt, tulajdonképpen egy ismeretlen valaki. Zweig szerint „egyetlen éjszaka költője". A dal a forradalom dala lesz, mert a forradalomnak szüksége van rá. Rouger de Lisle nem csinál forradalmat. A forradalmi tömegek teszik halhatatlanná dalát. Ugye, érthető mindkét tanulság? Szükség lenne korunk Marseillaise-ére. De születhet-e forradalmi dal elégedetlen, forradalmi tömegek nélkül? S még valami: a francia nemzet nem lesz hálás a Marseillese szerzőjéhez. Szegényen hal meg. Évtizedek telnek el, amíg a francia haza elismeri. Nem tudom, hogy erről álmodott-e, de ma ott nyugodhat, ahol a forradalom szülte császár, Napóleon. S, ami talán még fontosabb: a haladó emberiség több mint kétszáz éve énekli.

Előre ország népe, harcra
Ma győzelem vár, hív hazánk!
Ellenünk tört a kény uralma,
Vérben áztatja zászlaját,
Vérben áztatja rút zászlaját.

Balszemmel 252.

2011-09-20T11:55:00.000+02:00

Kínát komolyan kell venni

1990-ben voltam először Kínában. Utólag bevallhatom, úgy mozogtam, mint elefánt a porcelánboltban. Ha ma mennék, biztosan másként cselekednék. Inkább az az érdekes, hogy a magyar állam komolyan veszi-e Kínát. A médiában nagyon sokat hallani, rengeteget látni Kínáról, és persze a magyar-kínai kapcsolatokról. A kínai miniszterelnök látogatásakor Kínával tele volt a sajtó. De aztán? A magyar-amerikai kapcsolatokról minden nap hallani, de vajon a magyar-kínai viszonyról ugyanez igaz-e? Az amerikai nagykövet Balaton- átúszásáról mindent tudunk, de vajon a kínai nagykövet asszony mindennapjairól mi jut el hozzánk? Kína sok pénzt ígért nekünk, s erről sokat is írt a sajtó, de vajon megmagyaráztuk-e az értelmét? A kínai miniszterelnök látogatásakor mindenki ott volt, de vajon most elmegyünk-e a kínai fogadásokra?

Palesztina

Kína mer nagyhatalom lenni. Peking a független palesztin állam létrehozása mellett áll, és támogatni fogja a palesztinok kérelmét az ENSZ-ben - tudatta a külügyminisztérium szóvivője útján a kínai kormány. „A független állam elidegeníthetetlen, törvényes joga a palesztin népnek, s egyben Palesztina és Izrael békés egymás mellett élésének alapja, illetve feltétele" - szögezte le Jiang Yu. „Megértjük, tiszteljük és támogatjuk Palesztina tervét arra, hogy a kérdést az ENSZ elé terjessze" - tette hozzá nyomatékkal. A palesztinok ENSZ-tagságukra vonatkozó kérelmüket szeptember 20- án, a Közgyűlés 66. ülésszaka előtt nyújtják be hivatalosan New Yorkban a világszervezet főtitkárának.

Amerikai-izraeli ellentámadás

Az arab világ forrong. A néptömegek megmozdultak, követelésekkel állnak elő. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a Munkáspárt rokonszenve és szolidaritása a dolgozó tömegek mellett van. Látnunk kell, hogy az igazán mélyreható változásokig még hosszú az út. Az Egyesült Államok és Izrael nem mondott le arról, hogy ők uralkodjanak az arab világban. Politikai, katonai, titkosszolgálati eszközökkel beavatkoznak arab országok életébe. Megijedtek a tömegmegmozdulásoktól. Igyekeznek átmenteni az eddigi rezsimet, vagy a régi vezetőkkel együtt, vagy azok nélkül. A cél az arab világ természeti kincsei fölötti uralom. Az amerikaiak és izraeliek tartanak attól, hogy a térség országai új barátokat keresnek. Oroszország a régi-új, de már ott van Kína is. Az USA hirdeti, hogy ő az emberi jogok fő védelmezője, de arról hallgatnak, ha az amerikaiakkal jó viszonyt ápoló országokban sértik meg az emberi jogokat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában az USA megvétózta azt a javaslatot, hogy tiltsák meg Izraelnek újabb telepek építését a Gázai övezetben, hiszen nyilvánvalóan a palesztin nép kiszorításáról, sőt fizikai megsemmisítéséről van szó.

Bármi megtörténhet

Magyarország az európai kapitalizmus egyik gyenge láncszeme. A 130 milliárd dollárnyi külső adósság fizetése csak akkor lehetséges, ha a magyar kormány kiszorítja a lakosságból ezt a pénzt, illetve ha az EU és az IMF hajlandó ehhez támogatást adni. A Fidesz-kormány ezért kettős nyomás alatt áll. Az egyik oldalon a nyugati pénzintézetek elvárásai, a másik oldalon a társadalmi robbanástól való félelem. A Fidesz-kormány egyelőre képes kezelni a problémát, de bármi megtörténhet. A Munkáspártra fontos szerep várhat. A magyar baloldal megújulásának fontos része lehet a Munkáspárt. Három elemet kívánunk összekötni: a nemzeti elkötelezettséget, a társadalom dolgozói rétegeihez való szociális kötődést, és a politikai radikalizmust. A növekvő társadalmi feszültségek közepette nagy szükség van ilyen pártra.

Balszemmel 251.

2011-09-12T11:28:00.002+02:00

Munkát és megbecsülést közmunka helyett!

Nem elég, hogy rendes munkát nem adnak, még a tisztességemet is elveszik! - mondta minap egy asszony, akit közmunkán foglalkoztatnak. A falu kinézi a közmunkásokat. Annak ellenére, hogy a munkanélküliségről mindenki tud. Annak ellenére, hogy nincsenek egyedül se a faluban, se az országban. Annak ellenére, hogy a munka nem szégyen. De mégis! A munkás szó sem túl hízelgő manapság, de közmunkásnak lenni egyszerűen sértő, megalázó. Nem tekintenek egész embernek, csak kitartottnak, aki másra nem jó, vagy mást nem érdemel. A közmunkát az emberek pontosan annak nézik, aminek a kormány szánta. Ideiglenes, átmeneti, felemás megoldásnak, amire nem lehet sem egyéni, sem családi egzisztenciát építeni. Az ilyen fizetésből ma sem lehet megélni, a holnap pedig végképpen bizonytalan. A közmunka elveszi az ember önbecsülését és mindenki előtt megalázó. A hatalom nyilván ezt is akarja. Nyíltan a szemünkbe vágja, hogy ti másodosztályú állampolgárok vagytok, aljanépe. Ne nagyon járjon a szád, örülj, hogy élsz! Mi nem ezt akarjuk. Mi normális életet akarunk. Munkát és megbecsülést!

Sakálvacsora

Még mondja valaki, hogy az Európai Unió vezetőinek nincs humorérzékük. Van! Nem is akármilyen! „Líbia barátai" címmel hívtak össze szeptember első napján konferenciát Párizsban. A konferenciának két karmestere volt, a francia elnök és a brit miniszterelnök. Az USA a líbiai ügyben nem játszik vezető szerepet, átengedte a koncot európai szövetségeseinek. Megvan a saját bajuk. A fő bajuk, hogy nem tudnak a bajban lévő európai szövetségeseiknek segíteni, mint olyan sokszor a II. világháború után. Ha pedig nem jön a pénz az USA-ból, a transzatlanti barátság sem olyan szoros már. De talán most!

A franciák és az angolok most kiélvezték magukat. Egy pillanatra újra az első osztályban játszhattak, pedig már régen nincsenek ott. Ok is Líbia barátai. Olyannyira, hogy a francia és brit hivatalos személyek lépten-nyomon tagadják, hogy a líbiai olajnak bármi köze is lenne a dologhoz. Azt meg főleg tagadják, hogy a francia olajcégek kapják ezentúl a líbiai olaj 35 százalékát, ugyanennyit a britek. De nem, ők igazából Líbia barátai! Szabadság, testvériség, sok demokrácia, meg ilyesmi. Most már van egy derék bábkormányuk, csupa nyugaton végzett líbiaiból, most már lehet csinálni egy új líbiai hadsereget, polgári repülést, hírközlési infrastruktúrát, utakat. Óriási üzletek, amelyekből a válsággal kínlódó francia és brit kapitalizmust talán meg lehet menteni. A franciáknak és a briteknek ugyanis nem nagyon tetszik a német vezetésű Európa, pedig tudják, hogy csak két út van: vagy szétesik az euró, és ezzel együtt a II. világháború utáni európai rendszer, vagy ellenkezőleg, előremennek az integrációban, teljes lesz a politikai intézményei európaizálása. Lesz például közös adórendszer, közös rendőrség, közös hadsereg. Nem kétséges, hogy ebben a közösben a német nyelv lesz a legerősebb. A briteknek és a franciáknak nem ez az álmuk. Van persze egy harmadik út is, amiből kaptak egy csipetnyi ízelítőt akkor, amikor a görög munkások elfoglalták az Akropolisz! Ettől félnek aztán igazán!

A németeket Líbia nem érdekelte nagyon, katonát nem is küldtek. Merkel fontosabbnak tartotta, hogy Európa vezetése most már gyakorlatilag a kezébe került. Akkor minek hadakozni Líbiában? Bár, lehet, hogy most éppen ebbe bukik bele a kancellár, vagy legalább is ez lesz az ürügy. A német közvélemény, bár külsőre nagyon pacifista, nagyon antináci, de azért szeretne már valami katonai sikert is látni. A német csizma most nem menetelhet Párizs utcáin. Bár de szép is volt! Na de legalább Tripoliban ott lehetnének. Rommel emléke még nem halt ki teljesen. És még valami! Nagyon szeretnének ebben a válságos időben végre egy erős embert látni Németország élén látni. Ősszel volt is egy jó kiállítás a német fővárosban: „Hitler és a németek". Hosszú-hosszú sorokban álltak az emberek, 915 ezren jutottak be. Soha ennyien nem akartak kiállítást látni, persze, háború- és náciellenes németek.

A 63 ország párizsi találkozója - ennyi barátja van Líbiának - olyan sakálvacsora-féle volt. Vacsorára jöttek össze a nagyvadak. Tudod, az oroszlán, a tigris, a jaguár, meg ilyesmik. Persze, az ilyen bulikról nem hiányozhatnak a sakálok sem. Ez olyan kisebb vad, ami a nagyok után összeszedi, ami maradt. Nem túl elegáns foglalkozás, de ebben a vadvilágban nem igen válogathat az ember, illetve mit is mondok, nem nagyon válogathat az állat. Ott voltak az olaszok, egy csomó arab ország. Még Ciprus is ott volt. Magyarországnak ebben a kategóriában sem jutott hely. Martonyi János egy szép levélkét küldött a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács elnökének, kifejezve, hogy „Magyarország kész részt venni az újjáépítésben, a szabad, szuverén és demokratikus Líbia megteremtésében".

Biztos jól jött nekik a levél. Líbiában mostanság papírból is hiány van...

Balszemmel 250.

2011-09-07T11:15:00.001+02:00

Líbia pacifikálása

Gyermekkoromban az egyik szomszéd fiúval sokatjátszottunk együtt. Régi polgári családból származott. E tény osztálytartalmátakkor még nem ismertem fel, sőt a játékkatonái kifejezetten vonzottak. Tudod,igazi „békebeli" játékok voltak, indiánok és európai katonák, ólomból. Akatonák mellett a polcon ott voltak a Tolnaiféle világtörténelem képeskötetei, és mi lejátszottuk a történelmet. Derék európai katonák mentekpacifikálni, azaz megbékíteni a nyugtalan indián törzseket. A derék európaiaknem agresszorok voltak, egy fenét, kedves, aranyos emberek voltak, akiksegíteni mentek azoknak a helyi embereknek, akik ugyan indiánok voltak, deátláttak a szitán. Láss csodát! Az elmúlt öt hónapban derék francia, angolkatonák bombázták Líbiát, mert úgy gondolták, hogy így tudják segíteni a líbiainépet. Biztos ők is olvasták a Tolnai Világtörténelmet, mert találtak párlíbiait, akiknek nem tetszett Kadhafi, és átláttak a szitán. Kinevezték őketideiglenes kormánynak, adtak katonai tanácsadókat, és sok-sok pénzt. Amerika mostnem küldött katonákat, de a hátteret ők adták. A németek sem akartak egy újRommelt küldeni Afrikába, ráhagyták a bulit NATO-szövetségeseikre. Cserébenyilván azért, hogy a német tőke éppen most uralja el Európát, és valósítja megazt pénzzel, amit Hitlernek fegyverrel nem sikerült. Líbia leigázása piszkosügy. Nekik nem a líbiai nép a fontos. Folyik a harc a világ újrafelosztásáért,és az USA-nak, az EU-nak nem tetszett, hogy Kína és Oroszország is megjelent a térségben. A líbiaiak sorsa senkit sem érdekel.A gyermekkori nagy csatáknak volt egy szépséghibája. A katonák a szomszédgyereké voltak, így aztán ő mindig az európaiakkal játszott. Én az indiánokkalvoltam. Tudod, én most is az „indiánokkal" vagyok. És velük leszek holnapis.

A 21-es Volga és Reagan

Az egyik idegenforgalmi cég érdekes programmalakarja meglepni kedves, de főleg fizetőképes külföldi vendégeit. Utazás amúltba, a szocialista múltba! Régi Volga és Trabant gépkocsikkal szállítjákőket Mercedes és Audi helyett. Elcipelik őket az érdi szoborparkba, aterrorházba, meg ilyen helyekre. Még lakótelepi lakást is mutatnak nekik, amiegzotikum a javából, legalábbis nekik. Persze a nyugati turistát se lehet csakúgy bedobni egy ilyen programba, így aztán első lépésként egy nagy szállodaláncvezetőinek adtak kóstolót. Elnök úr, nem mesélne nekik arról, hogy milyen voltrégen? Ezzel a kérdéssel fordultak hozzám. Némi győzködés után belementen,rajtam ne múljon a magyar idegenforgalom sikere. Nem akármilyen helyre mentünk,Pesten, a Lukács Cukrászdába. A külföldi idegenforgalmi főnökök éppen a TerrorHáza Múzeumból jöttek egy olyan 21-es Volgával, tudod, olyannal, amelynek amotorházán egy szarvas volt. Azokat még nem műanyagból csinálták, úgyhogy neakarj ilyennel összeütközni... Nos, a vendégek mindjárt elcsodálkoztak, hogy acukrászdában csak mi voltunk, meg egy német házaspár. Mi van? - kérdezték. Nem mi van, hanem mi nincs, mondomén. Pénz nincs! Húsz éve még idejárt a pesti középosztály. Nyugdíjasnyelvtanárnők itták itt a kávéjukat, és a környező intézmények hivatalnokai isbenéztek egy briósra. A briós eltűnt, illetve most már megint van, de aközéposztály márkikopott innen. De talán a diákok? - mondják ők. Melyik diáknakjut a tankönyv, az Internet, az albérlet, az utazás mellett több százforintostortaszeletre? - válaszolok a kérdésre kérdéssel. Vannak gyermekei? -kérdezik,s igazából az érdekli őket, hogy mikor volt jobb egyetemistának lenni, az énéveimben vagy mostanság. Eddig a pontig tökéletesen értjük egymást. Innentől isangolul beszélünk, a nyelvvel nem is lenne baj, de mégis, mintha két nyelvenbeszélnénk. Akkoriban a társadalom tervezte, hogy hány mérnökre és hányjogászra van szüksége. Akkoriban a diák számíthatott társai segítségére, voltszolidaritás, emberség. Nem feszítem a húrt tovább. A cél végül is nem az, hogya nyugatiak belépjenek a Munkáspártba, hanem az, hogy megértsék: a húsz évvelezelőtti rendszerváltásnak rengeteg árnyoldala van. Ok is hagynak egy érvet avégére, amiről minden nyugati azt hiszi, hogy ezzel mindent überelnek. „Na, deakkor itt voltak az oroszok, nem voltak szabadok." Stimmel, mondom, azoroszok itt voltak. Én egy percig sem mondom, hogy ez jó volt. Most itt vannakaz amerikaiak. És tudja, a kettő nem ugyanaz! Az oroszok soha nem akarták, hogya magyarok scsít egyenek gulyásleves helyett, vagy éppenséggel Kobzon-dalokaténekeljenek Illés-nóták helyett. És még valami. A Sztálin-szobrot 1956-banledöntötték, és senkinek sem jutott eszébe Hruscsovnak vagy Brezsnyevnekszobrot állítani, pedig, ha már itt tartunk, ők többet tettek a magyaremberekért, mint, mondjuk, Reagan elnök. That's right! - mondják, és legalábbegy dologban egyetértünk: mindennek van határa, vagy legalább is kell, hogylegyen.

Balszemmel 249.

2011-08-31T22:28:00.003+02:00

Mit érdemel a takarítónő?

Hát, ilyet még nem látott a világ! Ne merd nekem szidni a kormányt! Igenis, csupa rendes, a dolgozókat szerető ember ül a kormányban! Melyikben? Hát a miénkben! Nézd meg, ki kapott kitüntetést augusztus 20-án, ráadásul nem is akármilyen kacatot, hanem a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet? Nem találod ki! Nos, az illető Lakatos Gézáné, a körömi IV. Béla Altalános Iskola és Óvoda takarítója. Ezt add össze, a polgári kormány kitünteti a takarítónőt! Az örömhírről a Magyar Televízió Híradójából értesülhetett ország-világ, ahol hosszú perceken át kérdezgették a falu apraja-nagyját a kedves és dolgos takarítónőről. Nagyjából úgy, mint régen, egy igazi, szocialista kori április 4-i híradóban. Unalmasan, szájbarágósán, primitíven. Nem ismerem az illető asszonyt, soha nem jártam Köröm községben, s a világ minden kincséért sem akarom megbántani. A kitüntetés és annak média-tálalása mögött azonban napnál világosabban látni a propaganda-szándékot. Takarítónő, egyszerű ember, nő és ráadásul a kisebbség képviselője. Sőt, még hívő is. Mi sem bizonyítja jobban kormányunk elkötelezettségét az egyszerű emberek, a nők és a kisebbségek mellett. Meg a hívők mellett. A kormány arculattervezői azért még sincsenek egészen a helyzet magaslatán. Nyugodtan foghatott volna a ceruzájuk vastagabban. Miért éppen Bronz Érdemkereszt? Miért nem Lovagkereszt, sőt, miért nem Tisztikereszt? Bár, a fene tudja! Valószínűleg az sem ellensúlyozta volna azt az érzést, hogy ezek a takarítónők, az egyszerű emberek, a nők, a kisebbségek, hívők és nem hívők, többet érdemelnek. Mondjuk, tisztességes megélhetést, állandó munkát, emberhez méltó egészségügyi rendszert. Csupa olyat, amit egy tőkés kormány nem tud megadni.

Bud Spencer és Szent István

Ne kezdd keresgélni a Wikipedián! A két úriember között semmilyen kapcsolat sincs. Bár, ki tudja. Augusztus 20-án este nagyon ünnepi hangulatban voltam, gondoltam, most kell valami kis nemzeti film. Az egyik csatornán ment Koltay Gábor Honfoglalás című hatalmas alkotása. Te, ez a film olyan hatalmas, hogy már első alkalommal is elaludtam a Corvin moziban. Egyszerűen nem bírtam kivárni, hogy Árpád a sok lelkizés és látomás közepette átjön-e vereckei hágón, vagy a másik oldalon maradunk. Képzeld el, mi van, ha nem jön át! Akkor most ukránok lennénk. Beleborzongok a gondolatba is. A másik csatornán sem volt akármi. A Magyar vándort mutatták. Herendi Gábor filmje a klasszikus belvárosi értelmiségi csipkelődés. Ezért jópofa, humoros. Először, másodszor, de harmadszorra már inkább elalszol. Az idei augusztus 20-i esti filmválasztékból még Bud Spencer volt a legjobb. Ezt is levetítik minden nyáron, de tudod mit, még mindig nézhető.

Csodára várva

Ha már a filmeknél tartunk, bevallom Neked, csodára várok. Talán majd Mr. Andrew George Vajna, aki egyébként Vajna András György néven látta meg a napvilágot, talán majd ő rendet tesz, és végre lesznek élvezhető, hosszútávon is nézhető filmek. Mit láthatsz ma nemzeti ünnepeinken? A régieket és a még régebbieket. Az sem számít, hogy a szocializmusban készültek. A Kőszívű ember fiait le lehet vetíteni március 15-én, október 23-án, sőt karácsonykor sem rossz. A Feltámadott a tengert majdnem ugyanígy. A filmek remekek, de minden évben nézve megárt, mint a bejgli karácsonykor. Nemzeti történelmünk nagy eseményeiről a rendszerváltás óta eltelt két évtizedben egyetlen alkotás sem készült. Persze, ha nem számítjuk a Hídembert, amelynek hírére a legtöbb jóérzésű ember átkapcsol a Tűzvonalbanra, holott az sem öregbíti nemzeti kultúránk dicsőségét. Ráadásul a Hídemberben van az az ember, akit Magyarország két legrégebben hivatalban lévő pártfőnöke egyaránt kedvel, Eperjes Károly.

Nagy nemzeti filmes nihilünknek egyszerű oka van, illetve volt. Eddig ugyanis a nemzetit lenézték a szocliberálisok, a másik oldal filmjeit pedig a konzervatívok tekintették közép-európai értelmiségi nyavalygásnak. Na, de most jön a magyar filmszakma új főnöke, Vajna úr, aki rendet, mit rendet, egyenesen csodát tehet. Vajna úr maga a nemzeti egység megtestesítője. Zsidó családból jött, a szocliberális kormányok imádták, de a nemzeti-konzervatív kormány csinált belőle filmügyi kormánybiztost. OK! Semmi gond! Azt leszámítva, hogy én egy amerikait semmilyen kormánytisztségbe sem tennék. De oroszt sem, mondjuk, Nyikita Mihalkovot sem, pedig vele még találkoztam is. Na, de térjünk vissza a csodára! Van egy kis félelmem. A szocialista kor klasszikusai sikeresek voltak, és mai fejjel gondolkodva nehéz a siker receptjét megfejteni. Nádasdy Kálmán vagy Várkonyi Zoltán zsenik voltak. De ez kevés lett volna. Olyan kor művészei voltak, ahol világos volt, hogy mi a jó és mi a rossz, mi az érték és mi a szemét. A fő érték nem a pénz volt, mint ma, hanem az ember. Ezért humánusak ezek a filmek, és nézhetők sok évtized múltával is.

Balszemmel 248.

2011-08-25T17:39:00.001+02:00

Él nemzet e hazán!

De tényleg, nem hülyéskedek! Tudod, a nyár sok mindenre jó. Ilyenkor, a szabadság idején az ember egy kicsit olyan, mintha külföldi lenne. Sok mindenre felfigyel, amit a rohanásos hétköznapokon nem lát meg. Él nemzet e hazán! A tihanyi móló tele van emberekkel, s nem csak külföldiekkel, magyarokkal is. Lehet, hogy lángost esznek 260-ért és nem fogast 2000-ért, de azért esznek. Sőt, ahogyan elnézem a tihanyi dombra felfelé lihegő honfitársaimat, egyiküknek-másikuknak nem ártana a lángosról lemondani. A füredi hipermarket zsúfolásig tele, az emberek vásárolnak. Lehet, hogy az olcsóbb dolgokat keresik, megveszik a bóvlit, azt is, ami eleve annak készült, meg azt is, amit a kereskedő csúcsminőségként hirdet, miközben tudja, hogy nem az, de mindegy: az emberek vásárolnak. Él nemzet a hazán! A balatoni falvakban sok a virág, az emberek adnak a környezetükre. Lehet, hogy nem telik annyira, mint szeretnék, de erre is jut. Dolgoznak az emberek. Igaz, nem egyformán. A sajkodi pizzériában a pincérnő harminc vendéget szolgál ki egyedül, villámgyorsan és udvariasan. A többi helyen öt pincér se bírja tíz vendég kiszolgálását. Na ja, lassú munkához idő kell. Szépül Magyarország, s ezt mi gyakran nem vesszük észre, csak a külföldi. Él és szépül annak ellenére, hogy volt rendszerváltás, annak ellenére, hogy négyévente a kormányok újabb és újabb csodarecepttel állnak elő. A mostaniak nyilván nagy szakácskönyvet akarnak írni, mert havonta jönnek az új receptek. Szóval, él nemzet e hazán. Minden kormány úgy könyveli el, hogy ez csak az ő érdeme, de nem így van. Vörösmartynál maradva: „Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet." Magyarán, él a nemzet, mert mi élni akarunk.

Felcsút

Az amerikaiaknak ott van Camp David. Száz kilométerre Washingtontól, formálisan a haditengerészet objektuma, a valóságban az amerikai elnökök pihenő rezidenciája. Az oroszok sem maradnak le, bár ott bonyolultabb a helyzet. Mindenből kettő kell. Medvegyev mégse mehet ugyanoda, ahova Putyin. Hova is jutna a világ? Putyin vagy a Moszkva melletti Novo-Ogorevoban fogadja vendégeit, vagy Szocsiban, a Riviéra komplexumban. Medvegyev sem panaszkodhat. Őt szolgálja ki Gorki-9, a fővárostól 15 kilométerre, és még két dácsa Szocsiban és a novgorodi kormányzóságban. Magyarország miniszterelnöke Felcsútra vonul vissza, ha kormánya tagjaival a jövőt akarja kötetlenül megvitatni. Szép dolog a szerénység! Felcsút ugyan nem haditengerészeti bázis, de azért van futballakadémia, van Makovecz-ház, s ami a legfőbb vonzerő: itt van miniszterelnökünk háza. A hírek szerint tehetősebb emberek is bejelentkeztek Felcsútra, nem akarnak lemaradni a perspektivikusnak ígérkező szomszédságról. A dolog azért nem olyan egyszerű. Az EU-elnökség idejére kipofozták Gödöllőt, ami alkalmas külföldi vendégek intimebb fogadására. Nem kell félreérteni semmit! Igen, Orbán Viktor is akarhat kettesben sétálni, mondjuk Merkel kancellárral. Gödöllőnek ráadásul történelmi levegője van. Andrássy, Sissi és persze az utolsó hivatalos lakos, Horthy Miklós. Háború esetére irányító központot sem kell építeni, mert a Horthy-bunker megmaradt. Na jó, egy kicsit régi, kicsit savanyú, de a miénk, és amilyen nagy ma a magyar hadsereg, harcálláspontnak még nagy is.

A ramadán vége a háború kezdete?

Nem Líbia zavarja a nyugatot, hanem Szíria. Líbiában az olaj a fontos. A nyugat nem akarja, hogy az olaj jövőjébe Kína is beleszóljon, ezért kellene megdönteni Kadhafit, aki a kínaiakkal egyezkedett. Szíria azonban kulcsfontosságú terület. A térség feletti teljes amerikai-izraeli uralom akadálya Szíria. A palesztinok is elvesznének nélkülük. Izraellel szomszédosak, Izrael ráadásul szír földeket tart megszállás alatt. És nem utolsó sorban Szíria Irán szövetségese. A nyugat ennél kevesebbért is indított már háborút. A forgatókönyv világos. Az elmúlt hónapokban a nyugat tüntetéseket provokált Szíriában. Majd, amikor az Asszad-kormány fellép a túlontúl radikális tüntetőkkel szemben, a nyugat nyilatkozatban ítéli el az akciót. Ez ismétlődik újra és újra. Most azonban az események sűrűsödnek. Megkezdte felkészülését az izraeli hadsereg a palesztin államról szóló szeptemberi ENSZ- szavazást követő lehetséges konfliktusra Szíriával a Golán-fennsíkon - közölte a Háárec című izraeli lap augusztus 11-én. A sietség nem véletlen. Augusztus 29-én véget ér a Ramadán, az arabvilág nagy ünnepe. A legjobb pillanat egy háború kirobbantására. Damaszkuszban nem lehet Interneten megdönteni a rendszert, mint Kairóban. De bele lehet rángatni egy háborúba, aminek bizonytalan a vége. A szírek nem szeretik az izraelieket, de egy háború nem jönne jól nekik. Izrael és amerikai szövetségesei viszont kifejezetten örülnének egy új háborúnak. Két legyet ütni egy csapásra: megdönteni Asszad rendszerét és belerángatni egy háborúba Iránt.

Balszemmel 247.

2011-08-16T22:22:00.005+02:00

Hirosima és az LMP
Nem tudom, ki hogy van vele, de szerintem Hirosimában az atombomba nem magától esett le. Ledobták! A kettő nem ugyanaz. Tudod, mint a gyermekmesében. Az egyik kitalálta a bombát, a másik megtervezte, a harmadik megcsinálta, a negyedik pénzelte az egész vállalkozást, és a végén egy icike-picilce valaki, történetesen néhány amerikai pilóta ledobta a bombát. Na, de nem mindenki gondolja ezt így. Példának okáért az LMP biztosan nem. Tudod, ők azok, akik minap felkérték Obamát, hogy legyen tiszteletbeli LMP-tag. Végül is, tavaly a választás előtt a tagdíjat már kifizette. Milyen tagdíjat, milyen tagdíjat!? Szerinted honnan dőlt a pénz az LMP pénztárába? Szóval, Hirosima megszámlálhatatlan áldozataira az LMP egy sajtónyilatkozattal emlékezett. Papír ment az MTI-be, LMP-vezérek meg polgári jólétükbe pihizni. A sajtónyilatkozatban belerúgtak egy jó nagyot Iránba és Észak-Koreába, mert ezek a csúnya fiúk azt gondolják, hogy nekik is lehet atomfegyverük, ha már az USA-nak, s mondjuk, Izraelnek van. Végül is, az LMP-nek igaza van. Hirosima napján nem szabad Amerikát szidni. Sajnálni kell! Szegény Amerika, szegény amerikai nép! Nekik kell a világ minden terhét cipelniük, ők teremtik a kultúrát, mármint a hamburger-kultúrát, ők hozzák a szabadságot mindenhova, a demokráciáról már nem is beszélve. Hogy jön ahhoz bárki is, hogy bántsa az amerikaiakat? És egyébként is, mi köze Amerikának Hirosimához? Az LMP-s papír egy pillanat alatt megvilágosította agyamat. Te, hogy lehetek ilyen hülye? Lehet, hogy Amerika nem is volt ott, amikor a bombát ledobták?

Ha ezt elmesélem Michelle Obamának!

Egyébként megmondom neked őszintén, hogy augusztus 6-án nem Hirosimára kell emlékezni. Egy frászt! Úszni kell! Eleni Tsakopoulos Kounalakis, az amerikai nagykövet asszony is ezt gondolhatta, amikor eldöntötte augusztus 6-i programját. Maradjak itthon? Kezdjek önmarcangolásba? így ismertek ti engem? Dolgozzak? Azt se lehet nyugodtan, mert behallatszanak a munkáspárti gyűlés hangjai a Szabadság térről. Igazán nem kellemes hallgatni, amikor egyesek a mi Reagan elnökünket szidják. Fuj, ezek a magyar kommunisták! Hálátlan egy népség! Mi elhozzuk nekik a demokráciát, a piacgazdaságot, ők meg elégedetlenek! Inkább irány a Balaton! Ott legalább jó a társaság. Ott lesz Lali Fodor, a honvédelmi államtitkár is. Nem egy siheder, de azért a lányok még megnézik. Különösen a magam korabeliek. Különösen úszógatyában. Jön Zoli Orosz is, a vezérkari főnök helyettese. Igazán szép, hogy altábornagy létére úszni is tud, ráadásul jó öt kilométert. Ja, meg ott lesz egy csomó csini srác az MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj állományából, a Köztársasági Őrezredről már nem is beszélve. És mind mellettem úszik! Gondolj bele! Ha ezt elmesélem Michelle Obamának!

Nyelvtudó elit vagy nyelvtudó nép?

Az én augusztus 6-ám jól kezdődött. De tényleg! Beleolvastam a Magyar Nemzetbe. „A kormány készülő nyelvoktatási stratégiájának eddig néhány pontja szivárgott ki, lapunk azonban megszerezte az oktatási rendszer egészét átfogó tervezetet" - olvasom, és egyik ámulatból a másikba esek. Hogy sikerülhetett a Magyar Nemzetnek egy ilyen zsurnalisztikai bravúr? Na, de a lényeg nem ez, hanem a nyelvtanulás. A magyarországi idegennyelv-oktatás fejlesztésének koncepciója az óvodától a diplomáig címet viselő tervezet szerint a cél az, hogy az államilag finanszírozott köz- és felsőoktatás biztosítsa két, szakiskolai képzés esetén egy idegen nyelv elsajátítását. Vot eto da! - mondja az orosz, bár ezt manapság nem kötelező tudni. Még nem! Ez már beszéd, semmi szocliberális lacafacázás, igazi össznemzeti bátor tett! Gondolj csak bele! Eddig a közép- és felsőoktatásnak kellett volna megtanítani a magyart külföldiül beszélni, de nem ment. Ha nem sikerült kicsiben, megpróbáljuk nagyban. Előre, támadni! Bízzuk rá a közoktatásra, hátha ott megy! OK! - mondja egy ismerősöm, akiben sok év angol után szilárdan rögzült e szó. Két kézzel támogatom a kormány ötletét. Legyen végre jó nyelvoktatás! Az a baj ezzel a tervvel, hogy nem hihető. Az iskolai nyelvoktatáshoz kell nyelvtanár. A fiatalabbja manapság elmegy dolgozni a multihoz, mert ott több a pénz. Nos, akkor mit tesz a kormány azért, hogy a tanár az iskolában maradjon? Az oktatáshoz nyelvóra kell. Sok! Mondjuk, minden nap. A mai közoktatás ettől fényévnyi távolságra van. Államtitkár asszony, mi az Ön lépése? Aztán kell tankönyv, ami manapság drága. Mit tesz erre a kormány? Lesznek államilag dotált könyvek, filmek? Nem folytatom. Az ötlet remek, de itt is egy egészen egyszerű, prózai terv kell: hány év alatt, hány gyereket, hány tanár, mennyi pénzből fog tanítani? Egyébként mostanság egyre több fiatallal találkozom, akik jól megtanultak angolul, franciául. De gyorsan kiderül a turpisság. Apunak-anyunak volt pénzük gyermeküket Londonban, Párizsban taníttatni. Ez nekik jó, de vajon ezt akarjuk-e?

Balszemmel 246.

2011-08-09T12:59:00.002+02:00

A kizsákmányolás törvénye

Ha azt hiszed, hogy az alkotmány a legfontosabb törvény, tévedsz! A törvények törvénye a Munka Törvénykönyve. Az alkotmány olyan dolgokkal van tele, amire nyugodtan mondhatod: nem érdekel! Végülis, se több, se kevesebb nem lesz a fizetésed attól, ha a Szent Koronát, a szent hitet, meg a szent akármit beleveszik az alkotmányba. A választási rendszerre is mondhatod, hogy tökmindegy, és tudod mit: igazad van, majdnem tökmindegy. Mindegy, hogy melyik tőkés párt jut be a parlamentbe, melyik alakít kormányt, úgysem a te érdekeidet fogják szolgálni, hanem a tőkésekét. A munkatörvény azonban más. Itt a bőrödön érezheted, hogy ki az úr a házban. A Munka Törvénykönyve a napnál világosabban mutatja meg a tőkés kizsákmányolást. Ezt a törvényt nem tudod kikerülni. Élned kell, ezért munkát vállalsz a tőkésnél. A tőkés és a tőkésállam viszont együtt eldönti, hogy hány órát kell dolgoznod, mikor és hogyan rúghatnak ki, mennyi a fizetésed. Vagyis ez a törvény arról szól, hogy a tőkés hogyan tudja elvenni tőled s leggyorsabban, legolcsóbban azt az értéktöbbletet, amelyet megtermelsz. A Munka Törvénykönyve ezért nem egyszerűen politikai törvény, ez osztálytörvény, a tőkésosztály törvénye ellened, a dolgozó ellen. A Fidesz törvénye is ilyen.

Internet-kori jobbágyság

Miről is van szó? Nos arról, hogy az európai tőke mindenütt az EU-ban csökkenteni akarja költségeit. Kevesebb pénzért többet és keményebben akar dolgoztatni veled. Azt akarja, hogy ne legyél évtizedeken át nyugdíjban, hanem dolgozz, fogyassz, vegyél fel hiteleket, és amikor már mindent kivettek belőled, nyugodtan meghalhatsz. A Fidesz korszerűsítés és hatékonyság címén most ilyen intézkedéseket akar keresztül verni. Nem magyar jelenség, de nálunk most a Fidesz vállalkozik erre. A Fidesz nyugodtan meríthetne ötleteket akár az egykori igazi jobbágyság történetéből. Példának okáért nem kellene minden egyes munkaóráért fizetni. A dolgozó igenis járuljon hozzá némi ingyen munkával is a vállalat, az ágazat, a haza, a nemzet, a világ felvirágoztatásához. Vagy például a munkaadó születésnapján a munkavállaló igazán kedveskedhetne gazdájának valamilyen kedves és értékes ajándékkal, végül is ő adja a munkát, a kenyeret. Aztán szabályozni kellene, hogy a munkavállaló milyen oldalakat kereshet fel az Interneten. Gondolj bele! Hova vezetne, ha a munkavállaló mindenféle lázító oldalakkal tömné tele a fejét, ahelyett hogy a „közös nemzeti felemelkedés" érdekében „tisztességes munkát" végezne?!

A farkas közös ellenség

Most fel vagy háborodva, hogy ilyen szemét, tisztességtelen törvényt, mint a Munka Törvénykönyve Fideszes tervezete, még nem látott a világ. Dúlsz-fúlsz, mondván, hogy egy éve nem ezt ígérték, nem erről volt szó. Tudom én, nehéz elfogadni, hogy átvertek, de minél előbb elismered, annál gyorsabban lehet cselekedni. Igen, be kell vallani, hogy a Fidesz baloldali jelszavakkal jutott hatalomra. Teljes foglalkoztatottság, a tisztességes munka megbecsülése, európai bérek, meg ilyesmi. Szép, dolgozói követelések, akár mi is mondhatnánk. Sőt, tudod mit, mondtuk is. A Fidesz is mondta, de Te nekik hitted el, mivel ők a nagyobbak, a hangosabbak. Elhitted, hogy egy jobboldali párt korlátozni fogja a tőkét, s mindjárt adtál is nekik kétharmadot a parlamentben. A Fidesz pedig a Te támogatásodra hivatkozva azt mondja: az ország, a nemzet boldogulása a tőkétől függ. Tehát a korszerűsítés azt jelenti, hogy csökkentem a tőke költségeit, megszabadítom azoktól a „terhektől", amelyeket az évtizedek során a tőkére erőltettek. Ezért számolják fel a nyugdíjkedvezményeket, ezért növelik a nyugdíjkorhatárt, ezért zárják be az üzemi étkezdéket. A tőkének azt kell, hogy Te szinte gépként kiszolgáld őt. Ezért nem Te döntőd el, hogy mikor mégy szabadságra, nem lázonghatsz, ha 12 órán át dolgoztatnak. A tőkés még azt is ellenőrizni akarja, hogy mit csinálsz a munkaidőn túl.

Mit lehet tenni? A szemét és a tisztességtelen erkölcsi kategória, és itt nem erkölcsökről van szó. A farkastól nem lehet erkölcsi alapon számon kérni, hogy ő a farkas, és megeszi az állataidat, sőt Téged magadat is. A farkas az farkas, a kapitalizmus az kapitalizmus. A Fidesz-kormány pedig a nagytőke kormánya. A farkast nem lehet háziasítani, lehet korlátozni, távol tartani a háztól, de ehhez erő kell. A környék minden lakójával össze kell fogni. Nem számít, milyen a vallásuk, nem érdekes, mit tettek eddig, ha a farkas nekik is árt, itt a helyük. A kormány csak akkor fog érdemben tárgyalni a szakszervezetekkel, ha azok erőt képesek felmutatni. Most már többre van szükség, mint autós tüntetésekre, „bohócforradalomra", egy-két órás sztrájkokra. A szakszervezetek, a civilszervezetek, a Munkáspárt és más politikai erők összehangolt akciójával kell választ adni a tőke összehangolt és könyörtelen támadására.

Balszemmel 245.

2011-07-23T12:35:00.000+02:00

Kik is a rossz emberek?

A rossz embereket nem egy nagy könyvben tartják nyilván, mint réges-régen. Erre van a Központi Hitelinformációs Rendszer, azaz a KHR. Aki ide bekerül, az már olyan, mint amikor a pápa kitagad valakit az egyházból. Te már leprás vagy, nem kapsz újabb pénzt, bárki agyon is üthet. Legfeljebb egy ingyenélővel kevesebb! Ma 806 ezer ember van Magyarországon a listán. Egy év alatt 124 ezer új nevet írtak hozzá. Nem azért, mert népszerű lenne a lista, hanem azért, mert egyre több ember van, aki 90 napon túl sem tudja az adósságát törleszteni. 2005-ben még csak 165 ezren voltak, bár az sem volt kevés. Ha valami van, ami lázmérőként jelzi társadalmunk bajait, akkor éppen ez az. Az emberek többsége nem azért kerül ilyen helyzetbe, mert trehány disznó, és nem akar fizetni. Nyilván van ilyen is. De a többség a tőkés társadalom miatt került ilyen helyzetbe. A tőkés bank átveri, amikor nagyon olcsó hitelekre rábeszéli. A tőkés munkaadó bármikor kiteheti az utcára, és akkor nincs miből fizetni a jobb jövő reményében felvett pénzt. A tőkés állam pedig segédkezik a banknak is, a munkaadónak is, csak a szerencsétlen nyolcszázezer adósnak nem. Hát akkor, kik is a rossz emberek?

Sajtószabadságot, de mindenkinek!

A múlt héten a Magyar Rádió előtt szervezett tüntetést a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa a közmédiában zajló tömeges elbocsátások miatt, és a közmédiarendszer szétrombolása ellen tiltakozva. Ott volt szinte mindenki, aki a szocliberális oldalon számít: régi és új MSZP-elnökök, újságírók, Kulka Jánosról már nem is beszélve. Igazuk van! A Fidesz alatt kirúgták őket a munkahelyükről, adott esetben a rádióból vagy a TV-ből. Azért mondom, hogy a munkahelyükről, mert szerintem mindenkiért tüntetni kell, aki elveszíti a munkáját. Igazuk van, még akkor is, ha sok évvel ezelőtt a most kirúgottak nem ejtettek könnyet akkor, amikor kommunista újságíróknak mondtak fel. Igazuk van még akkor is, ha pár éve ők a konzervatív újságíróknak mondtak fel. Igazuk van, még akkor is, ha tudjuk: az úgynevezett közszolgálati média a hatalom intézménye, és aki ott volt, vagy akart lenni, annak nem lehet különösen meglepődnie azon, hogy folyik a hatalmi harc.

Jó ez a tüntetés, de kevés. A tőke most tönkreteszi azt, amit valaha maga teremtett, a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságát. Kiegyensúlyozott, pártatlan tájékoztatás kellene, egyenlő médiaesélyeket kellene teremteni mindenki számára. A politikai hazugságokat tudatosan terjesztő médiumok ellen határozottan fel kellene lépni. A közjót és a közízlést sértő orgánumokat be kellene tiltani. Hozzáférés kell a közinformációkhoz, az állami életben teljes átláthatóságra van szükség. Sajtószabadságot! Mindenkinek! Az embereknek, a népnek!

Munkás, zavard el uraidat!

A PAME nem varázsszó, hanem egy görög szakszervezeti tömörülés neve. Híressé váltak a mostani görögországi utcai dolgozói küzdelmekben. Nálunk nem lehet róluk olvasni. Képzeld el, mi lenne, ha a magyar szakszervezetek kedvet kapnának igazi osztályharcra! Ahogyan Mr. Twelvetrees, az elhivatott és beképzelt lakáj mondja a Csengetett, Mylord?-ban: „Hova is vezetne ez?" Nos, a PAME abban különbözik a többi görög szakszervezettől, hogy nem csupán a mostani megszorító intézkedések megszüntetését követelik. Persze, ez sem kevés. A görög kormány 2011 és 2015 között a GDP 12 százalékának megfelelő összeggel akarja csökkenteni az állami kiadásokat, döntően a közszférában a bérek csökkentésével, az egészségügyi, kulturális, jóléti juttatások lefaragásával. A munkaidőt heti 37,5 óráról 40 órára emelik. A szerződéses alkalmazottak 50 százalékát utcára teszik, másokat bizonytalan időre fizetés nélküli szabadságra küldik. Vasszabályt vezetnek be: egy új munkaerő felvétele csak akkor lehetséges, ha 10 régit elbocsátanak. Az ÁFA-t 13 százalékról 23-ra emelik fel. Ezek ellen mások is küzdenek. A PAME azonban tovább megy. A megszorító intézkedéseket nem a görög kormány találta ki, ő csak az engedelmes végrehajtó, bár ez nem csökkenti felelősségét. Ez az európai nagytőke, és az ő érdekeiket védő Európai Unió politikája.

Hát akkor, gyerünk, harcra fel az EU ellen, a tőkés kizsákmányolás ellen! Nem elég azt kiabálni a Parlament előtt, hogy „Tolvajok!". Ez nem sokat jelent, mivel egy korrupt tőkés társadalomban odafent mindenki tolvaj. Görögországban, és - várjunk csak, tud valaki egy másik országot? A PAME jelszava más: Munkás, zavard el az uraidat! Mit szólnak hozzá, nem kéne nekünk is átvenni?

Balszemmel 244.

2011-07-18T14:30:00.000+02:00

"Hadd érezze a többi mocsadék, hogy itt kétharmados forradalom volt!"

Áder János, az első Fidesz-korszak parlamenti elnöke besétálhat a történelembe. Ő terjeszti majd be az új választási törvényt. A hírek szerint a Fidesz összes trükkje benne lesz. Végy valami olyasmit, amit a nép imád, támogat, lelkesedik érte, és cserébe hajlandó elnézni a disznóságaidat. Az Áder-javaslatban ilyen a 200 fős parlament. Zseniális, ezt imádni fogja az utca népe! Utáljuk a pénzszórást. Utáljuk, hogy a normális életben egyébként teljesen életképtelen emberek fontoskodnak, és baromságokat csinálnak. Le a parlamentarizmussal! Nagyszerű, ez már annyira baloldali, hogy pont jó egy Fidesz-tervezetbe. Miután szeretett népünk megkajálta a 200 főt, jöhet a lényeg! Ez pedig pofonegyszerű. Olyan rendszer kell, amely a parlamentből, a politikából, a társadalomból, az országból, és előbb-utóbb az életből is eltávolítja nagyszerű rendszerünk, a piacgazdaság és demokrácia minden ellenségét. Mivel ezek csak a kommunisták, akkor hát őket! De tegyünk rendet nagyszerű rendszerünk hívei között is, mert akármilyen posztkommunista szocialistát, liberális férget mégsem lehet beengedni a nemzet házába. A cigánygyűlölő, antiszemita mocskokat is csak azért, hogy jobbról is legyen kitől elhatárolódni. Éppen ezért a választás legyen egyfordulós, ne legyen kompenzációs lista. A pártokra vonatkozó ötszázalékos parlamenti bekerülési küszöb maradjon meg, az olyan EU-s. Mindenki csípni fogja Brüsszelben. Aki hülye, nyomorult, pénztelen, civil vagy kommunista, az pedig ne is indulhasson! Éppen ezért a jelenlegi 750 kopogtatócédula helyett gyűjtsenek csak össze 1500-at, mondjuk három hét alatt. Már persze, ha bárki is oda meri nekik adni. Aki nem nekünk adja a céduláját, az nem magyar, nem nemzeti, nem korszerű. Az országos lista is legyen jó kemény! Akinek nincs legalább kilenc megyében és Budapesten területi listája, az ne pofázzon bele a nemzet nemes ügyeibe. Mi van, mi a bajod? Demokrácia? Kisfiam, a demokrácia az, ami nekünk jó! Hadd érezze a többi mocsadék, hogy itt kétharmados forradalom volt!

Aki kétharmados forradalmár, az velünk van!

Te, én megmondom Neked őszintén, hogy ez nem jó! A magyar történelem annyi jó példát szolgáltat. Miért pont ilyen liberális szagú törvény jut Áder eszébe? Ott volt példának okáért Bethlen István gróf. Na, ő aztán tudta, mit kell csinálni. Micsoda hülyeség, hogy mindenkinek legyen választójoga, ráadásul titkosan? Jól mondta Bethlen: ez csak a „nyers tömegek uralmához" vezet. Ahol pedig a „tömegek uralma válik úrrá az egész nemzet felett, a pusztulásnak van kitéve." Nyugi, nem a Jobbik mondta, még Bethlen! Ja, és lehetne korlátozni a nők szavazójogát, kezdve mondjuk a szőkékkel, vagy a vörösökkel inkább? És nagyon-nagyon helyeselném, hogy a szavazás legyen nyílt. Igen, nincs semmi takargatnivalónk! Mi, a nemzeti összefogásra, az összefogdosott, bocs', összefogott nemzetre szavazunk. Aki kétharmados forradalmár, az velünk van!

Munkáspártiak, előre, mentsük meg a polgári demokráciát!

Nem fura? A polgárság anno kitalálta a parlamentarizmust, a többpártrendszert, és most maga veri szét. 1988 márciusában a Bibó Szakkollégium ifjú jogászhallgatói életüket és vérüket adták volna az egypártrendszer megdöntéséért. Na ja, az vörös egypártrendszer volt. A mostani az ég és föld, ez már narancssárga. Ugye, nincs kétséged afelől, hogy errefelé megy a dolog? A szocialista múltnak van egy tapasztalata, amit lehet, hogy a Fidesz nem tanult az ELTE-n. Nevezetesen: sok baj származik abból, ha saját rendszerünk értékeit és önmagunk állította szabályait áthágjuk. Az új választási rendszerrel a Fidesz megnyerheti a következő egy-kettő-három, vagy ki tudja hány választást. Viszont belefojtja a szót az emberekbe, nem enged teret a felszín alatt lappangó érdekeknek és érzéseknek. És akkor jön egy nagy, magyaros bumm! Azért magyaros, mert nálunk a bumm ritkán jön, de ha jön, akkor évtizedekre nyomot hagy. Szóval, jó lenne, ha elgondolkodna ezen a Fidesz. Vagy, ha nem akar gondolkodni, ami sajnos nagyon valószínű, segítsünk neki! Beszéljünk a törvényről! Fogjunk össze mindenkivel, akinek ez nem jó! Tudassuk a világgal, hogy ez nem a mi utunk. A polgári demokrácia a sokpártiságával színház, nem a mi álmunk, de mégis készek vagyunk védeni. Akármilyen rossz is, az önkénynél jobb. Nos, munkáspártiak, előre, mentsük meg a polgári demokráciát!

Balszemmel 243.

2011-07-11T16:20:00.000+02:00

Tom Lantos itt, Tom Lantos ott, Tom Lantos mindenütt

Tom Lantostól nem szabadulunk. Itt volt a rendszerváltás idején, itt láttuk az MSZP- kormányok idején, és most megint itt van. Igaz, most már csak szelleme, és a neki szentelt alapítvány formájában. Emlékszem, 1988-89-ben majd mindennapos vendég volt Grósz Károlynál, az MSZMP utolsó főtitkáránál. Grósz tanácsadójaként volt alkalmam személyesen megismerni, és végigülni néhány megbeszélésüket. Lantos az Egyesült Államok Kongresszusának volt tagja akkor is, a magyar ellenzék megváltóként fogadta idehaza. Grósz nem dőlt be teljesen a demokráciáról, a világról, a reformról mondott kenetteljes szövegeinek, de Grósz is dörgölődzni próbált az amerikai és izraeli körökhöz. Grósznak hízelgett a gondolat, hogy Lantoson keresztül közvetlenül lobbizhat az idősebb Bushnál. Valójában nem így volt. Az amerikaiak hatottak rá. Lantos a tőkés rendszerváltás előkészítésének egyik fontos eleme volt. Lantos a rendszerváltás után a liberális és részben a szocialista körök fő lobbizó figurája volt az USA-ban. Az MSZP-SZDSZ-es miniszterelnökök az USA-ban járva két helyre többnyire elzarándokoltak: a New York-i zsinagógába és Tom Lantoshoz.

A konzervatív politikusok forrtak a dühtől, mert hiába mentek el az USA-ba, a szocialista-liberális baráti körbe nem tudtak betörni. Aki pedig nem jutott be, azt, ha nem is kezelték úgy, mint egykor a leprásokat, de úri társasági tagságra semmiképpen sem számíthatott. Első miniszterelnöksége idején Orbán - finoman szólva - nem volt az amerikaiak kedvence. A másodikra készülve Orbán rájött, hogy nem elég mindent megadni az amerikaiaknak, amit kérnek. Persze, menni kell Afganisztánba, FBI-rendőröket kell fogadni a cigány-magyar konfliktus kezelésére, mert a romakérdés Obama egyik dilije. De ez kevés, ez csak olyan kötelező gyakorlat: Közelebb kell kerülni az amerikai liberális világhoz. Hát, akkor szeressük Tom Lantost, rakjunk be fideszeseket is az alapítványba, ígérjünk meg mindent, és akkor talán, talán elnyerjük a liberális amerikai - és ki tudja még, milyen - körök rokonszenvét. Sose szabadulunk meg Tom Lantostól?

Nem kell Alkotmánybíróság

A fideszes parlament a múlt héten megválasztotta a hiányzó alkotmánybírókat. Mármint a kormánynak hiányzókat, mert nekem, speciel, egyik sem hiányzott. Emlékszem, a rendszerváltás után valaki nagyon ki akart tolni velük, mert székhelyükül Esztergomot jelölték ki. A beetető szöveg az volt, hogy Esztergom olyan tradicionális, királyi, meg elegáns, szóval ideális hely az alkotmánybíróknak. Egy valami nincs. Normális közlekedés. Esztergom felé a vonatok bevárják egymást, mivel egy vágány van. De az alkotmánybírók egyébkénrsem utazgatnak vonattal, kocsival pedig kínszenvedés. Próbáld ki egyszer a 10-es utat csúcsban! Az alkotmánybíróság persze furfangos dolog. Jó arra, hogy országgal-világgal, de főleg velünk elhitessék, hogy demokrácia van, mivel van valaki, aki mindenen felül áll, és őrködik jogainkon. Ha van, ami nem érdekli az alkotmánybíróságot, az éppen a mi sorsunk. Nem értünk van, hanem arra, hogy elrendezze, vagy legalább is csitítsa a tőkés pártok egymás közötti vitáit. Ha nem megy a parlamentben, akkor még mindig lehet az Alkotmánybíróságon. Na és jó még valamire. Arra, hogy megakadályozzák a népi kezdeményezéseket, és a függetlenség látszatát keltve „szuperpártbíróságként" érvényesítsék a tőkésosztály akaratát. Az új alkotmánybírók megválasztása semmit se segít, az intézményt kellene megszüntetni.

Remek

A salgótarjáni Trigon cég igencsak remek vállalkozás, és igazgatója, Simonyi úr, remek ember. Ilyennek kellene lennie minden magyar vállalkozásnak, sőt némi túlzással mindannak, amit gazdaságról, országról gondolunk. Ez jutott eszembe, amikor a múlt héten tájékoztatóját hallgattam. Sikere a magyar mérnökök leleményességére, szakmai felkészültségére, fantáziájára, és a magyar szakmunkások magas szakmai színvonalára épül. És persze az igazgató, a vállalkozó nagyszerű felismerésére, amellyel képes a magyar műszaki teljesítményt elhelyezni a világfejlődés elvárásaiba. A kérdés persze az, hogy meddig tartható mindez? Meddig engednek ki a magyar műszaki egyetemek felkészült, versenyképes szakembereket, s mikor következikbe a vég, ami már látszik a helyesírási hibáktól hemzsegő, szakmailag primitív diplomadolgozatokban? Meddig lesz Magyarországon szakmunkás, amikor a szakmunkásképzők lassanként pont szakmunkásokat nem nevelnek? És meddig élnek közöttünk azok, akik számára a tisztességes munka, a teljesítmény mindennél nagyobb érték, és mikor uralkodnak el végleg azok, akik számára minden a pénz? Meddig lehetnek közöttünk remek emberek remek ötletekkel, remek teljesítményekkel? Nos, meddig?

Balszemmel 242.

2011-07-04T11:20:00.006+02:00

Ígéretes lehetőség

Akármit is tesz a mostani kormány idehaza, a belpolitikában, amire joggal haragudhatunk, a múlt heti magyar-kínai miniszterelnöki találkozóra nem lehet mást mondani, mint hogy „szép volt, fiúk"! Kína fontosságát nem könnyű felismerni, mármint nem könnyű nekünk, magyaroknak. Mondjuk, a németek egy picivel előbb jutottak idáig. A magyar politika hagyományos földhözragadtsága, korlátoltsága mindig zavart bennünket abban, hogy az újat, az ígéreteset felismerjük. Aztán itt van a szövetségesi hűség, amit mi valamilyen oknál fogva iszonyúan komolyan veszünk. Nagy szövetségeseink már nem annyira, mert nekünk többnyire utólag szólnak, még akkor is, ha rólunk van szó. Ezúttal sem volt egyszerű eljutni odáig, hogy a magyar kormány nyisson Kína felé, sőt az ország fejlődését bizonyos mértékig Kínához kösse. De szerencsére túl vagyunk rajta. A Fidesz és a kormány vezetőinek többsége felismerte, hogy nincs más lehetőség. És meglépték. Lehetett volna korábban, elegánsabban, de mindegy, megvan, gratulálunk. Innen tovább az a feladat, hogy ne rontsák el. A Fideszben és a kormányban ugyanis nem kevesen vannak, akik nem szeretik a kínaiakat, vagy szívecskéjük egyszerűen Amerika felé húz. Na ja, van ez így! Ott jártak iskolába, a gyerekek is odajárnak, persze, hogy visszahúz az ember szíve. Vannak olyanok is, akik nem tudnak szabadulni a kommunisták iránti utálatuktól, előítéleteiktől. A mostani magyar-kínai megállapodás még nem az út vége; fontos állomása, de nem a vége. Talán megbocsátható egy profán megjegyzés: a kínai pénz még nincs itt, ez egy ígéret, egy lehetőség. S nem csupán a pillanatnyi pénzről van szó, hanem egy ígéretes történelmi lehetőségről, hogy csökkentsük függőségünket az EU-tól és kapcsolódjunk azokhoz a távlatokhoz, amelyeket Kína óriási fejlődése jelent. Éljünk vele, ne rontsuk el!

Kínai gesztus

A Kínai Népköztársaság vezetése fontos döntést hozott, amikor Magyarországot tette európai politikai és gazdasági előretörésének fontos országává. A döntés nem rólunk szól, illetve nem csupán rólunk. Ne becsüljük túl önmagunkat! Kína saját érdekeit érvényesíti Európában, s szerencsénkre Magyarország most illeszkedik a kínai tervekbe. Kínának szüksége van az Európai Unióra. De nem a mostani, gyengélkedő EU-ra, hanem egy olyan erőteljes közösségre, amely az európai értékeket, a kulturális és tudományos hagyományokat képes kreativitással, találékonysággal, megújulási készséggel megtölteni. Egy ilyen Európa magabiztosabban viselkedhetne, és jobban érvényesíthetné saját érdekeit a nagy szövetségessel, az Egyesült Államokkal szemben. Egy ilyen Európa vonzó partner Kína számára, amelyet érdemes a kínaiak mai - sokkal nagyobb - lendületével, s részben pénzével megsegíteni. Magyarország sok mindent tud, amit mások nem. A magyar kreatív, a jég hátán is megél, arról nem is beszélve, hogy rengeteg tudóst adott a világnak. Kínában persze azt is tudják, hogy Magyarországnak most nagyon elkel a kínai támogatás. Obama varsói útja jelezte, hogy nekik Lengyelország fontos. A csehek is inkább onnan remélnek támogatást. Az EU soros magyar elnökségét lehet így is, úgy is értékelni, de egy biztos: kicsik vagyunk az EU-ban. Szükségünk van más alternatívákra is. Szóval tudják Kínában, hogy mi a valóságos helyzet. De nem baj, a lényeg az, hogy Kínával most végre érdekközösséget találtunk, még egyszer azt mondom: kezeljük a helyén, de éljünk vele!

A külső veszély

Tudom, hogy manapság „nem illik" történelmi párhuzamokat húzni a szocializmus évtizedei és a ma között, hiszen nagyszerű korunk nagyszerű politikusainak nagyszerű tettei mellett eltörpül a múlt. De mivel A Szabadságot a parlamentben is olvassák, és mivel - ahogyan mondani szokás - politikusaink más korban szocializálódtak, engedtessék meg elmondani egy tanmesét. Ha hiszed, ha nem, Kína nem először segít ki bennünket. Mondjuk, ez történt 1957-ben, amikor Mao Cetung, Kína akkori vezetője, akinek ekkoriban óriási az ázsiója a világban, személyes tekintélyével is Kádár János mellé állt. Sőt, a pénzszűkében szenvedő magyar kormány komoly anyagi segítséget kapott Kínától. Kölcsönös volt az érdekeltség, tetszettünk egymásnak, minden adott volt arra, hogy ebből a viszonyból, ahogy ma mondják, stratégiai együttműködés legyen. De nem lett! Egy másik nagyhatalom, a Szovjetunió egyre inkább vetélytársat látott Kínában, és elkezdték lőni egymást. Előbb szavakkal, később fegyverekkel. Mondanom sem kell, hogy az örvendetesen induló magyar-kínai stratégiai viszonyból semmi se lett. Na már most, ugye itt van az USA. Mostanság ők is szeretik Kínát, de náluk ez gyakran változik. Lehet, hogy holnap olyan vezetés lesz, amely Kína erősödését az amerikai érdekeket sértő kihívásnak tekinti. Ha mi történetesen hozzájuk igazítjuk Kína-politikánkat, pontosan úgy járunk, mint annak idején a szovjetekkel. A nemzeti érdek mellett ki kell állni, még akkor is, ha nehéz és kockázatos.

Balszemmel 241.

2011-06-28T15:22:00.000+02:00

Egy nap, amely nem rengette meg a világot

A „Bohócforradalom" nem rengette meg a világot. Sem a Kossuth tér, sem a Sándor-palota nem adta meg magát. Gyanítom, hogy a szervezők nem is várták. Kellett ez a rendezvény? Kellett! Lehet azon vitatkozni, hogy pont ez kellett-e, de abban semmiképpen sem kételkedhetünk, hogy nagyon sok rendezvényre van szükség. Nem elég bírálni a kormányt, nem elég szidni a kapitalizmust; a tiltakozást, az elégedetlenséget formába kell önteni.

Az utca a mi iskolánk, és persze az elégedetlen tömegek iskolája. Lehetett volna jobban szervezni? Igen, lehetett volna. Ennek a tüntetésnek nem volt világos célja, mondhatni, tüntetés volt a tüntetésért. A rendvédelmi dolgozók korábbi megmozdulásainak volt konkrét célja: rábírni a kormányt, hogy ne bántsa szerzett jogaikat, a nyugdíjkedvezményt. Mára már világos, hogy a szakszervezetek nem tudják teljes céljukat elérni, igaz, a kormány sem. A kormány kompromisz- szuma az, hogy a korai nyugdíjasok jöjjenek rendőrnek, katonának, megkapják a fizetésüket, akik pedig a gazdaságban helyezkednek el, megkapják nyugdíjukat is, 16 százalékos adólevonással. A kormány eddig hajlandó elmenni, innen tovább a szakszervezetek mindenféle atrocitásokra számíthatnak. A „Bohócforradalom" esetében nem volt ilyen cél. Ennek következtében kérdés volt az is, hogy kik állnak a rendezvény mellé. A tűzoltók, a katonák, a határőrök közül sokan ott voltak, és már ezért is érdemes volt elmennünk. Kiderült az is, hogy egyetlen parlamenti ellenzéki párt, egyetlen nagy szakszervezet vezetője sem jött el. Ott voltak a jobbikosok, és sokan mások, akik jobbról támadják a kormányt. A Munkáspárt - helyesen - egy szélesebb tüntetés keretében önálló sziget volt. Az emberek láttak bennünket, nyugtázták a jelenlétünket, belelapoztak anyagainkba. A média pedig kénytelen volt elismerni a tagadhatatlant: a Munkáspárt jelen van a politikában.

Lottó-házban lottó-lakást!

A hétfőt nagyon utálom, de egy jó pillanata van. Ilyenkor nézem meg a lottószelvényeimet. Szombat-vasárnap nem nézek híreket, nehogy elrontsák a kedvem. Két nap remény, két nap álmodozás. Persze, ezt is embere válogatja. Van, aki már a sorsolást is nézi a tévében, van, akinek sms-en jelzik az eredményt. Mennyi örömük lehet nekik? Egy perc alatt kiderül, hogy nem nyertek. Én legalább két napig gondolhattam a múlt héten, hogy enyém az ötös. Nagyon jó érzés, már átéled, hogy felvet a pénz, de még nincs a felelősség és gond, ami akkor jön, ha tényleg nyersz. Azt mondják, egyesek szinte beleőrülnek, mások nem csak szinte. Nos, hát ettől ezúttal sem kell félnem. Nem én nyertem. Szerintem nincs jól ezzel a lottóval. Miért kell egyeseket az őrület állapotába kergetni azzal, hogy milliárdokat nyernek? Miért egynek kell gazdagnak lenni, a többivel meg nem törődni? Miért ne lehetnének kisebbek a nyeremények, de többen a nyertesek? Miért ne lehetne tárgynyereményeket is kisorsolni azok között, akik nem nyertek a számokkal? Nem elég vonzó cél egy Lottó-lakás egy Lottó Házban? Vagy egy kocsi? Vagy ad abszurdum egy mosógép?

Terjesztjük a kapitalizmust

Nemzeti büszkeségtől dagadhatna keblem. A szomszédos országokban is tankolhatok a Mólnál, ott is mehetek az OTP-be. (Itt mondhatnék egy rímelő szót a reklámokból, de csak azért sem. Ilyen ocsmány nyelvi fordulatot évszázadok óta nem találtak ki.) Büszkén olvashatnám, hogy terjeszkedik a Danubius, a Richter, a CBA vagy éppenséggel a TriGránit. De nem vagyok büszke, s keblem se dagad. A német tőke megy Ausztriába, az osztrák tőke jön Magyarországra, a magyar tőke megy Romániába, Szlovákiába, a Balkánra. Az erősebb megy a gyengébbhez, a gyengébb lehetőségeit aknázza ki, magyarán a gyengébbet zsákmányolja ki. A magyar tőke magára talált. 2009 végén 1,8 milliárd euró magyar befektetés volt Szlovákiában, picivel kevesebb, 1,7 milliárd Horvátországban. További 1,5 milliárd Ukrajnában, Szerbiában, Romániában, és ezek a számok egyre nőnek. A tőke nem azért megy ezekbe az országokba, hogy a Duna-menti népek barátságát erősítse, azért meg főleg nem, hogy a külföldön élő magyarságot közelebb hozza a nemzethez. Ez a mese.

A magyar tőke azért megy külföldre, mert a nagy multik elvették előle a piacot idehaza, vagy egyszerűen azért, mert ott több a haszon. Miért örülnek ennek az EU-ban? Nos, azért, mert kis hazánk cégei nem egyszerűen pénzt exportálnak, hanem a tőkés viszonyokat is. Minden külföldön befektetetett magyar euró az ottani kapitalizmust erősíti. Persze, van ennek másik oldala is. Szlovákiában, Horvátországban, Magyarországon nem csak a benzinkút lesz közös a szlovák, horvát és magyar dolgozó számára, hanem az ellenség is. Közös ellenségünk pedig a tőke, amely öltözhet magyarnak, németnek, vagy akármilyennek, a lényege ugyanaz. A mi pénzünkből akar gazdagodni. És meg is teszi, mindaddig, amíg engedjük.

Balszemmel 240.

2011-06-20T00:20:00.000+02:00

Vitatkozom a pápával

Ha hiszed, ha nem, a katolikusok és a kommunisták között rengeteg hasonlóság van. Mindketten olyasvalamiben hiszünk, amelyet egyikünk se látott. Te már láttad a mennyországot? Ugye, nem! Bevallom, én sem láttam a kommunizmust. Te sejted, hogy milyen is lehet a mennyország? Hát persze, hogy sejted, mivel már olyan sokan lerajzolták, olyan szépen lefestették, leírták, hogy szinte már ott is érzed magad. A kommunista társadalmat is sokan elénk idézték, sőt sokan mondták, hogy az, ahol most vagyunk, az már az. Nem az volt! Manapság kormánypárti körökben nagy divat utólag kommunizmusnak nevezni az 1989 előtti időket, pedig ők is tudják, mi is tudjuk, hogy nem az volt. Tudod, hogy mi a fura? Mindketten olyan társadalomról álmodunk, ahol nincsenek szegények és gazdagok, nincsenek elnyomottak és elnyomók, ahol nincsenek osztályok.

Az egyház, amikor megszületett, ledöntött minden falat osztályok és nemzetek között, ezt tegye ma is! - mondta a pápa a mostani pünkösd ünnepén. Megállt bennem a lélegzet! Lehet, hogy hiába dolgozunk már húsz éve? Mi csak tüntetgetünk, osztogatjuk a röplapokat, a katolikusok meg közben megcsinálták a saját külön bejáratú mennyországukat? Ráadásul osztályok és nemzetek nélkül! Körbenéztem, és azt láttam, hogy nincs ok pánikra. Sajnos. Messze vagyunk még a mennyországtól. Kicsiny hazánkban az osztályok közötti falak nem, hogy nem omlottak le, hanem egyre magasabbak lesznek. A multimilliárdos OTP-vezér és az OTP által kilakoltatandó adósok élethelyzetét nem lehet azonos szavakkal leírni. Az Európai Unió gazdag és szegény nemzetei közötti különbség sem csökkent egy millimétert sem. Szóval, állnak még a paloták, sőt egyre nagyobbak, úgyhogy van dolgunk bőven.

Bármit is mond a pápa, a katolikus egyház soha nem fogja ledönteni a falakat a társadalmi osztályok között. A katolikusok osztályok nélküli társadalma nem ezen a földön létezik, hanem az ő mennyországukban. Az egyház ezen túl is ostorozza majd a szegénységet, a nyomort, sőt szolidaritásra szólít fel az elesettekkel, csak a lényeget nem fogja megváltoztatni: a gyárat nem veszi el a gyárostól, és nem adja oda a munkásnak. A tőkést nem fosztja meg a tőkétől, és nem teszi a társadalom közös tulajdonává. Mi, kommunisták a közösségi társadalmat nem az égbe képzeljük, hanem ide, a Földre, nem a felbecsülhetetlen távlatokban, hanem mielőbb. Mi a tulajdont elvesszük a gazdag kevesektől, a tőkésektől, és a többség, a társadalom birtokává tesszük. A katolikusok hisznek abban, hogy Isten akaratából jobb életre számíthatnak. Mi tudjuk, hogy jobb életünk akkor lesz, ha sorsunkról nem mások, hanem mi magunk döntünk.

Az internet a mi fegyverünk

Az újságot nem a kommunisták találták fel, hanem a tőkések. A kommunisták mégis saját fegyverükké tették a tőke elleni harcban, kollektív propagandistává, agitátorrá, sőt kollektív szervezővé. A mobiltelefoift és Internetet sem a kommunisták találták fel, de most mi tehetjük kollektív propagandistává, agitátorrá és kollektív szervezővé. A saját fegyverükkel kell a tőkéseket legyőzni. Nincs más út! 1999-ben 1,1 millió mobiltelefon volt az országban, manapság 12 millió. 1999-ben alig néhány magánszemély fizetett elő az Internetre, mostanság 6,1 millió ember kapcsolódik a hálóra. A Facebook-ot 1,6 millió ember használja, közel egyharmaduk fiatal. Ez a valóság technikai része.

De van politikai is. A Jobbik az EP- választások előtt sehol sem volt. Fogták magukat, és elárasztották az Internetet és a mobil kommunikáció más eszközeit. Az eredmény nem maradt el, tavaly óta bent vannak a parlamentben. Mi tartalmilag többet és jobbat kínálunk, mint a Jobbik. De ezt a többet és jobbat el kell juttatnunk az emberekhez. Lenin nem ismerhette az Internetet, de zseniális stratéga volt: „Mindenki el fogja ismerni, hogy oktalanság, sőt bűn az olyan hadsereg magatartása, amely nem készül fel arra, hogy bánni tudjon mindazokkal a fegyverfajtákkal, harci eszközökkel és harci módszerekkel, amelyekkel az ellenség rendelkezik, vagy rendelkezhet. S a politikára ez még nagyobb mértékben vonatkozik, mint a hadügyre."

Kádár Jánosra emlékezünk

Kádár János kikerülhetetlen alakja történelmünknek, és ezt tudják a tőkés erők is. A kapitalizmus mai hibái felértékelik az egykori szocializmus értékeit. Kádár ott van a mi történelmi arcképcsarnokunkban is, Dózsa, Petőfi, Kossuth, Kádár életműve egyaránt fontos része annak, amit mi a független, demokratikus Magyarországról, a jövő közösségi társadalmáról vallunk. Július 3-án, vasárnap ismét kimegyünk a Fiumei úti temetőbe. Az idén - minden szimpatizáns és érdeklődő mellett - konkrétan hívjuk a Kádár János Baráti Társaság képviselőit is, és mi is elmegyünk az ő ünnepükre. Sok minden elválaszt bennünket, de Kádár személye egészen biztosan összeköt bennünket. Kádár 2012. májusában lenne 100 éves. Jó alkalom lehet arra, hogy a baloldal erői közösen ünnepeljék.

Balszemmel 239.

2011-06-11T00:13:00.007+02:00

A gyevi bíró és a nemzetközi jog

„Gyevit ne tessék keresni a térképen, mert a térképen csak Algyő található, egy macskaugrásnyira Szegedhez" - írja Móra Ferenc bájos írásában. „Gyeviben az a törvény, hogy a bírót mindenből ki kell venni." Manapság a nemzetközi jog azt jelenti, hogy a gyevi bíró, azaz az USA kihirdet szabályokat, amelyek mindenkire érvényesek, kivéve a gyevi bírót. Nem volt ez mindig így! Amíg létezett a Szovjetunió, léteztek az európai szocialista országok, az USA nem volt kcpes saját akaratát mindenben átverni, egyezkednie kellett a szocialista világgal, mert ha nem, számíthatott a Szovjetunió politikai, sőt katonai retorziójára. Ez volt az erőegyensúly kora, amikor én sejtettem, hogy neked mid van, te sejtetted, hogy nekem mim van, és ez nagyjából egyenlő volt. A nemzetközi jog ettől, ha nem is vált igazságossá, de legalább elviselhető volt. Nem lehetett a gyengébbe következmények nélkül belerúgni, nem lehetett független államokat büntetlenül gyarmatosítani, sőt akkoriban szabadultak fel a régi gyarmatok. Aztán jött Hruscsov, Gorbacsov, akik már úgy ültek le kártyázni a NATO-val, hogy kiterítették a lapjaikat, sőt előre odaadták a jó lapjaikat. Megszűnt az erőegyensúly, az ENSZ-beli szovjet, majd később orosz vétó ugyan formálisan még megvolt, de nem állt mögötte semmi. Innen tovább Amerika diktált. Zavar bennünket az egységes Jugoszlávia? Akkor uszítsuk egymásnak az ott élőket! Mondjuk azt, hogy a horvátok eleve jók, a szerbek meg eleve rosszak. Miért? Nos, miért is? Mondjuk azért, mert a horvátok katolikusok, a szerbek meg görög-keletiek, de főleg azért, mert a horvátok lefekszenek nekünk, a szerbek meg nem. Innentől - mint egykor a középkorban - törvényen kívül helyezték a szerb vezetőket, sőt idővel a szerb népet is. A gyevi bírót meg lehetett leckéztetni. A mesében Mátyás király minden földi jót ad a parasztoknak, ami mindenkinek jár, kivéve a gyevi bírót. A mostani gyevi bíró megleckéztetéséhez egy kicsit több kell, de mintha már erősödne Kína, Oroszország, India, Brazília szava. Mintha a ködben Mátyás közeledne.

Ki üljön Hágában a vádlottak padjára?

A napokban elfogták Ratko Mladic tábornokot. Mladic a Balkán akkori legnagyobb hadseregének, a Jugoszláv Néphadsereg egykori alezredese. Tehetséges katona, akire valószínűleg szép és nyugodt karrier várt volna, ha Jugoszláviában marad a szocializmus. A történelem azonban más szerepet szánt neki. Mladic egy rövid pillanatra, a jugoszláviai háború idején a boszniai szerb erők parancsnoka lett, és ebben a kivételes pillanatban megtestesítette mindazt, amit a szerb nép a szabadságról, a honvédelemről, a hazafiságról és hősiességről valaha is gondolt, a rigómezei csatától a második világháború partizánháborújáig. Hágában bíróság elé állítják, s — ha megéli - nem kétséges, mi lesz az ítélet. Könnyen lehet, hogy őt is megölik, mint Milosevic egykori szerb elnököt, akire soha nem tudták volna rábizonyítani, hogy háborts bűnös. Sőt, félő volt, hogy ő bizonyítja majd ország-világ előtt, hogy a Jugoszlávia feldarabolására indított háborút az Egyesült Államok, Németország első számú vezetői tervezték, engedélyezték, sőt nem kis szerepet játszott a Vatikán, élén a most boldoggá avatott II. János Pállal. Milosevicet ezért megölték a hágai börtönben. Egy rendes bírósági tárgyaláson még arra is fény derülhetne, hogy milyen szerepet játszottak a szerbek legyilko- lásában azok a magyar fegyverek, amelyeket az Antall-kormány szállított a horvátoknak, úgy, hogy nekünk, a népnek egy szót sem szóltak róla. Ez volt az Antall-kormány egyik legnagyobb hazugsága. Nyilván sokakban felmerül: ők nem kerülnek a vádlottak padjára? Megnyugtatok mindenkit, ők nem fognak a vádlottak padján ülni, mint ahogyan Bush sem, Clinton sem, és más NATO-vezetők sem. Miért nem? Nos, azért, mert az a bíróság, amely előtt most Mladic áll, nem a népek, nem az emberiség közös akaratát kifejező bíróság, mint egykor a fasiszták felett ítélkező nürnbergi törvényszék, hanem a NATO kivégző osztaga. Igaz, 1993-ban az ENSZ felhatalmazásával jött létre, de ez az ENSZ akkor már nem volt más, mint az USA kiszolgálója. Ekkor már nem volt a Szovjetunió, mely megvétózhatta volna a becstelen döntést, Oroszország pedig gyenge volt. A hágai bíróság dokumentumát szinte kizárólag a NATO országai iktatták törvénybe, köztük természetesen az USA iránt mindig szolgalelkű magyar kormányok egyike. Mondhatnánk közönyösen: mi közünk nekünk a szerbekhez? Sőt, csatlakozzunk azokhoz, akikben él a lincshangulat! Vagy dőljünk hátra nyugodtan, sóhajtsunk fel, az igazság a mi oldalunk van, hiszen mi már a győztesekhez tartozunk, az EU-hoz, a NATO-hoz! De vajon így van-e? Nem önmagunkat csaptuk be, amikor elhittük Amerikának, hogy Koszovó tele van tömegsírokkal? Amikor a NATO bevonult, kiderült, hogy nem így van. Amikor elhittük, hogy Irakot azért kell lerohanni, mert ott tömegpusztító fegyverek vannak? S sorolhatnám tovább. Mladic elítélése felett lehet örvendezni, de tudnunk kell: cinkosok vagyunk, cinkosok a hazugságban, a bűnben, sőt, ami rosszabb: önmagunkat csapjuk be!

Balszemmel 238.

2011-05-22T11:25:00.000+02:00

Amerikai rendőr és magyar cigány

Én nem tudom, senkit se zavar az, ami itt politika címén történik? Már nem egyszer háborodtam fel a Balszemmel hasábjain, meg az utcán is azon, amit az USA megenged magának kis hazánkban, és azon meg még inkább, hogy kis hazánk vezetői mit engednek meg az amerikaiaknak. Mert ugye, kettőn áll a vásár. A múlt héten a belügyminiszter lemegy Gyöngyöspatára. Rendben, ott a helye, ez a dolga! De miért viszi magával az amerikai nagykövetet? Ezt is megtudtuk. A nagykövet megdicsérte a magyar belügyminisztert, hogy gyorsan reagáltak a magyar-cigány konfliktusra. Senkinek se tűnik fel, hogy a nagykövetnek semmi köze hozzá? Ez itt nem az USA, hanem Magyarország! Kiderült, hogy „ajándékot" is hozott. „Az Egyesült Államok rendvédelmi oktatótiszteket küld Magyarországra, hogy átadják a magyar rendőri erőknek a multikulturális környezetben szerzett tapasztalataikat." Tetszik érteni? Amerikai rendőrök fogják oktatni, hogy Magyarországon mit csináljunk a cigányokkal? Hogyan? Mivel? A szokásos amerikai lelki tréninggel? A modern polgári társadalmak hókuszpókuszával? Vajon az amerikai rendőrök munkahelyeket is hoznak magukkal? Iskolákat is építenek a cigányoknak? Megoldjákamagyarésacigánytársadalom fejlődése és kulturális szokásai közötti egyre mélyebb különbségeket? Vagy, ha egyiket se, akkor legalább pénzt hoznak magukkal? Gyanítom, hogy egyiket sem. De egyébként sem kellenek. Az amerikai rendőrök jelenléte nem segítség, hanem nemzeti önállóságunk megsértése. A magyar kormány magatartása pedig meghajlás az amerikaiak soron következő dilije előtt; közönséges szolgalelkűség.

Tolsztoj és mi

Ha szegény Lev Nyikolajevics megérhette volna! Azért ez már nem semmi! Magyarországon a 21. század második évtizedében társaságot neveznek el Tolsztojról. Illetve, dehogy társaságot, egész egyesületet. Mindjárt össze is jöttek, nem is akárhol, hanem a Parlamentben. Mivel oda akárkit nem engednek be, nyilvánvaló, hogy a kormányzat egyetértésével, vagy legalább is rábólintásával történik mindez. Higgyék el, jó dolog ez! A Tolsztoj Társaság, a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület nem fogja felszámolni azt a rengeteg előítéletet, amely a magyar politikai elitben Oroszország iránt van, de segíthet benne. Van mit leküzdeni. Az egyesület nem alakítja át az orosz vezetés, és az orosz társadalom Magyarországról alkotott nem túlságosan hízelgő képét, de előmozdíthatja. És ez már jó! Oroszország nagyhatalom, közvetlen közelünkben lévő európai hatalom. Jó, ha a magyar politika nem felejti el történelmünk fontos tapasztalatát. Oroszországgal nem mindig jó együttműködni, de soha nem jó ellenséges viszonyban lenni. Bízunk benne, hogy a Tolsztoj nevével fémjelzett egyesület nem a vége a magyar politika kedvező változásának, hanem kezdete, ígéretes kezdete. Jó gesztusokból pedig sohasem elég.

Kidobott konzultáció

Bevallom, töredelmesen, bár lehet, hogy bajom lesz belőle. Kidobtam Orbán Viktor levelét. Kidobtam, pedig nekem volt címezve. Eleinte azt gondoltam, hogy a miniszterelnök a Munkáspárt véleményére kíváncsi, azért ír nekem. Miért ne lehetne kíváncsi? Végül is a dolgozók hangulatát mi egy kicsit jobban ismerjük, mint a kormány. Nekünk levelet sem kell írni, szociális konzultációt sem kell indítanunk, egész egyszerűen közöttük élünk. Ezt nyilván tudják Fidesz-körökben is. Feltehetően ezért vették át a választások előtt a Munkáspárt számos jelszavát, a teljes foglalkoztatástól a minimálbér emeléséig. Szóval, a miniszterelnök nyugodtan kikérhette volna a Munkáspárt véleményét, és nem járt volna vele rosszul. Pontosabban megismerhette volna a hangzatos elnevezésű kormánytervek társadalmi következményeit, bepillanthatott volna az emberek életébe, gondjaiba. Jól járt volna politikailag, mert erre mindenki odafigyelt volna, míg a levelező kampányok enyhén szólva érdektelenek. És persze lett volna anyaagi haszna is, mert megspórolhatták volna a szociális konzultációra, az újabb tömeglevelezésre szánt óriási pénzeket. Ennyi minden jó jutott eszembe, de ekkor elolvastam a levél címzését. A lakásomra küldték, nem a pártközpontba. Innen tovább világos volt, hogy a levél nem a miniszterelnök személyes és értékes érdeklődése, hanem egy érdektelen és értéktelen másolat, amelyből milliónyit küldenek szét, állami pénzből gazdagítva a posta tőkés tulajdonosait. Az alkotmány ügyében írt levelét még elolvastam, gondolom, sokan mások is ezt tették. A mostanit azonban kidobtam. Elolvasás nélkül.

Balszemmel 237.

2011-05-16T13:46:00.000+02:00

Van válaszunk!

Önző leszek, magunkról beszélek, kérem, bocsássanak meg! Rengeteg fontos dolog van a világban, s a Munkáspárt 23. kongresszusa bizonyára nem a legfontosabb. Bár, ki tudja? A társadalom ma sok mindenben tanácstalan. Kire, mire szavazzak a következő választásokon? Már mindenkit kipróbáltunk, de egyik sem az igazi, még a Fidesz sem. De akkor ki? Ugye, ismerős a dilemma? Nem kérek az egészből, hagyok csapot-papot, külföldre menekülök saját hazám elől. Ugye, erre is láttak már sok példát? Persze, nem mindenki menekülhet, mert ahhoz is kell pénz. De mindenki nem is akar elmenni, itt akar élni, itt vár választ arra, hogy hogyan tovább? Nos, a Munkáspártnak van válasza, új válasza, s szerintünk jó válasza. Nem a kádári időkre mutogatunk, hogy de szép is volt, de jó is volt. Az volt, de elmúlt. Nekünk a jövő közösségi társadalmát kell megcéloznunk. Valami újat, ami jobb, mint a régi szocializmus volt, s persze jobb, egészen más, mint amiben most élünk. Nos, a most szombati kongresszus ehhez visz közelebb. Izgalmas útkeresés, jöjjenek velünk!

Gazdagabbak leszünk

Gazdagabbak is leszünk ezen a kongresszuson. Kimondjuk azt, amit már régen gondolunk, érzünk: mi nem 1919-ben és nem is 1945-ben születtünk. A mi eszméink már ott voltak Dózsa György szavaiban, aki felkelésre szervezte a parasztokat a földesurak ellen. A hangsúly most nem a felkelésen van, hanem azon, hogy harc, küzdelem nélkül sem Dózsa György, sem, mondjuk, a mai rendvédelmi dolgozók sem érhetnek el eredményt. Más sem! Petőfi eszméje is a miénk. Szépet álmodott arról a társadalomról, ahol jogból és a javakból is mindenkinek egyaránt jut. Igen, ezt akarjuk mi is. Nem önmagunknak, mindenkinek, a dolgozóknak, az embereknek. Aztán itt van Kossuth Lajos. Mindig szerettem április 14-et. Nem csupán azért, mert ekkor van a születésnapom, hanem azért, mert Kossuth ezen a napon kiáltotta ki a Habsburgok trónfosztását, Magyarország függetlenségét. Lehet-e ennél nemesebb cél: független Magyarország? Sok mindent magunkba fogadunk történelmi múltunkból. Ezen a kongresszuson ezért leszünk gazdagabbak.

Külön-külön nem, együtt talán igen

Ez most nem egy vallásos ember nyilatkozata. Nem vagyok az, de hívő igen. Hiszek abban, hogy a jövő a közösségi társadalom. Hiszem, mert tudom, hogy az, ami most van, rossz, bűnös, embertelen. Hiszem azért is, mert egyszer már kísérleteztünk egy jobb társadalommal. Hát, Istenem, nem minden jött be, nem minden sikerült, van ez így, de azért nem is volt minden rossz. Szóval hiszek ebben, de tudomásul veszem, hogy mások meg másban hisznek. Azt pedig tudom, hogy a hit, a meggyőződés kérdéseit nem lehet erőszakkal, törvényekkel elintézni. Bár, mint tudjuk, a magát demokratikusnak kikiáltó mai rendszer a sajtószabadságot úgy értelmezi, hogy mindenki mehet a médiába, aki dicséri a tőkés rendszert, de nem mehetünk mi, akik ellenezzük, bíráljuk, harcolunk ellene. 1956-ról, 1989- ről pedig csak azt gondolhatjuk, amit ők gondolnak. Szerintük ez a demokrácia, szerintem nem. Szóval legyünk nyitottak mások gondolatai, mások eszméi iránt! Nem mindenki akarja a tőkés rendszert megdönteni, de nagyon sok embernek van baja a kapitalizmussal. Kinek a kilakoltatással, kinek a nyugdíjkedvezmény megvonásával, kinek az afganisztáni háborúval, kinek az egyetemek értelmetlen összevonásával. Miért ne cselekedhetnének ezek az erők együtt? Miért ne mehetnénk együtt, miért ne küzdhetnénk együtt a tőke uralma, igazságtalansága, kizsákmányolása ellen? Külön-külön nem megy, de együtt talán igen!

Változzunk a változásért!

A mostani szombaton, a Munkáspárt 23. kongresszusán ezt is meghirdetjük. S magunk akarunk példát mutatni. A változáshoz nekünk is változnunk kell. Például meg kell hódítanunk az Internetet. Lenin korában még a telefonközpont elfoglalása volt a legfontosabb. Ma az Internet, a mobil kommunikáció megannyi eszköze a fontos. A legeslegfontosabb azonban az, hogy belülről fegyelmezettnek, zártnak kell lennünk, de kívülről nagyon nyitottnak. A két dolog összefügg. Ha tudjuk, hogy mit akarunk, ha fegyelmezetten végigvisszük szándékainkat, erősek leszünk. Ha nyitottak vagyunk, lesznek partnereink is. Menjünk a dolgozó emberek közé, a civilszervezetekbe, a szakszervezetekbe! Ne vezetni akarjuk őket, mint régen! Tegyük hasznossá magunkat számukra! Előbb kis dolgokban, majd nagyokban!

Balszemmel 236.

2011-05-09T15:12:00.000+02:00

Cigánykérdés: a kapitalizmusban nincs megoldás

A cigánykérdést nem lehet a kapitalizmusban megoldani. Ez a tömör válaszom azoknak, akik mély elvi állásfoglalást sürgetnek tőlünk a gyöngyöspatai események ügyében. Nem azért nem lehet, mert momentán nincs rá pénz. A baj az, hogy a kapitalizmusban nem a társadalom közös érdekei a döntőek, hanem a magántőke érdekei. Egy magánvállalatnak nem érdeke, hogy speciális munkahelyeket teremtsen a cigányok számára. A mai magyar tőkés rendszer nem tud, nem akar munkát adni a cigányoknak. Ehelyett a cigánytömegeket megveszi a segélyekkel, vezetőiket pedig az önkormányzatisággal és egyéb látszatintézkedésekkel. A magyar többség ezt eddig elviselte, de mivel a válság miatt a helyzete drámain romlik, nem hajlandó tovább tűrni, hogy munka nélkül is lehet jövedelemhez jutni. Az embereket idegesíti egyes cigányközösségek követeiőzése és agresszivitása, valamint a tőkés kormány tehetetlensége a cigányok által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban. Mi marad? Nos, kinek mi. Politikai ízléstől függően. Képmutatás, emberbarátosodás, „védjük meg a magyart" hangoskodás, hatalmi erődemonstráció, de legfőképpen politikai tili-toli. De nézzük sorjában!

Európa: vérlázító képmutatás

Európa eljátssza a cigányok emberbarátját, csak éppen pénzt nem ad. A cigánykérdés nem érdekli az Európai Uniót. A cigányság állítólagos emberi jogait azok az országok követelik a leghangosabban, ahol soha a büdös életben nem éltek cigányok, és a cigány szó is legfeljebb Johann Strauss operettjéből ismert. Ilyen mondjuk Luxemburg. Pénzt viszont ők sem adnak. Ahol ismerős a cigánykérdés, mondjuk Franciaországban, ott meg kitoloncolnak, lezárják a határt, a schengenit, meg mindegyiket.

Jobbik: elég egy-két zaftos verekedés

A Jobbik rátalált a cigányügyre, s ebből csinált magának parlamenti helyeket. Na, nem a cigányok vitték be őket a parlamentbe, hálából azért, mert megoldást találtak a bajaikra. Nem, erről szó sincs. A Jobbikot azok a magyarok vitték be a parlamentbe, akiknek elegük van a cigányokból. A Jobbik nem tudja a megoldást, de nem is kell tudnia. „Magasan kvalifikált" választóinak elég a fenyegetőzés, és egy-két zaftos verekedés. A Jobbik igazi ereje azonban a politikai rendszer gyengesége. Abszurd, mi? A Jobbik pontosan tudja, hogy a mostani rendszer nem őket tekinti fő ellenségének, hanem a kommunistákat. A Jobbiknak tökéletesen jó a kapitalizmus, nem akarja leváltani. A kommunisták viszont igen. A Jobbik egyre pofátlanabbul visszaél a polgári demokráciával, a többiek meg tűrik. Teszik ezt azért, mert a Jobbik akciói elvonják a figyelmet arról, amit a tőkés rendszer nem tud megoldani: a 1,5 millió munkanélküliről, a 3-4 millió nyomorban élőről, a sokszázezer eladósodottról, meg hasonló „apróságokról".

Szocliberális undormány

A cigányügy nagy haszonélvezői a liberálisok és a szocialisták. A cigányok sorsa őket sem izgatja. Merőben másról van szó! A cigányszavazók egy részét mindig meg lehet venni. Aztán lehet a társadalmat manipulálni, elhitetni, hogy jönnek a fasiszták, akik bántják a cigányokat, és legfőképpen a zsidókat. A zsidókat a mai Magyarországon valójában senki sem fenyegeti, sőt! A cigányügy, amióta Obama kedvenc témájaként jelölte meg, nagyon trendi. Erre jó pénzeket lehet lenyúlni amerikai és EU-s forrásokból. A pénzből kell venni párezer plüssmacit a cigány gyerekeknek, adni kell a cigányértelmiség párszáz hangadójának, a többiből lehet biztosítani a liberális-szocialista emberjogi védők „szolid" polgári életszínvonalát.

Orbán-kormány: nem húzunk ujjat a tőkével

Az Orbán-csapatnak hálátlan szerep jut az egészben. A cigányok munkába állítását négy év alatt akkor sem lehetne megoldani, ha milliárdokat költenének közmunkára. De nem is költenek, mert az csak a költségvetésből mehetne, a hiány növeléséért pedig az - egyébként nagyon cigánybarát - IMF és EU leharapná Orbán fejét. A rendőrséggel szétverethetné az összes verekedőt, cigányostól és gárdástól, de akkor meg az Európai Parlament, meg Obama liberális környezete kötekedne, mint ahogyan tették a médiatörvény és az új alkotmány esetében. Ha pénz kell a cigánykérdésre, megadóztathatnák a gazdagokat, felszámolhatnák az összes polgárőr-, meg őrző-védő kft-t, de akkor a tőkével húznának ujjat. Ez eszük ágában sincs. Ez a baj!

Lehet megoldás!

Váltsuk le a tőkések uralmát, és teremtsünk új, közösségi társadalmat! Ez a megoldás. Ha gyárak a közösség tulajdonában vannak, akkor lehet tömegével olyan munkákat teremteni, amelyeket a cigányok is képesek elvégezni. Ma nem a közösség érdeke számít, hanem a magántőkésé. De addig is, amíg nincs közösségi társadalom, én a kormány helyében azt mondanám: üljünk le, a pártok is, az egész társadalom is! Nevezzük nevén a gyereket! Mondjuk ki, hogy a cigányok munkanélkülisége nem ugyanaz a probléma, mint a többieké, ezért más-más módszerek kellenek. Mondjuk ki, hogy van cigánybűnözés is, magyar bűnözés is, csak a megoldás nem ugyanaz. Mondjuk ki, hogy a magyar családokat több gyermek vállalására kell ösztönözni, a cigánycsaládokat pedig egy saját munkával eltartható családmodell kialakítására. Én a magam részéről a cigányönkormányzatok politikai szerepét megszüntetném. Sokba kerül, fölösleges, csak arra jó, hogy a két nagy párt cigányholdudvara eléldegéljen belőle. A cigánynak nem lesz attól munkája, ha a képviselőinek mobiltelefonját az állam fizeti. Az EU-nak világosan megmondanám: vagy adnak pénzt, vagy rövidesen nem csak az afrikai és ázsai bevándorlók fognak megoldhatatlan gondot jelenteni, de a cigányprobléma is elönti az EU-t.

Balszemmel 235.

2011-05-02T18:14:00.000+02:00

Mindig tanácsadókkal kezdődik

William Hague, brit külügyminiszter bejelentette, hogy a franciákkal együtt húsz katonai tanácsadót küldenek Líbiába az Átmeneti Nemzeti Tanács megsegítésére. Húsz katona nem sok, de nem a szám a lényeg. Hányszor hallottuk már nagy tőkés országoktól, hogy ők bizony nem avatkoznak bele más országok belügyeibe, csak éppen tanácsadókat küldenek. Eisenhower amerikai elnök egykor 600 katonai tanácsadót küldött Dél-Vietnamba. Utódjának, Kennedy elnöknek már félmillió katonával kellett a vietnami őserdőkben harcolni. Mostanság Líbiába küldenek tanácsadókat. Egyelőre húszat. Az ENSZ határozatában erről szó sem volt, a határozat „csak" repülési tilalmat állapított meg. Líbia esete mutat valamit, amit már régen tudni lehet: politikai rendszereket nem lehet repülőkről megdönteni. Amerika és barátai úgy szeretnek háborúzni, mint a számítógépes játékokban: elég a gombokat nyomkodni, nem kell saját katonákat áldozni. Úgy tűnik, hogy a líbiai kalandot nem ússzák meg szárazföldi háború nélkül. Ennek az a szépséghibája, hogy az arabok visszalőnek. Ott már nem számít annyira az amerikaiak technikai fölénye. Fontosabb a hit, a hazaszeretet, az elkötelezettség.

Így kell ezt csinálni!

Nem irigylem a rendvédelmi dolgozók képviselőit. Április 19-én meghívták őket, hogy vegyenek részt a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának rendkívüli ülésén. Ez már azért valami! Manapság nem mehet akárki a parlamentbe. A rendvédelmi szakszervezetek képviselői még felszólalási jogot is kaptak, ami aztán végképp a demokrácia netovábbja. A szakszervezeti vezetők célja világos volt: megőrizni a szolgálati nyugdíjat, és melleslég megelőzni a hivatásos állomány elvándorlását. Nem csak mondanivalójuk volt, de politikai hátterük is. Elvégre is egy hete 15 ezer embert vittek az utcára, ami komoly teljesítmény. A rendvédelmiek elmentek a parlamenti bizottság ülésére, pedig nyilván sejtették, hogy a dolgok nem ott dőlnek el. A kormánypárti képviselők nyilván semmi olyat nem döntenek, ami ne tetszene a kormánynak, mert ugye, ki is akarna a miniszterelnök lábára lépni. A bizottság Fideszes tagjai sem akartak. A szakszervezetek jól kibeszélték magukat, aztán ránéztek az órájukra, és megkérdezték: van-e elképzelése a tisztelt bizottságnak arról, hogy miként tovább? Nem volt! A szakszervezetek is válaszoltak: május 6-án újabb tüntetés! így kell ezt csinálni!

Kína jobb, mint Amerika vagy Európa

A múltkoriban felkeresett egy magyar üzletember. Kínáról beszélgettünk. Ő nem segítséget kért a kínai piacra való bejutáshoz, mint sokan mások teszik. Ő már bent van. Gyanítom, hogy a közös gondolkodáshoz és cselekvéshez keres partnereket, mert látja, hogy a mostani utunk sehova nem vezet. Illetve, dehogyisnem: az eltűnéshez. Hasonló magyar üzletemberrel eddig nem igen találkoztam. Ő megértette, hogy nem saját logikánkat kell a kínaiakra erőltetni, mert az amúgy sem megy. Ha sikert akarunk, meg kell érteni a kínai fejlődés logikáját, és hasznossá tenni magunkat azon az úton, amelyen a kínaiak haladnak. Nehogy azt hidd, hogy ezzel lefekszünk nekik. Nem! Azt kell megérteni, hogy a legjobb magyar ötleteknek, projekteknek sincs jövőjük, ha a világfejlődést meghatározó tényezők sávjába nem illeszkedik. A világfejlődést ma nem az USA, nem az EU határozza meg, hanem Kína. Igenis megtalálhatjuk helyünket ezen az úton, ha önállóak vagyunk gondolkodásunkban és cselekvésünkben, ha van bennünk készség a kreativitásra, ha azonnal képesek vagyunk váltani. Kreatívak, újítók pedig csak akkor lehetünk, ha nem vagyunk rabszolgák sem gazdasági, sem politikai, de főleg nem szellemi értelemben.

A kínai gazdasági csoda titka nem az olcsó munkaerő. Náluk működik a tervgazdaság látható keze és a piac láthatatlan keze. Becsülik a pénzt, de a tudást, a tanulást tartják a legfontosabbnak. Tudatosak, de nem türelmetlenek. Tudnak változtatni, de nem kapkodnak. Történelmük számukra ötezer éves egységet alkot, és nem hiszik, hogy rendszerváltásokkal új időszámítás kezdődik. Van hitük, de a világot nem azon keresztül szemlélik. Ott is mindenkinek megvan a saját érdeke, de nagy dolgokban képesek egységesen cselekedni. Mindezt összekapcsolja egy sokszínű politikai rendszer, amelynek közepén a Kommunista Párt áll, és e rendszer képes jelentős, bonyolult és hatékony döntéseket hozni. Jobbakat, korszerűbbeket, kreatívabbakat, mint az USA vagy az EU. Üzletember vendégem ezt ismerte fel, s kicsiben megtalálta önálló helyét a kínaiak által is előnyösnek talált úton. Nem egyszer, nem kétszer, sokszor elment Kínába. És kicsiben sikerül neki. Az ország mai vezetői középkorúak, egyetemet végeztek, többségük világot látott. Lehet, hogy egy másik világot kellene látni, a kínait. Látni, és megérteni. És akkor talán nagyban is menne. Ránk férne.

Balszemmel 234.

2011-04-28T12:47:00.000+02:00

Veletek vagyunk!

Miniszterelnökünk elcsodálkozott volna, ha látta volna a múlt szombati jelenetet. A Munkáspárt vezérkara a parlament oldalán köszönti a tüntető rendvédelmi dolgozókat, ők pedig visszaköszönnek. Pedig tudják, hogy a demokrácia jegyében minden tüntetésről rendőrségi videófelvétel készül. Ha nem tüntet¬nének, talán éppen ők csinálnák a felvételt. De ez most nem fontos! Nos, azon a napon mi, munkáspártiak is tüntettünk. Mi a kilakoltatások ellen, a rendvédelmi dolgozók a nyugdíjkedvezmény megvonása és egyéb disznóságok ellen. Egy pillanat alatt megértettük, hogy - bár más-más dologért tüntetünk - lényegében ugyanarról van szó. Egy olyan rendszerről, amelyben nem számít az ember. Ahol nem érdekes, hogy mi történik azzal a családdal, amely nem tudja fizetni a kényszerből felvett lakáskölcsönt, vagy a megemelt villanyszámlát. Egy olyan rendszerről, amelyet nem érdekel az egyes rendőr, tűzoltó vagy vámos problémája, és csak egyet lát: csökkenteni a költségvetés hiányát. Lehetne persze csökkenteni a költségvetés hiányát másként is. Mondjuk a gazdagok megadóztatásával, a becstelenül szerzett vagyonok elkobzásával. A külföldi cégek is fizethetnének legalább akkora adót, mint amennyit saját országukban fizetnek. Csakhogy akkor a kormánynak a rendszer gazdáival, a tőkésekkel gyűlne meg a baja, attól meg félnek, mint ördög a tömjénfüsttől. Nos, a tüntetésen köszöntünk egymásnak, mi, a párt, és a tüntető rendvédelmi dolgozók. Most külön tüntetünk, de veletek vagyunk - mondtuk mi hangosan. Ők meg visszaintettek, barátságosan. Most még külön tüntetünk...

Szimulánsbanda

„Das ganze tschechische Volk ist eine Simultanbande." Azaz, az egész cseh nép egy szimulánsbanda - mondja a Svejkben Bautze katonai főorvos, akit a hatalom azzal bízott meg, hogy mindenkit a frontra küldjön. Főorvos úr „tízheti működése alatt 11 ezer civil közül 10 999 szimulánst emelt ki, és elbánt volna a tizenegyezredikkel is, ha ezt a szerencsés embert... meg nem üti a guta." E szerény irodalmi hasonlat pontosan illik kormányunk legutóbbi intézkedésére, amellyel drasztikusan csökkenti a munkanélküli segély idejét. Az egész magyar munkavállalói társadalom egy szimulánsbanda, üzenik a magyar gazdaság vezetésével megbízott modernkori Bautze főorvosok éppenséggel 487 ezer államilag nyilvántartott munkanélküli honfitársunknak, nem beszélve a többi egymillióról, akiket már kitettek a rendszerből. Van itt munkahely, csak az nem dolgozik, aki nem akar! - hirdetik a mai miniszterek, hasonlóan a svejki katonaorvoshoz, aki „mindenben aljas fondorlatot látott, amellyel az emberek ki akarnak bújni a katonaság alól". Na, jó, fogadjuk el, hogy vannak olyanok, aki tényleg nem akarnak dolgozni. Tekintsük helyesnek azt a szándékot is, hogy mindenki dolgozzon, senki se éljen segélyből! Rendben! A miniszterelnök, a kormány azonban mégsem viselkedhet a monarchia katonaorvosának módjára. A tömeg mögött meg kellene látni az egyén problémáját, mert ami a kormánynak csupán kartotékadat, az az egyénnek nagyon is valóságos, nagyon is egyéni sorskérdés. A Széli Kálmán-terv idillikus magasságából nézve a munkanélküliség egyszerű ügynek tűnhet, de az egyén számára nem az. Például 54 éves titkárnő ismerősömnek egyik napról a másikra felmondtak. Másfél éve keres munkát, sehol sem kell. Huszonéves ismerősömnek úgy hozta a sorsa, hogy csak 8 általánosra tellett. Képezte magát magánúton, kiválóan ért a számítógéphez, mégsem talál állást. Fiatal barátom erdőmérnöknek tanult, az illetékes egyetem, és nyilván az illetékes minisztérium tudtával. Nem mondták neki, hogy öt év múlva sehol sem kell erdőmérnök. Igaz, nem munkanélküli, nagy nehezen elhelyezkedett segédmunkásnak. Nem mondta meg, hogy mérnök, így felvették. Középkorú ismerősöm eddig rokkantnyugdíjas volt. Új szabály, új orvos. Tauglich, azaz munkára alkalmas, mondták neki is, mint svejki hősünk. De kinek kell ő? Csak azt akarom mondani, hogy a munkanélküliséget nem a munkanélküli segély idejének csökkentésével és a rokkanttá nyilvánítás megszigorításával lehet megoldani, hanem láss csodát, valóságos, kézzel fogható munkahelyek teremtésével. Ha a Munkáspárt lenne hatalmon, a mi tervünk ez lenne. Tudod, a kapitalizmus sok mindent adott húsz év alatt. Van mobiltelefonod, utazhatsz külföldre, szidhatod a kormányt, de valamit elvettek Tőled: a munkát, a biztos holnapot. Mi éppen ezt akarjuk visszaadni. A mi gondunk nem az, hogy a tőkés zsebében több pénz legyen, hanem az, hogy az emberek, azaz mi jobban éljünk. Ez a nagy különbség.

Balszemmel 233.

2011-04-19T12:29:00.000+02:00

A miniszterelnök nyakkendője

Rosszul kezdődött a miniszterelnök napja. Mindjárt reggel fejtörést okozott, hogy milyen színű nyakkendőt vegyen fel. A franc egye meg, ez a Szijjártó rábeszélt, hogy fogadjam a szakszervezeti főnököket. Na jó, ő tudja, ő a sajtófőnök. Szóval, szakszervezeti vezetők jönnek vendégségbe, ki tudja, milyen szín a jó. A magyarokkal nincs gond, mert azokon nemigen látni nyakkendőt. Ok az Evitán nőttek fel, tudod, amikor Peron a munkásokkal beszél, és ledobja magáról a zakót, mondván, hogy én is munkás vagyok. Nem az volt, de bejött neki. Ő lett az argentin elnök. Evitáról nem is beszélve, imádjuk a Madonnát. Na, de az európai szakszervezeti főnök, aki mellékállásban angol lord is, az mégis csak más. Lehetne a nyakkendőm narancssárga, de az olyan egyenruhás, s még valaki megszólna bennünket Európából, hogy uniformizálni akarjuk a magyar társadalmat. Pedig dehogy is! Eszünkbe sem jut, hogy mindenkinek egyformán kellene gondolkodnia, illetve mindenkinek egyformán kell gondolkodnia, de hát ők akarták, végül is megadták a kétharmadot a tavalyi választásokon. Tehetünk mi erről? Ugye, hogy nem? Tesszük azt, amit a többség akar. Illetve, az tavaly volt. Most Szijjártó mondja meg, hogy mit akar a többség. Ők úgyis sokan vannak, nem kérdezhet meg mindenki mindenkit, majd mi megmondjuk.

Legyen vörös? Végül is, tavaly teleraktuk a programunkat munkáspárti jelszavakkal, megemelt minimálbér, teljes foglalkoztatás, meg ilyesmi, de azért ne essünk túlzásokba! De tényleg, milyen színű lehet a lord nyakkendője? Vörös nem lehet, mert azért ez egy rendes fiú. Nem egy bányász-típus, nem munkás, na de mi is? Ja, igen, emlékszem, még a suliban dumáltak valamilyen munkásarisztokratákról.

Hol az átmenet?

Stimmel, ez az! Szerintem valamilyen elegáns bordót vesz fel, tudod, az nem vörös, de nem is fekete, és főleg nem rózsaszínű, mert még félreértenék. Na jó, akkor én maradok a kék nyakkendőnél! Nálunk az olyan szolidaritás-színű, már-már szakszervezeti. Ez nagyon jó! Majd azt mondom a lordnak, hogy imádjuk a szakszervezeteket. O úgy sem tudja, hogy az elmúlt nyolc évben soha sem álltunk egyetlen szakszervezet mellé sem. Ez az izgága Ligás-hapsi ugyan nagyon akarta, de mi nem. Most gondolj bele, mit keresne egy vasutasember a mi nemzeti-polgári kormányunkban? A lordnak majd azt fogom mondani, hogy támogatjuk az európai szakszervezetek kiállását a megszorítások politikája ellen. Igen, ez így is van! Nálunk nincs semmiféle megszorítás. Nálunk a nép belátta, hogy nem ehetünk többet, mint amit megtermelünk. És egyébként is, láttad te valaha, hogy a magyar szakszervezetek az Andrássy úton tiltakoztak volna a megszorítások ellen? Május elsején is csak a munkáspártiak vonulnak fel, a szakszervezeti főnökség kint majálisozik a ligetben. Tehát nálunk nincs megszorítás, nincs sztrájk, nincs tüntetés, nincs osztályharc. Fuj, de csúnya szó! Majd azt is mondom, hogy a szakszervezetek a legjobb barátaim. Nálunk nincsenek olyan alpári viták, mint a görögöknél vagy a portugáloknál. Persze, ott nincs nemzeti együttműködés, mint nálunk. Ah, azok séhol sincsenek hozzánk képest!

Mit mondasz? Hogy a lord megkérdezheti, hogy az új alkotmányban miért nincs szó a szakszervezetekről? Ugyan már! Először is, egy lord nem kérdez ilyeneket. Másodszor pedig, nem kellenek ide szakszervezetek, tudjuk mi nélkülük is, hogy mit kell tenni. Például elmondhatom, hogy nálunk már közteherviselés van. Nálunk mindenki egyaránt 16 százalék adót fizet. Nem úgy, mint a rothadó görögöknél, meg portugáloknál, ahol progresszív adóztatás van. Meg is nézhetik magukat!

Kék a menő

Szóval, kék nyakkendőt veszek, szolidáris leszek, és elmondom, hogy az eladósodás és megszorítások politikája mindenütt megbukott, újra és újra visszatérő válságokhoz vezetett az egész világon, ergo, azt kell csinálni, amit nálunk. Én nem is írtam alá múltkor az új európai tervet, pedig Frau Merkel nagyon erőltette. Mit, hogy később úgy is csatlakozunk? Persze, de ezt nem kell mindenki orrára kötni. Mindent a maga idejében. Szóval, jól megdicsérem a lordot, sok sikert kívánok az európai szakszervezeteknek a megszorítások politikájával szembeni bátor kiállásukhoz, csak így tovább, fiúk, hajrá Magyarország! Ja, nem, azt majd később! A magyar főnököknek meg megmondom, hogy nézzenek egy kicsit körül a saját házuk táján. Mert tudod, az én kétharmadomban az ő híveik is benne vannak. Egyébként nincs baj ezekkel a fiúkkal sem. A tüntetésen lesz mozgó WC, a vörös zászlókat meg eleve kitiltották. Most tüntetnek egy jót, egy időre kibulizzák magukat, lesz sikerélményük. Gond egy szál se! Végül is, az idegenforgalomnak is jó egy ilyen tüntetés. Pintér Sanyi mondja, hogy tucatszámra jelentettek be külföldi buszokat a tüntetésre. Jó ez, tudod, egy kis tüntetés, egy kis „gulásch, palinka", jön a turisztikai bevétel, úgyhogy nincs gond. Mit mondasz? Hogy a vörös zászlókat nem lehet örökre betiltani? Nem a nyakkendő teszi az embert? Érdekes gondolat.

Balszemmel 232.

2011-04-13T23:09:00.000+02:00

Védjük meg a Szabadság-szobrot! Védjük meg a Szabadság-szobrot?

Pár éve úgy tűnt, hogy ezt a kedves magyar asszonyt, aki a Gellért-hegyen a pálmaágat magasba emeli, végre békén hagyják. Az évek során eltakarítottak mellőle mindent, ami a mai kor politikusait zavarta. Már nincs ott a szovjet katona szobra, az emlékező felirat is tökéletesen semleges, bármelyik kor bármikor elmondhatja. Maradt Kisfaludi Stróbl Zsigmond kecses női alakja, ami lehet a szépség, vagy adott esetben a szabadság kortalan jelképe. Sőt, Budapest jelképe. Tudod, a külföldi kevés dolgot jegyez meg kis hazánkról, de a Gellért-hegy a kék Dunával és a Szabadság-szoborral megmarad benne. Mostanság mégis akadnak politikusok, akik végleg száműzni akarják a Gellért-hegyi asszonyt. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, amelynek neve az idők folyamán az Összefogás a Demokráciáért toldalékkal bővült, április 3-án tiltakozó gyűlést szervezett. Nagyon helyes! Mindenkinek támogatnia kell, és támogathatja is, függetlenül attól, hogy a világ és az ország más dolgairól mit gondol. A szobrot meg lehet védeni, de ehhez a hatalmat rá kell kényszeríteni akarata megváltoztatására. Másként nem megy. Ehhez meg erő kell. A Gellért-hegyen sokan voltunk, de mégis kevesen. Mi, munkáspártiak elmentünk, és örülünk, hogy a kevésből mi adtuk a többséget. Nem dicsekszünk vele, de azt szeretnénk, hogy mindenki hozza azokat, akikkel jóban van, akiket ismer. Nem láttuk azokat az arcokat, akik rendszeresen feltűnnek a holocaust-megemlékezéseken. Hol voltak? Miért nem hozták oda őket azok, akik ismerik őket? Jó lenne itt tudni azokat, akiket tisztességes, szabadságszerető embernek ismertünk meg a szegénység, a kilakoltatások elleni tüntetéseken.

A MEASZ neve ma is tiszteletet ébreszt, sokak számára elfogadható keretet jelenthet. A sikernek azonban van még egy feltétele. Ha meg akarjuk védeni a Szabadság-szobrot, akkor erről beszélnünk kell! Erről, és csak erről, mert ebben egyetértünk, és mert ma ez a fontos. Ha arról beszélünk, amiben nem értünk egyet, s ami talán ma nem is fontos, ha unos-untalan a múlttól határolódunk el, akkor a Szabadság-szobor sorsa meg van pecsételve. El kell dönteni, mit teszünk a mondat végére, felkiáltójelet vagy kérdőjelet. Védjük meg a Szabadság-szobrot? Mi azt mondjuk: védjük meg!

Szabadok vagyunk?

„1945-ben szabadok lettünk, de csak két és fél évre. Én 1989-ben születtem. Büszke vagyok rá, hogy én már egy szabad ország polgára vagyok. Szabadon beszélhetek, szabadon utazhatok, szabadon cselekedhetek." Valami ilyesmit mondott egy fiatalember minap. Nem otthon a szüleinek és barátainak, hanem nyilvánosan. Nem mondom meg, hogy hol, mert nem az a lényeg. Jó neki, hogy így érezhet! De vajon szabadnak érzi-e magát fiatal barátom, aki most végezte el az egyetemet, ahova a szabadság jegyében jelentkezett, és ahova a szabadság jegyében fel is vették. Erdőmérnök lett, de senkinek sem kell, így „szabadon" elmehetett gépkezelőnek - három műszakban. Egy fiatalasszony családjával megörült annak, hogy szabadon vehet fel a banktól hitelt svájci frankban. Igen, ilyen régen, az „átkosban" nem volt! Ez a szabadság! Aztán kiderült, hogy az árfolyamok gyors változása miatt többszörösét kell visszafizetnie annak, amit felvett. Fizetne ő, de közben felszámolták a munkahelyét. Most ő is „szabad ember", szabad munkanélküli és szabad hajléktalan... A szabadsághoz ma pénz kell. A tőkés rendszerben a szabadság a pénz szabadsága. Ha van pénzed, tiéd a világ! De ha nincs pénzed, rab vagy. A bankok, a bevásárlóközpontok, a mobilszolgáltatók rabja. Jogi, pénzügyi rabságban élsz, s ami rosszabb, szellemi rabságban is. Elhitetik veled, hogy a rabságod voltaképpen szabadság. Rúgj bele a múltba, tagadd meg szüléidét, és hidd el, hogy a világ rólad szól! Meg fogod érteni, hogy ez a világ a pénzről szól, a gazdagok szabadságáról. Amit mi akarunk, az az emberek szabadsága, a Te szabadságod!

Jó úton járunk

Néha úgy vagyunk vele, hogy legszívesebben feladnánk. Vannak, akik fel is adják. Hát igen! Jó húsz éve harcolunk, küzdünk, dolgozunk, kínlódunk, és nem sok látszata van. Nem vagyunk a parlamentben, még az önkormányzatokban sem. Az újságok nem írnak rólunk. Fogyatkozunk is, sajnos, elég gyorsan. Szóval, néha úgy vagyunk vele, hogy feladnánk. De akkor jön valami jó! Az Internetről szinte naponta írja meg valaki a véleményét. És tudod, mi az érdekes? Már nem bántanak bennünket, mint pár éve. Értik, sőt megértik, amit mondunk. Két fiatal minap azzal a határozott szándékkal jött a Baross utcába, hogy belépjenek a pártba. A civilszervezeti rendezvényeken azt látom, hogy egyre inkább egy nyelven beszélünk. Még nem cselekszünk egy módon, ezt még meg kell tanulni. De ma már sokan tudjuk, hogy cselekedni is egy módon kellene. És akkor úgy érzi az ember: nem szabad feladni, tovább kell menni.

Jó úton járunk, és győzni fogunk!

Balszemmel 231.

2011-04-04T11:59:00.000+02:00

Új időszámítás - német uralom

Nem akármilyen hét van mögöttünk. Új időszámításra tértünk át. Mi a nyárira, az Európai Unió meg a németre. Nem tudtad? Várjál, elmagyarázom! Az EU elfogadta az „Euró Plusz Paktumot", meg ami még hozzá tartozik. A főszereplő Merkel német kancellár, bár ezt sehol sem olvashatod. A mostani válság ugyanis frászt hozott az európai tőkére. Minden összeomolhat, amit 1945 óta felépítettek, az Unió is, az euró is, minden. Pedig mennyi pénzt hozott ez a rendszer a tőkének! És most minden vesszen? Na, nem! - mondták az EU vezetői tőkés országai. Na, persze, nem rögtön. Előbb mindenki megpróbálkozott saját maga megoldást találni, aztán voltak közös, hagyományos mentőakciók, de mindez kevésnek bizonyult. Miután a görög munkások bevették az Akropoliszt, és kitűzték a kommunisták zászlaját, Merkel megmondta a nemzeti ambícióktól dagadó, de a valóságban vajmi keveset felmutató partnereinek, franciáknak, olaszoknak, angoloknak, hogy másra, elvileg másra van szükség: európai gazdasági kormányzásra.

Merkel lényegében ezt mondta az európai vezetőknek: fiúk, lányok, választhattok: vagy összeomlik az EU, vagy holnaptól kezdve azt csináljátok, amit én, illetve Németország, a német tőke mond. Nekem sem mindegy, hogy mit mondotok, de ha „nem" a válaszotok, akkor vége az EU-nak. Mi, németek még valahogy megússzuk, de benneteket elnyel az ár. Az EU-főnökök viszonylag gyorsan megértették, hogy nincs más választásuk. Tudomásul kell venniük, hogy márciustól Németország az EU vezetője, a német tőke uralja Európát. Ezzel gazdasági és részben politikai téren megszűnik az eddigi elv, amely szerint az EU lényegében Németország és Franciaország, a német és a francia tőke kompromisszumát jelentette. Mostantól Németország szava a döntő. Persze, az egészet le kell önteni EU-mázzal, mert ezt jobban beveszik a népek. Mégsem lehet azt mondani, hogy Adolf Hitler óta Angéla Merkel tett legtöbbet az európai egységért. De európai gazdasági kormányzás, az egész más! Te, tényleg egészen más?

A te bőrödre megy!

Maradjunk egy kicsit a paktumnál. Ne örülj nagyon! Ne gondold, hogy ez csak a nagyfőnökök ügye, Te meg szépen megúszod. Nem, barátom, ez a paktum a Te bőrödre megy! Az euró-zónához tartozó országok szépen, bár nem túl barátságosan megegyeztek, hogy versenyképessé teszik az európai gazdaságokat. Jól hangzik, ezek olyan jó szövegek, amiket Te gyakran beveszel. A recept óriási, biztos élvezni fogod. Például „felül kell vizsgálni a bérképzés kereteit". Ez nagyjából azt jelenti, hogy nem engedik elszaladni a béreket, „reformokkal" visszafogják a közkiadásokat, csökkentik az adósságot. Aztán van ilyen is: „szükség esetén felül kell vizsgálni az alkufolyamat centralizáltságának mértékét". Vagyis, nem szabad engedni, hogy az európai dolgozók nemzeti szinten harcoljanak ki magunkat magasabb béreket, hanem meg kell osztani a dolgozókat, és külön-külön a vállalatnál vagy az ágazatnál megegyezni, szembe állítva ezzel a dolgozókat egymással. Európai egyeztetésre ne is gondolj, mert az „ördögtől való".

Most figyelj, ha hamarosan nyugdíjba szeretnél menni! A paktum szerint az EU-országok olyan lépéseket tesznek, hogy a „tényleges nyugdíjba vonulási életkor a várható élettartamnak megfelelően alakuljon". Magyarul emelni kell a nyugdíjkorhatárt. Jó, mi? Várjál, nem ez a legjobb! Azt mondja a paktum: az egyes államok „vállalják a Stabilitási és Növekedési Paktumban meghatározott uniós költségvetési szabályoknak a nemzeti jogba való átültetését". Vagyis, ha az EU csökkenti a béreket, növeli a munkaidőt, azaz növeli a kizsákmányolást, a nemzeti kormányok ezt szépen átmásolják. És most figyelj jól! „Annak eldöntése, hogy konkrétan milyen nemzeti jogi eszközt használnak fel e célra, a tagállamok hatáskörében marad, ugyanakkor gondoskodniuk kell, hogy a választott eszköz kellően kötelező erővel bírjon."

Eszem a szívüket, akkor ezentúl a nemzeti kormányokra van bízva, hogy a közös cél érdekében szépen meggyőzik-e a dolgozóikat, vagy vízágyúkat vetnek be, esetleg szétlövetik a tömegeket. A lényeg, hogy a megszorítások, a bérelvonások, a túlmunka, meg egyéb tőkés disznóság „kötelező erővel" bírjon. Vagy lövünk, nemzeti hatáskörben!

Az oroszlán szája

Biztos olvastad, amit a miniszterelnök mondott: „Magyarország egyelőre nem csatlakozik". Gondolom, nagy kő esett le a szívedről. Korai megnyugodni, ami késik, nem múlik! Ad egy, Magyarország nem eurós ország, ad kettő, annyi saját bajunk van, hogy azokból az EU sem kér. Ad három, az EU a megegyezésen kívül maradt országoknak várhatóan elnéz még egy-két olyan „rendkívüli intézkedést", amelyeket belül már nem tűrne. A buliból a végén mi sem maradunk ki. Pedig kimaradhatnánk. De ehhez tudni kellene valamit: az oroszlántól nem akkor menekülök meg, ha a fejemet a szájába dugom.

Balszemmel 230.

2011-03-28T12:35:00.000+02:00

"Azt a jó moszkvai nénikédet!"

Szép munka volt! Gratulálok! Az LMP közel egy éves kemény parlamenti munka eredményeként, vagy talán annak ellenére, felfedezte, hogy az ementáli sajton lyukak vannak. De tényleg, idáig azért el kell valahogy jutni. Levetkőzni a velük született polgári előítéleteiket, mi több, felfedezni, hogy a Kossuth téren túl is van élet, ez nem semmi. Szóval, azt mondta az LMP a múlt héten, hogy túl sok a külföldi szupermarket, hipermarket, meg mindenféle markét, úgyhogy a jövőben csak a helyi kereskedelmi kamarák engedélyével lehessen ilyeneket nyitni. Az ügynek még utána is jártak. Szabó Rebeka, az LMP országgyűlési képviselője „több olyan városba is ellátogatott, ahol szerinte problémát jelent a sok pláza". Az ilyenre mondja Sinkovics Imre a Tizedes meg a többiekben: „Grísa, azt a jó moszkvai nénikédet!" Ad egy, a plázák húsz éve rombolják a magyar gazdaságot. Ad kettő, ha az LMP vezetői véletlenül nem ebben az országban éltek az elmúlt húsz évben, akkor is tudhatnák, hogy a Munkáspárt húsz éve küzd a plázák ellen. Ad három, barátaim, amit Ti most csináltok, az ugyanolyan disznóság, mint amit elődeitek, az SZDSZ-esek csináltak. Ők a szocikkal együtt eladták a magyar kereskedelmet, bemagyarázva a népnek, hogy ezentúl milyen jó lesz. Ti most ugyanúgy át akarjátok verni az embereket, elhitetve, hogy egy kis törvénymódosítással mindent jóra lehet fordítani. Nem, nem lehet! Ma már másra van szükség: a tőke korlátozására. Vessünk ki 45 százalékos adót a plázákra! Hidd el nekem, mindjárt szedik a sátorfájukat! Akkor, és csak akkorlesz magyar gazdaság. Megjegyezted? A tőke korlátozása!

Kína és Oroszország az agresszor mellett

A nyugati világ lerohanta Líbiát. Oroszország és Kína pedig hallgatott. Ez a háború úgy kell a franciáknak, angoloknak, pontosabban, a francia és angol tőkéseknek, mint egy falat kenyér. Amerikáról már nem is beszélve. Az EU válságban van, az euró bármelyik pillanatban összeomolhat. A nép kimehet az utcára, nem csak Tripoliban, hanem, mondjuk, Párizsban vagy Londonban. Egy jó kis háborúban magasra lehet emelni a nemzeti tudatot, be lehet mutatni, hogy mi, franciák és angolok, előbbrevalók vagyunk az aljanépeknél, mi vagyunk a demokrácia, sőt a civilizáció hordozói. Kockázat sincs benne, mert csak repülőket küldünk oda, amiket a líbiaiak nem tudnak lelőni. Tiszta sor! De vajon mit akar Oroszország és Kína? Na jó, tudom én, hogy a nagyhatalmakat nem erkölcsi értékek vezérlik. Mondjuk, felmerülhetne az orosz és kínai kormányban, hogy szerencsétlen népeket igáznak le, az ő hallgatásuk és sajnálkozásuk mellett. Felmerülhetne, de nem merül fel. Lehet védekezni azzal, hogy úgy sem tudjuk megakadályozni a háborút, akkor legalább ne másszunk bele! Valahogy így védekezhetett Anglia és Franciaország, amikor 1938-ban, Münchenben beleegyeztek, hogy Hitler lerohanja Csehszlovákiát. Oroszország és Kína most beáldozza Líbiát. De hogyan tovább? Meddig lehet elmenni büntetlenül? Hitler kit támadott meg nem sokkal München után? Azt a Franciaországot, és azt az Angliát, amelyek a hallgatás, a sajnálkozás leple alatt a fasiszta agresz- szort támogatták. Mondjuk ki őszintén: Oroszország és Kína ma az agresszor mellé állt. Engedi az USA, Anglia, Franciaország terjeszkedését, abban bízva, hogy az orosz és a kínai kapitalizmus is részt vehet a világ újrafelosztásában.

Belarusz függetlenség

A héten Belaruszban jártam. Nem először, és nem utoljára. Segítenünk kell nekik, a belarusz népnek! Belarusz barátom azt mondja: nézd, mi a történelem során először élünk szabadon, függetlenül, önálló belarusz államban. Ha hiszed, hanem, 1200 éve élünk a Földön, mi már minden voltunk, csak éppen belaruszok nem. Voltunk a litvánok alatt. Uralkodtak a lengyelek felettünk, nyilván tetszett nekik, nem véletlen, hogy ma is áhítoznak területünk egyharmadára. Voltak itt a németek, az oroszok. Jó, ez már a régmúlt. De ha a közelmúltat nézzük, akkor sem jobb a helyzet. Mondjuk meg őszintén: Belarusz nem volt igazán szuverén állam a Szovjetunió idején sem. Aztán itt is jött a rendszerváltás, és percek alatt rájöttünk, hogy a hatalomra jutó értelmiség sokat beszél a történelmi múltról, de vajmi keveset tesz a mai függetlenségért. 1994-ben jött egy ember, Alekszandr Lukasenko, aki azt mondta: a függetlenség nem az, hogy kitűzzük a történelmi zászlót. A függetlenség az, hogy a saját életünket élhetjük. A két nagy szomszédnál, az oroszoknál és a lengyeleknél már minden magánkézben van. Nálunk a minszki traktorgyár, meg a többi óriás - állami. Ezért látsz itt a gyár mellett kultúrpalotát és sportcsarnokot. A lengyeleknél és az oroszoknál már fizetni kell az oktatásért, az egészségügyért. Nálunk ez is az állam közös pénzéből megy. Nem vagyunk már mi sem szocialista ország, de elkerültük a vadkapitalizmust. A Marx utcában már nálunk is van Canalli üzlet, a Függetlenség sugárúton meg McDonald's. De a belarusz gazdaság a miénk. Nem ez a függetlenség?

Balszemmel 229.

2011-03-25T11:57:00.000+01:00

Ne háborúzzunk az arab országokkal!

Egyetértek a miniszterelnökkel. Nem mindenben, sőt az elmúlt időszakban egyre kevesebb dologban, de ebben speciel igen. „Ügyelni kell arra, hogy semmi olyan ne történjen, ami háborúba sodorhatná Európát az arab országokkal" - jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben. Végre egy felelősségteljes, józan, a magyar érdekeket szem előtt tartó álláspont. „Az arab világ sorsáról maguknak, az araboknak kell dönteniük" - hangsúlyozta Orbán Viktor, hozzátéve: „mi legfeljebb segítséget tudunk nyújtani, de helyettük nem mondhatjuk meg, hogyan éljenek". Ezek is helyes szavak. A franciák háborúzni akarnak, az angolok is. Nem jó, de az ő dolguk. Nyilván jól jön nekik a háború arra, hogy elvonja a figyelmet a tőkés válságtól. Líbia erre jó terep. Elég közel van, sokan jártak már ott turistaként. Kadhafi elég karizmatikus figura ahhoz, hogy most hirtelen a civilizáció ellenségeként állítsák be. A magyar miniszterelnök helyesen látja, hogy nem lehet csak Líbiával hadakozni. Ha az EU megtámadja Líbiát, az arab népekkel kerül szembe, és ennek nem lehet jó vége. Szóval, egyetértek a miniszterelnökkel. De van azért itt egy kis gond.

Martonyi külügyminiszter szerint az a kérdés, „hogyan lehet megállítani a vérontást, illetve megvédeni a líbiaiakat a saját kormányukkal szemben". Sőt, még azt is nyilatkozta, kéz a kézben az EU külpolitikai főbiztos asszonyával, hogy „fenn kell tartani a katonai válaszlépés eshetőségét, hiszen ennek kizárása azt jelentené, hogy az Unió nem mutat elrettentő erőt a líbiai diktátorral szemben".

Szóval, akkor most, hogy is van ez? Akarunk háborúzni az arabokkal, vagy nem? Miniszterelnök Úr, megsúgom Önnek: ha ez számít Önnek valamit, s remélem, számít, a magyarok nem akarnak háborúzni. Jobb, ha tőlem tudja.

Ez Európa? Ezért volt a rendszerváltás?

Az EU múlt heti csúcstalálkozóján az államfők és miniszterelnökök sok mindenben nem értettek egyet, de egy dologban egymás tenyerébe csaptak: a válságot a dolgozókkal, a néptömegekkel kell megfizettetni. Megegyeztek, hogy elég sok pénzt, mintegy 440-500 milliárd eurót „dobnak össze" a válság kezelésére.

Miből? Honnan? Nyilván nem a miniszterelnökök fizetik be saját zsebükből. A választ is megadták. Mondjuk „a bérkiadások visszafogásából". Magyarul ez azt jelenti, hogy munkahelyeket szüntetnek meg, a régi dolgozókat elbocsátják, és újakat vesznek fel, kevesebb bérrel. Tervezik a nyugdíjkorhatár emelését is. Ez ugye azért jó, mert később kell nyugdíjat fizetni, és várhatóan rövidebb ideig is, hiszen a kifárasztott idős emberek gyorsabban hagynak itt bennünket. Ha már a nyugdíjaknál tartunk. Magyarországon 2010 decemberében közel 3 millió ember kapott nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást, átlagosan havi 84 ezer 429 forintot. Ez Európa? Ezért volt a rendszerváltás?

Alkotmányos fájdalmak

Fájdalmaim vannak. Alkotmányosak. Van olyan rossz, mint a fogfájás. Eddig is voltak fájdalmaim, de azt hittem, elmúlnak. De nem, most már feketén-fehéren látom azt, amiről eddig csak beszéltek. Az alkotmányt. Nos, megrázó! Az önmagában nem meglepő, hogy a Fidesz beírja minden ötletét és vágyát, amit a jogászkollégiumi romantikus évek óta kitalált. Ez legfeljebb nevetséges. Az sem meglepő, hogy szinte a hit erejével, na meg a kétharmados többségével igyekszik a társadalomra ráerőltetni. Van hozzá joguk, sőt erejük is. Más kérdés, hogy az erő nem párosul bölcsességgel. Ennyi idő után akár párosulhatna is. De nem. Az érthetetlen az, hogy felvilágosult, egyetemet végzett, világot látott középkorú emberek miért akarnak visszacibálni bennünket a 21. századból a 20. századba, sőt a 19. századba? A 20. század számos nagy jogi vívmánnyal gyarapította az emberiséget. A polgárság kivívta a teljes és egyenlő választójogot. Ma már lényegében mindenki szavazhat, még a nők is, ami alig száz éve még nem volt természetes. Megszületett a népszavazás eszméje, ami működik számos tőkés országban. Sőt, most már akár kiterjeszteni is lehetne, hiszen a számítógép, az Internet, a kommunikáció világában élünk. A Fidesz azonban ebben a kérdésben nem előre megy, hanem hátra.

„A nép hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja." Miért kivételesen? Miért nem az egyik egyenjogú eszközként? Miért kell visszaszorítani a népakarat kifejezésének lehetőséget, ahelyett, hogy bővítenénk? Miért vallja a Fidesz Antall József régi és elavult nézetét arról, hogy a parlamenti demokrácia és a képviselők visszahívhatósága nem összeegyeztethető fogalmak? Ma Magyarországon egy kormánypárti képviselő sorsa nem a választóktól függ, hanem a pártelnök akaratától.

Miért? Miért kell belenyugodni abba, hogy amikor az Európai Unió számos országában a társadalom számos más formában ellenőrizheti, befolyásolhatja a hatalom munkáját, úgy, ahogyan a 21. században kell lennie, míg mi megint azért küzdhetünk, amiért egykor Kossuth, a sajtó szabadságáért, és szélesebb értelemben a hatalom népi, társadalmi ellenőrzéséért? Miért? Miért?

Balszemmel 228.

2011-03-15T15:43:00.002+01:00

Újítsuk meg Európát!

Fellegi miniszter úr nyilatkozott a múlt héten. Nem mondtam olyat, hogy Kína megvenné a magyar államadósságot - nyilatkozta. Lehet! Mámint az, hogy nem mondta. Kína szándékait illetően én nem mernék mérget venni. Az adósság átvállalásával de facto ugyanis, megvennék kis országunkat. Persze, azt is megérteném, ha a kínaiaknak nem kellene a magyar adósság. Minek fizessenek drága pénzt, amikor holnap sokkal kevesebbért is megkaphatnak bennünket? Vagy minek venne meg Kína éppen bennünket, amikor holnap egész Európa az övé lehet?

Jó vicc, mi? Tudod, az a vicc, hogy nem vicc. Az euró ugyanis válságban van. Az euró annak idején egy hitre épült. Az európai gazdaságok szépen fognak fejlődni, nem adósodnak el, s az euró majd átveszi a gyengülő dollár helyét.

Mint tudod, nem ez történt. Az európai gazdaságok, és velük együtt az euró is válságban van. Meg lehetne menteni, de ehhez sok pénz kell. Több annál, amit Merkel nagy kínnal válságalapként összeszedett. Az USA-nak nem érdeke, hogy Európa térdre kényszerüljön, de pénze neki sincs. Az amerikai gazdaság relatíve komoly gondokkal küzd. Kinek van pénze a világban? Mondjuk Kínának! Kína szerintem gondolkodik. Ok sohasem kapkodnak el semmit. Kérdezősködnek, elemezgetnek, gondolkodnak. Nehogy azt hidd, hogy olyan nagyon el lennének ragadtatva az európai vezető elittől! Csak mi, itt Európában gondoljuk, hogy mi vagyunk az ész. Közben Európa elitjéből kihalt a kreativitás, képtelenek új módon gondolkodni, s ezt a kínaiak tudják. Legfeljebb nem mondják. Az európai elit nem azért ilyen, mert nehéz gyerekkoruk volt. Az európai kapitalizmus vitte válságba Európát, és a bajra nincs tőkés recept. Kína gondolkodik: erősítse meg a mostani politikai garnitúrát, amelyről túl sok jót nem tud elmondani, vagy álljon azon tömegek mellé, amelyek majd kimennek az utcára, ha összeomlik az euró? Mert, hogy kimennek, az biztos. Nem tudni, ki vezeti majd ezeket a tömegeket, de akárhogy is legyen, magában hordozza Európa megújulásának lehetőségét. Kínában ezt is tudják, és mérlegelik. Őszintén megmondom: szeretem a kínaiakat, de nem akarom, hogy megvegyenek bennünket. Se ők, se mások! Oldjuk meg mi magunk! Görög, portugál, ciprusi és más barátainkkal együtt. Újítsuk meg Európát mi, együtt!

Facebook-forradalom?

Egyik-másik újság azt írja, hogy Egyiptomban a világ első Facebook-forradalma zajlott. Mivel nem minden olvasónk él naponta a korszerű technika áldásaival, elmondom: a Facebook egy olyan hely az Interneten, ahova bejelentkezhetsz, és elmondhatod, hogy szereted a macskákat, vagy történetesen nem szereted Mubarak elnököt. A program technikai hátterével pedig összekapcsol titeket. Még fizetned sem kell érte. A rendszert egy amerikai diák, Mark Zuckerberg találta ki 2003 táján, s mondanom sem kell, azóta milliárdos lett. Szóval, ha más sem kell a forradalomhoz, mintsem, hogy az Interneten összekapcsoljuk a macskákat szerető, de az elnököt utáló milliókat, máris nyert ügyünk van. Csakhogy nem így van! Nem csak azért nincs így, mert a macskákat szeretők és az elnököt utálok között lehetnek olyan százezrek is, akiknek a szexuális másságról eltérő a véleményük, és ezt annyira szentnek tartják, hogy még Mubarak ellen sem hajlandóak harcba menni az ellentétes módon gondolkodókkal.

A lényeg az, hogy emberek millióinak kell rájönniük arra, hogy nem akarnak a régi módon élni. A vezetői elitnek pedig rá kell döbbeni, hogy már nem képesek kézben tartani ezeket a milliókat. Ha mégis ragaszkodnak a hatalomhoz, ahogy Mubarak is tette, az amerikai barátaik előzékenyen felvilágosítják.

A Facebook-forradalom mítosza a kommunikációs társadalom elméletének része. E szerint mindent a kommunikáció dönt el, s nincsenek is tőkések és munkások, gazdagok és szegények. A cél a napnál világosabb: leszerelni, kiiktatni az igazi forradalmi erőket. Apropó, forradalmár! Mi is azok vagyunk. A dolgunk nem az, hogy a tőkés társadalom vívmányát, az Internetet, a Facebook-ot, a Google-t vagy a WEB-2-t szidalmazzuk. Kihasználnunk kell a tőkések által kitalált eszközöket a tőke ellen! Manuell Castells szociológus már 2007-ben könyvet irt a társadalmi forradalmak és a kommunikációs technika kapcsolatáról. Szerinte az Internettel, a mobiltelefonnal meg hasonlókkal három dolgot lehet csinálni. Gyorsan lehet reagálni az eseményekre. Nem kell várni a postásra, a falusi telefonra, megy magától. Ezt jól jegyezd meg, mert ezt már ma is használnunk kell! A másik elem a tudós szerint az, hogy az Interneten gyorsabban össze lehet szedni a hasonlóan gondolkodó embereket. Ezt már mi is elkezdtük, de sokkal jobban kell tennünk! A harmadik dolog az, hogy azok, akik az Internetet vagy más mobilkommunikációs eszközt használnak, ugyanazokat az információkat, élményeket élik meg ugyanabban az időben, ez pedig már összekapcsoló társadalmi élményt jelent. Még nem forradalmat, de a kapitalizmus közös megélését már igen. Innen pedig már nincs messze a forradalom.

Balszemmel 227.

2011-03-09T22:45:00.000+01:00

Elveszített cukorfüggetlenség

Régen, még a szocializmusban, ha felemelték valamelyik élelmiszer árát, előző este közölték az akkori kormányzó párt, az MSZMP tagjaival. A kormány abban bízott, hogy a párttagok majd megértetik környezetükkel. Az eredmény inkább az volt, hogy a párttagok rohantak a boltba, hogy még az áremelés előtt bespejzoljanak. Manapság nem a kormány emeli az árakat. A tőkés cégek teszik ezt. A kormány pedig tudomásul veszi. A kormánynak cselekedni kellene, ha azt látja, hogy két hét alatt csaknem duplájára emelkedett hazánkban a cukor ára, kilóját már alig lehet 300 forint alatt kapni. Most azt próbálják türelmes népünknek bemagyarázni, hogy Líbia miatt 500 forint lesz a benzin ára. Nem tudom, hogy Ausztriában milyen a kormány, de ott a cukor 100 forinttal olcsóbb, és a benzin is kevesebbe kerül. Pedig ott a bérek jóval magasabbak, mint nálunk. Persze megvan mindennek a magyarázata. Húsz éve eladták az összes cukorgyárat. Minek is az? A külföldi tőkés meg vitte, „mint a cukrot", mert ő tudta, hogy a cukor stratégiai cikk. Magyarország egy ilyen fontos termékben elveszítette függetlenség és önállóságát.

Rovásírás és kommunistaellenesség

A Jobbik radikalizmusával jutott a parlamentbe. Sokaknak tetszett, hogy őszintén beszélnek az emberek problémáiról. A parlament azonban nem tett jót nekik. A Fidesz szinte minden ötletüket átvette. Maradt a kommunista-ellenesség, és néhány földtől elrugaszkodott ötlet. Példának okáért elhatározták, hogy száz településen rovásírásos helységnév táblát avatnak. Ez már önmagában butaság, de a legszörnyűbb, hogy el is kezdték csinálni. Nem lenne a Jobbik az, ami, ha ezt a kulturális akciót nem öntené le nagy adag kommunistaellenességgel. Egyetértek azzal, hogy a rovásírás „egyik legértékesebb kultúrkincsünk", de azzal már nem, hogy a régi magyar írást újraélesszük a 21. században. Sokkal helyesebb lenne, ha minden magyar gyerek megtanulná a mai magyar nyelvet, tudna olvasni. S, ha még egy idegen nyelvet is megtanul, van esélye a boldogulásra. A Jobbik vezetői jobban tennék, ha nem a kommunistákkal akarnának folyamatosan leszámolni, és nem a rovásírást rángatnák elő, hanem erőteljesen felemelnék hangjukat az iszonyú áremelések ellen, ha az emberek valós gondjaival foglalkoznának. De jobbat mondok: legyünk mi radikálisok, szorítsuk ki a Jobbikot erről a politikai mezőről!

Amerikai-izraeli ellentámadás

Az arab világ forrong. A néptömegek megmozdultak, követelésekkel állnak elő. Nem férhet kétség ahhoz, hogy a Munkáspárt rokonszenve és szolidaritása a dolgozó tömegek mellett van. Elítéljük az erőszakot, a líbiai vérfürdőt. Látnunk kell, hogy az igazán mélyreható változásokig még hosszú az út. Az Egyesült Államok és Izrael nem mondott le arról, hogy ők uralkodjanak az arab világban. Politikai, katonai, titkosszolgálati eszközökkel beavatkoznak arab országok életébe. Megijedtek a tömegmozdulásoktól. Igyekeznek átmenteni az eddigi rezsimeket, vagy a régi vezetőkkel együtt, vagy azok nélkül. A cél az arab világ természeti kincsei fölötti uralom. Az amerikaiak és izraeliek tartanak attól, hogy a térség országai új barátokat keresnek. Oroszország a régi-új, de már ott van Kína is. Az USA hirdeti, hogy ő az emberi jogok fő védelmezője, de arról hallgatnak, ha az amerikaikkal jó viszonyt ápoló országokban sértik meg az emberi jogokat. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában az USA megvétózta a javaslatot, hogy tiltsák meg Izraelnek újabb telepek építését a Gazai övezetben, holott nyilvánvalóan a palesztin nép kiszorításáról, sőt fizikai megsemmisítéséről van szó.

Bármi megtörténhet

Magyarország az európai kapitalizmus egyik gyenge láncszeme. A 130 milliárd dollárnyi külső adósság fizetése csak akkor lehetséges, ha a magyar kormány kiszorítja a lakosságból ezt a pénzt, illetve, ha az EU és IMF hajlandó ehhez támogatást adni. A Fidesz-kormány ezért kettős nyomás alatt áll. Az egyik oldalon a nyugati pénzintézetek elvárásai, a másik oldalon a társadalmi robbanástól való félelem. A Fidesz-kormány egyelőre képes kezelni a problémát, de bármi megtörténhet. A Munkáspártra fontos szerep vár. A magyar baloldal megújulásának fontos eleme a Munkáspárt. Három területet kívánunk összekötni: a nemzeti elkötelezettséget, a társadalom dolgozói rétegeihez való szociális kötődést, és a politikai radikalizmust. A növekvő társadalmi feszültségek közepette nagy szükség van ilyen pártra!

Balszemmel 226.

2011-03-02T12:03:00.000+01:00

Orbán-EU kiegyezés

Ügyes fiú a miniszterelnökünk! Kiegyezett az EU-val. Szocialista körökben már ujjongtak, hogy minden európai fórum beolvas Orbán Viktornak a médiatörvény miatt. Szerintem egyes szocik már a közelgő kormányváltásra spekuláltak, ja, és arra, hogy korábbi szép, jól fizető állásaikat gyorsan visszakaphatják. Nos, nem jött be! Az Európai Unió vezető erőinek nem érdeke az Orbán-kormány gyengítése, hiszen a Fidesz-kormány ma a piacgazdaság, magyarul a kapitalizmus fenntartásának garanciája. Az EU éppen azért engedte ki kegyeiből a szocialistákat, mert veszélybe sodorták Magyarországon a kapitalizmust. Az MSZP már nem volt képes kézben tartani a folyamatokat, a Fidesz viszont képes rá. Nos, ezért lehet az, hogy a Fidesz-kormány egy kicsit módosítja a törvényt, az EU pedig rábólint. De van itt más is! Az eddigi médiatörvény lényegében a parlamenti nagy pártok egymás közötti paktuma volt. Mindenkinek nagyjából egyformán jutott. E mögött az a tény állt, hogy az elmúlt 20 évben a konzervatív és a szocialista-liberális blokk között erőegyensúly volt. Hol az egyik győzött a választásokon, hol a másik, de soha sem abszolút többséggel. Most a helyzet a változott, mivel a Fidesz kétharmadot szerzett a választásokon, és így minden területről kiszorítja ellenfeleit. A szocialista-liberális oldalnak ez nyilván nem tetszik. De miért nem emeli fel szavát az MSZP, amikor a Munkáspártot kiszorítják ki a médiából? Miért nem aggódik az MSZP a demokráciáért, amikor egy lapra helyezik a kommunizmust és a fasizmust, és törvényben szabályozzák, hogy mit szabad gondolni és mit nem?

Európa gondban

Őszre kellett halasztani az Európai Unió keleti partnerségi politikájáról tartandó csúcstalálkozót, az esemény áthelyezése későbbi időpontra lehetővé teszi, hogy azt már az uniós szomszédsági politika felülvizsgálatának az ismeretében rendezzék meg - fejtette ki a múlt héten az MTI-nek Németh Zsolt külügyi államtitkár. Szocialista körökben többen eufórikusán dörzsölik a tenyerüket: lám, megmondtuk, nem kell a mostani kormány senkinek! Nos, nem erről van szó! Az EU gondban van. Nagyban. Tavaly az egész világ azt várta, hogy az EU előrukkol a Kínához fűződő kapcsolatok új koncepciójával. Nem történt meg. Pedig Európának kell Kína. Nagyon is! Az európai válság leküzdéséhez ugyanis kevés az európai pénz. Több kellene. Amerika nem ad, nincs is neki. Kínának van, talán be is szállna. De vannak feltételek. Hajlandó-e az EU Kínát ténylegesen egyenlő partnernek tekinteni? Ha igen, kész-e abbahagyni Kína folyamatos bírálgatását Tibet, az emberi jogok, meg más kedvenc nyugati témák miatt? Kész-e az EU visszavonni az 1989 óta érvényben lévő fegyverszállítási embargót, aminek - a kínai fejlesztések fényében - ma már inkább csak erkölcsi jelentősége van? Hajlandó-e az EU belenyugodni abba, hogy előbb vagy utóbb Tajvan is visszakerül Kínához, mint Hong Kong és Makaó? Sok EU-állam már hajlandó lenne mindenre. Vannak, akik még nem, mert még mindig azt hiszik, hogy a világ sorsa Európában dől el. És sajnos, sokan vannak olyanok, akik az EU és az USA viszonyát sokkal fontosabbnak tartják, mint az EU korszerű viszonyát Kínához vagy Oroszországhoz. Vagy éppenséggel Belaruszhoz, Ukrajnához és más keleti szomszédokhoz. Belarusz ügyében az EU most bekeményített. Ezt akarták az amerikaiak, megkapták. De a józanabb európai körök tudják, hogy a szankciók és az erőszak útja zsákutca. Jobb lenne tudomásul venni, hogy Oroszország és az EU-birodalom között csak akkor lehet hosszú távú béke és együttműködés, ha az EU tudomásul veszi, hogy sem Belarusz, sem Ukrajna nem lehet az EU vagy a NATO gyarmata. Ha nem az amerikai súgásra hallgatnak az európai kormányok, hanem a saját nemzeti érdekeikre. Ez százszorosan igaz egy olyan kis országra, mint amilyenek mi vagyunk,

Feri bácsi elment

Kádár János tíz években mérte a nemzedékeket. Egyszer egy moszkvai úton a moszkvai nagykövet, Szűrös Mátyás mondta neki, hogy három nemzedék is jelen van az asztalnál. Szűrös 1933-as, az akkori fiatal diplomata, szerény személyem, 1953-as, a Kormányőrség akkori parancsnoka, Sebestyén Ferenc pedig 1923-as. Feri bácsi most elment. Most hagyott itt bennünket, de valójában már 1989- ben megszűnt élni. 1989-ben, amikor elhunyt Kádár János, akit a Kormányőrség parancsnokaként 1958-tól hűséggel védelmezett. 1989-ben, amikor megdöntötték a munkás-paraszthatalmat, amelyre életét tette fel. A mai világ már nem az övé volt, nem értette, nem fogadta el, nem tudta elfogadni, de ellene sem tudott tenni. Becsületes ember volt, a tűz körül volt, de nem lett milliomos. Katona volt, kommunista, ember.

Balszemmel 225.

2011-02-27T11:41:00.001+01:00

Egyiptom: még nincs vége

Az ilyen dolgok intézésének megvan a maguk receptje. Az első világháború vége felé Oroszországban a népeknek már nagyon elegük volt a háborúból, a nyomorból, és a cárból is. Nem a cárt váltották le rögtön, csak a minisztereit. Az újak nagyon forradalmárok és nagyon népiesek voltak, legalább is szavakban. De ez sem volt elég. Akkor jött a vezéráldozat, amikor a cárnak is mennie kellett, csak azért, hogy ne a tömegeké legyen a Téli Palota. Nos, a trükk csak ideig-óráig jött be, mert a végén győzött a forradalom, az igazi forradalom. Miért mondom mindezt? Azért, hogy az egyiptomi ügyekben ne annak higgyünk, amit láttatni akarnak velünk, hanem annak, amit valóban látunk! Hetek óta nyilvánvaló volt, hogy Mubarak egyiptomi elnöknek távoznia kell. Tudta az utca népe, tudta az ellenzék, tudta ő maga is, és tudták az amerikaiak is. Miért húzódott mégis ennyi ideig? Nos, azért, mert az amerikaiaknak meg kellett találniuk az utódot. Képzeld el, hogy ha nem ők találják meg, hanem, mondjuk, a spontán utcai megmozdulások felszínre hoznak egy új, karizmatikus, és nem utolsó sorban forradalmi vezetőt! Amerika ezt nyilván nem akarta.

Omar Szulejman nem forradalmár, ő a titkosszolgálat főnöke, s mint ilyen, nyilván az amerikaiak barátja. Az erős emberről, a hadügyminiszterről se lehet feltételezni, hogy más lenne. Ez az álforradalmárok időszaka. A vezéráldozat megvolt, de a forradalom még nem győzött. Még nincs vége! Legalább is reméljük, hogy nincs vége.

Megregulázott miniszterek

Apropó, erről jut eszembe! De azért, nagyon kérlek, ne találj semmilyen párhuzamot! Persze, az igaz, hogy az utca népe nálunk is nagyon elégedetlen, de az utcára még nem megy. Egyelőre! Hidd el, jól tudják ezt szeretett kormányunk köreiben is. Mindjárt léptek is, és az, amit tettek, jó. Elveszik Lázár János nagy Audiját.

Persze, kap majd egy másik autót, más márkájút, mert ide-oda kell utazgatnia a főváros és Hódmezővásárhely között. Szerintem egyszerűbb lenne, ha egy valaki lenne a polgármester, és más valaki a frakcióvezető. Olvasom azt is, hogy Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter megregulázza a minisztereket. Felére csökkentik a politikai vezetők jelenleg évi 40 napos szabadságát. Ez is nagyszerű! Egy a baj ezekkel az intézkedésekkel: kevesek ahhoz, hogy az egyelőre még lappangó, de hamarosan felszínre kerülő népi elégedetlenséget kezeljék. Jobb, ha tőlem tudják, az embereket nem az Audi meg a miniszteri szabadság izgatja. Az viszont igen, hogy februárban ezrekkel csökkent az amúgy se nagy fizetés, drágább a gáz, jönnek a „Fidesz-reformok".

A rántott hús

Nem is olyan régen volt. Húsz vagy huszonöt éve. A Baross utcai házban, ahol laktunk, vasárnap délelőtt mindig lehetett érezni, hogy hol főznek húslevest, hol sütnek rántott húst. Ez olyan szabványmenü volt, és jó is volt. Szerettük. Éreztük a húsleves és a rántott hús illatát. Nem a zsír szagát, amivel anyám is sütött, hanem a hús illatát. Akkoriban illata volt a húsnak. Ma nincs. Lehet, hogy az, amit eszünk, megfelel az EU-szabványoknak, de hogy íztelen, szagtalan, az hétszentség. Azért esszük, mert ezt lehet kapni. Nehogy azt gondold, hogy az, amit drágábban adnak drágább üzletekben, az jobb. Lehet, hogy sárgább a csirke, de az sem látott tanyát, arra mérget vehetsz. De már a liszt sem a régi, a túróból nem lehet túrós lepényt sütni. A gázzal meg lassanként nem lehet sütni, mert ravaszul úgy emelik a gáz árát, hogy higítva adják nekünk. Tudom, a régi rántott húst nem lehet visszahozni, talán nem is kell. De miért ne ehetnék ma is olyan húst, aminek íze és illata is van? Miért ne lehetne olyan jövőnk, amit nem a multik diktálnak?

A mi jövőnk

Sokan kérdeznek bennünket manapság: mi a ti jövőtök, van-e perspektívátok? Ez már jó jel. Sokan kíváncsiak ránk, még bizonytalanok, de kíváncsiak. Van perspektívánk rövidtávon is, és főleg hosszú távon.

Ma Magyarországon a helyzet nagyon nehéz. A szegénység, a munkanélküliség, a kilátástalanság milliókat érint. A Fidesz azzal nyerte meg a választásokat, hogy azt mondta, amit az emberek hallani akartak. A többség egyelőre hisz a kormánynak, de sokan kezdik látni, hogy megint a kisember jár rosszul. A gazdagok nem akarnak fizetni, és kérdéses hogy a Fidesz rá tudja-e őket kényszeríteni. A 16 százalékos személyi jövedelemadó a szegényebb rétegeknek rossz, és ez még csak a kezdet. Sokan értik már, hogy nem várhatnak baloldali programot egy jobboldali párttól.

De ami ennél is fontosabb, s ez a jövőt illeti: az a társadalom, amely csak a pénzre, a profitra koncentrál, halálra van ítélve. A tőke miatt megoldhatatlan az emberiség, az emberi környezet megmentése. Olyan társadalomra van szükség, ahol nem a pénz, nem a profit a lényeg, hanem az ember, annak szükségletei. Ennek képviselői mi vagyunk. Ezért van jövőnk!

Balszemmel 224.

2011-02-12T13:01:00.001+01:00

Rosszul jártam, rosszul jártunk

Megkaptam a februári fizetésemet. Nem tudtam, hogy miként magyarázzam feleségemnek azt a szomorú tényt, hogy öt-hatezer forinttal kevesebbet viszek haza, miközben az eddigi fizetésem sem volt egetverően nagy. Pedig nem elköltöttem, csak rosszul jártam az új adórendszerrel. Olvasom az újságban, hogy parlamenti képviselőink viszont jól jártak. Ki 10 ezerrel, ki 400 ezerrel visz többet haza. Jól ki van ez találva! A magyar középosztály elkönyvelhette az első nagy anyagi nyereségét a tavalyi Fidesz-győzelem óta. Gazdasági válság ide, gazdasági válság oda, az ő pénzük több lett. A kormány is jól járt, mert egyelőre nem csökken a politikai támogatottságuk. A kérdés: meddig megy ez így? Lehet, hogy a februári borítékot még sokan nem is veszik komolyan. Mennek vitatkozni a bérszámfejtővel, hogy valami hiba történt. Igen ám, de márciusban sem lesz több a fizetés! Nem, barátaim! A középosztály kormánya megteszi azt, amit megígért: helyzetbe hozza önmagát és támogatóit. És ez mindaddig így lesz, ami végre nem ébredsz fel, nem ébredünk fel.

Teremtsünk munkahelyeket!

Munkát kell adni az embereknek! Ehhez nem férhet kétség. Mégis, mit látunk? Sajnálatosan azt, hogy a tőkés világ nem tud minden embernek munkát adni, s természetesen Magyarország sem. A kapitalizmus lényege nem az, hogy az embereknek munkát adjon. A tőke lényege az, hogy a lehető legkisebb ráfordítással a lehető legnagyobb hasznot, profitot hozza létre, azaz a lényeg a pénz. Az ilyen rendszer garanciája az, hogy a vállalatok a magántőke tulajdonában vannak. A szocializmusban a lényeg az ember. 1990 előtt kis hazánkban gyakorlatilag mindenki dolgozhatott. A gazdaságpolitika alapvető célja volt a teljes foglalkoztatottság. A fizetések nem voltak túl magasak, de az árak is ehhez igazodtak. Annak a rendszernek is volt garanciája: a vállalatok közösségi tulajdonban voltak. Ne tévesszenek meg a mai jelszavak! Ma kapitalizmusban élünk. Ma a munkahelyteremtés csak egyik eszköze a hazai tőke profitszerzésének, de nem fő célja.

Együtt a tőke ellen

Az EU kommunista és munkáspártjai ma nincsenek könnyű helyzetben, de jó hír az, hogy élnek és léteznek. Sőt, mintha valami elindulna. Persze, mindez nem véletlen. A tőke mindenütt támadásba indult a dolgozók ellen. Fokozatosan elveszi azokat a kedvezményeket, melyeket a dolgozó osztályok évtizedeken át kiharcoltak maguknak. Csökkenti a munkaerőre fordított kiadásokat, magyarán, kisebb fizetések a gyárakban, kisebb nyugdíjak, kevesebb szociális kiadás, nagyobb kizsákmányolás a társadalom méretében. Az EU kommunista és munkáspártjai kezdenek beletanulni abba, hogy mit jelent a modern osztályharc. Mindenekelőtt azt, hogy a tőke egységes támadásával szemben csak közösen lehet védekezni. A 2009-es EP-választásokon 21 kommunista és munkáspárt fogadott el közös programot, köztük a Munkáspárt is. Az EU tavaly februári csúcstalálkozója ellen már 26 párt tiltakozott. A kommunista múlt büntetését szorgalmazó javaslattal szemben a közelmúltban már 45 párt emelte fel a hangját. Áprilisban Brüsszelben újra összejönnek a pártok vezetői. Együtt a tőke ellen!

Erőszakolt hagyományok

A Fidesz-kormány nem egyszerűen a jelent és a jövőt akarja a maga arcára formálni, de a múltat is. Hende Csaba előszedette a múzeumból az egykori 39-es Császári és Királyi Gyalogezred zászlaját, és neki ajándékozta a debreceni Bocskai Dandár egyik zászlóaljának. Ezentúl ők lesznek a 39. zászlóalj. Van azért ebben nagy adag ízlésficam. Tudomásul kellene venni, hogy a mi történelmünk nem egyenes vonalú, hanem töredezett. Gyakoriak a rendszerváltások, amikor az előző korok értékeit rendre kitagadják. Nálunk a hagyományoknak nincs idejük meggyökeresedni. Arról már nem is beszélve, hogy a magyar katonák sok sikeres csatában vettek részt, de az összes háborúból vesztesként kerültünk ki. Nehéz dicsőséges emlékként megélni azt, ami nem az. Ez a bizonyos 39. ezred 1756-ban jött létre, és kitartott a Monarchia végéig, 1918-ig. Mi a baj vele? Nos, Ferenc József idején létezett a Monarchia közös hadserege, és létezett az önálló magyar honvédség is, önálló magyar ezredekkel. A 39. ezred azonban közös, osztrák-magyar ezred volt. Vagyis a Monarchia hadügyminisztériumának volt alárendelve, és a parancsokat sem magyarul adták ki, hanem németül. De mondok valamit: ha Hende úr Ferenc Józseffel van, akkor én Petőfi Sándorral és Kossuth Lajossal!

Balszemmel 223.

2011-02-07T14:52:00.000+01:00

Szegény gyerekek

Tökéletesen igaza van Ferge Zsuzsának. Azt írja az egyik újságban, amely nevének egyik szava a nép, a másik a szabadság, bár a lapnak egyikhez sincs köze, hogy a magyar kormány a költségvetés csupán egy százalékát költi a legszegényebbek támogatására. Meg olyanokat mond, hogy a gyerekek harmadának-negyedének nem jut elég étel, tüzelő, cipő. Arról már nem is beszélve, hogy a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó jó a gazdagoknak, rossz a szegényeknek. És bizony-bizony, Ferge akadémikus asszony az igazságot mondja azzal is, hogy a kilakoltatási moratórium csak fügefalevél, átmenetileg eltakarja társadalmunk egyik legnagyobb szégyenét, de a meztelen igazságra hamarosan fény derül.

Szóval, igaza van Ferge Zsuzsának! Van azért itt egy kis gond. Ferge Zsuzsa 1989-90-ben azok között volt, akik lelkesen csápoltak a rendszerváltásért. Pont ő, a képzett tudós, a nemzetközileg elismert szakember ne tudta volna, hogy a kapitalizmus csak egyeseknek hoz gazdagságot, a többségnek viszont nyomort? Ferge Zsuzsa a szocialista-liberális értelmiség egyik tekintélyes személyisége. Demszkytől budapesti díszpolgárságot kapott, Gyurcsánytól Nagy Imre érdemrendet. Ha valaki, akkor ő tehetett volna valamit azért, hogy a szocialisták és liberális barátaik 12 éves kormányzásuk alatt ne a szegénységet növeljék, hanem adjanak valamit az embereknek. A Munkáspártban nincs egyetlen akadémikus sem, Nagy Imre érdemrendet sem kapott senki, de mi kezdettől fogva mondtuk, hogy a szegény gyerekek nem az égből pottyannak ide, hanem a kapitalizmus szüli őket. Nem elég akadémikus igazságokat mondani, hanem harcolni kell a kapitalizmus ellen. így azonban Ferge Zsuzsa - bármennyire is igaz szavai - menlevelet adnak a magyar kapitalizmus legpiszkosabb bűneihez.

"Én magyar nemes vagyok."

Mit mond Petőfi? „Nem írok, nem olvasok. / Én magyar nemes vagyok!/ Van, igaz, egy tudományom,/ Ebben párom ritkán látom:/ Enni, inni jól tudok. Én magyar nemes vagyok!" Szeretett kormányunk szerintem nem gondolja végig, hogy a királyi korona folyamatos emlegetése, ráadásul az új alkotmánnyal kapcsolatban, milyen következményekkel járhat. A másik eset az, hogy nagyon is végiggondolja, és minden csak egy jól koreografált színházi előadás része. Nos, ki gondolta volna, hogy olyan szervezet is új életre kel, mint a Magyar Nemesek Rendi Egyesülete? Nem tévedés, ilyen is van! Saját kijelentésük szerint ez a csapat „a Szent Korona tulajdonának kizárólagos és el nem idegeníthető birtokosa", és ami még izgisebb - „jogfolytonos a nemzetségek rendi tagságával, Árpád fejedelemmel való bejövetelétől számítva". Ez már azért valami a mi kis gyökértelen világunkban. Nos, a derék nemesek előálltak követelésükkel, hogy az új alkotmány a „Szent Korona Alkotmánya" legyen. Ne nevess, miért is ne? Lenne királyunk, ami már azért is jó, mert nem kell négyévente választani. Lennének nemeseink, akiknek nem kellene adót fizetni. Igaz, itt már van egy kis változás. Mostanság az fizet több adót, akinek kisebb a jövedelme. A nemesi előjogok helyreállításával teljes lenne az öröm. Persze, olyan nincs, hogy csak nemesek vannak. Valakinek kéne vállalni a jobbágy szerepét is. Tudod azét, aki dolgozik az urára, fizet is neki, de az utat is készíti. Nagyjából tudom, hogy kikre gondolnak a mai magyar nemesek. De azért nem ártana megkérdezni őket is, a leendő jobbágyokat! Vagy talán nem hallottátok Tunisz és Kairó hírét?

Tunézia és Egyiptom nincs messze

Ha valaki nem tudná, Tunisz Tunéziában van, Kairó meg Egyiptomban. A néptömegek itt is, ott is kimentek az utcára. Nem csak azért, mert az egyiknek nem tetszik Ben Ali, a másiknak meg Mohammed Hosni Mubarak. Többről van szó. Az embereknek nem tetszik az az élet, amelyet a mai világrend nekik szánt. Le- gyetel^Amerika jó barátai, tűrjétek el a zsarnokságot, békéljetek meg a szegénységgel! Cserébe mi küldjük a nyugati turisták millióit, s az ő pénzükből majd nektek is jut valami. Csakhogy nem jut! Akinek jut belőle, az a gazdagok szűk rétege. A többség sorsa a nyomor. Ben Alit már elzavarta a nép. Mubarak még taktikázik, de lehet, hogy mire megjelenik ez a lapszám, már más lesz a helyzet. Mindkét ország forrong. Amerika meg izgul, ki van akadva, hogy lehet ilyet. Két fontos országban veszélybe került az amerikai világrend, a kapitalista rendszer. A magyar politika pedig úgy tesz, mintha ez bennünket nem is érintene.

Nos, nálunk nincs nyomor és szegénység? Mi nem vagyunk az USA kiszolgálói? Mit gondoljunk mi? Nos, Mao Cetung elnöktől, aki a mai Kína megalapítója volt, 1927-ben megkérdezték: mit szól ahhoz, hogy a nyugati világ szörnyűségesnek nevezi a kínai parasztok felkelését? Mire Mao: a felkelést még a haladó gondolkodásúak is szörnyűségesnek nevezik. Nem az. Ellenkezőleg: nagyszerű dolog!

Balszemmel 222.

2011-01-31T14:26:00.000+01:00

Sakk

A magyar kormány sakkot kapott az európai, sőt az amerikai politikától. A sakk perszer még nem matt, de azért figyelmezetés. így is kellene felfogni. A médiatörvény-ügy jelezte, hogy az európai liberális tőkés köröknek fogytán a türelmük. Az amerikai külügyminiszter-helyettes is elég világossá tette, hogy Magyarországnak komolyan kellene vennie a sajtószabadság ügyét. Az európai és az amerikai tőkés körök sok mindent elnéznek a Fidesznek, éppen azért, hogy kezelje a válságot, és Budapesten ne történjen meg az, ami Athénban megtörtént. Sok mindent elnéznek, de nem mindent. Önmagában már az sem túl jó, hogy az európai fórumokon védekező helyzetbe kényszerülünk. Orbán Viktor az Európai Parlamentben megvédte Magyarországot, ami dicséretes. De azért tudni kell: az európai politika sokszínű. A kétharmados többségre való hivatkozás egy idő múlva már nem sokat mond, sőt akár zavaró is lehet. Az idő pedig megy, és valószínűleg a teljesítmény fogja érdemben eldönteni, hogy miként is állunk Európával.

Sissy

Mostanában dagad a keblünk, hiszen elnökök vagyunk. Szinte mind a tízmillióan. Aki eddig nem tudta, hogy hol van Magyarország, most megtudhatja. Persze, a dolognak van már az elején egy kis stichje. A boldogság, azaz az EU-elnöklés nem tart örökké, csak fél évig. Aztán új elnökök jönnek, új reményekkel és álmokkal. Le a kalappal, a magyar kormány készült. A gödöllői kastély telitalálat. Andrássy Gyula gróf és a bájos császárné, Sissy állítólagos románca a gödöllői kastélyban, ha nem is feledteti a médiatörvényt, de ma is vonzza az érdeklődőket. Múltkor egy kínai barátom bevallotta, hogy nem sokat tud az elmúlt húsz év magyar fejlődéséről, de Sissyt imádja. Egy kicsit ilyen ez az elnökség is. Azt az illúziót élteti, hogy van beleszólásunk Európa sorsába. Jobb, ha tőlem tudják: nincs. Az EU-elnökség formalitás, külsőség, látszat.

Az EU-nak van kormánya, még elnöke is. De a lényeg nem is ez. Az Európai Unió, ha még nem vették volna észre, nem más, mint egy nagy megegyezés Németország és Franciaország között, pontosabban a német és a francia tőke között. Ok ketten döntenek Európa sorsáról. A többi a színház, aminek mi is részesei vagyunk. Nos, a nagyok most megengedték, hogy elrontsuk az ünnepet. Engedték, hogy a magyar médiatörvény uralja a médiát. Szabadok vagytok, függetlenek, de mértékkel. Bármikor képesek vagyunk lefogni a kezeteket. Magyarország sajnos nem lesz se több, se kevesebb az EU-elnökség által. Fél év múlva jönnek új elnökök, új remények, új illúziók. Ami talán megmarad, az az örök, és imádott Sissy.

Közép-európai álmok

Szeretett miniszterelnökük mindig mond valamit, ami meghökkenti a polgárokat. „Közép-Európán múlik egész Európa gazdasági jövője" - hangsúlyozta egyiptomi látogatása során. De jó lenne, ha így lenne! Csak, sajnos, nem így van. Az EU húsz évvel ezelőtt hozott egy bölcs döntést. Beengedte a közép-európai országokat az EU-ba. Ennek volt persze egy „kis ára". Közép-Európának át kellett térni a nyugati hitre, elfogadni a tőkés piacgazdaságot. Ez nem volt olyan nehéz, hiszen a magyar tőkésosztály is ezt akarta. Arról azonban azóta is hallgatnak, hogy az EU-csatlakozásnak ára volt. Hova lett a magyar mezőgazdaság? A német, a francia kormány nyilván a német és a francia paraszt érdekeit tartja szem előtt. A magyar mezőgazdaság, amely Európa korszerű agrárgazdaságai közé tartozott, nyilván zavarta a nyugati érdekeket. Ami jó volt, ami értékes volt, ami zavarta a nagyok érdekeit, visszafejlesztették. A piacunkat is odaadtuk, sőt vele együtt a szovjet piacot is. Közép-Európa ma teljes mértékben a nagyoktól függ. A „nagyokat" pedig nem a mi jövőnk érdekli, hanem a saját boldogulásuk. Közép-Európa legfeljebb egy szempontból érdekes: ne legyen nagy balhé, mert annak következményei lennének.

Magyarok

„EU-elnökségünk idején az egyik legfontosabb feladat a bővítési folyamat újraindítása, s ebben déli szomszédaink, komoly magyar közösségekkel, kifejezetten érintettek" - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára. Én nem osztozom államtitkár úr örömében. Miért is jó nekünk, ha még többen leszünk az EU-ban? Mit nyert Magyarország azáltal, hogy szinte minden környező ország tagja az EU-nak? Mit nyer a környező országok magyarsága a bővítéstől? Jobb lett a romániai magyarságnak azáltal, hogy Románia is tagja az EU-nak? Vagy mit mondhatunk Szlovákiáról? Az EU bővítése nem oldotta meg az EU régi problémáit, de újakat hozott hozzá. Ilyen a kelet-közép-európai országok viszonylagos elmaradottsága, vagy mondjuk, a cigánykérdés. Az EU ezekben a kérdésekben még csak kísérletet sem tett a megoldásra.

Balszemmel 221.

2011-01-20T11:34:00.000+01:00

A tőkések ügye

Utálok törvényeket olvasni. Mindjárt megfájdul a fejem. Kedvenc gyógyszerészem, aki egyébként kínai, meg is kérdezte a héten: csak nem beteg, elnök úr, hogy a héten már másodszor vesz Algoflexet. Áh, semmi gond, mondom, csak olvasom a médiatörvényt. Részvétem, majd mesélje el nekem, így a gyógyszerész. Hát igen, az óév utolsó percében a Fidesz keresztülnyomta kis kedvencét. Nem véletlenül! Ma a média hatalom, fontosabb, mint a hadsereg, a rendőrség, a titkosszolgálat együttvéve. Ma a média tudja leghatékonyabban befolyásolni, manipulálni az embereket. A tőke pontosan ezt akarja. Nem művelt, gondolkodó emberekre van szükség, hanem bunkókra, műveletlen tömegekre, szellemi rabszolgákra, akik nem gondolkodnak, hanem azt veszik, amit a média sugall, úgy élnek, ahogyan azt a média diktálja. Hidd el nekem, hogy ebben a Fidesz és az MSZP, a tőkésosztály liberális és konzervatív részének érdeke ugyanaz. De mi is a médiatörvény? Nem más, mint egy egyezség a hatalmon lévő tőkésosztály csoportjai között. Eddig az egyezség arról szólt, hogy nem engedünk a médiába senkit, aki ellenünk van, a másik oldalon pedig megosztozunk a médialehetőségeken. Nem törekszünk minden kisajátítására, mivel fordulhat a kocka. Az, aki ma ellenzékben van, holnap kormányra kerülhet. A Fidesz most azt mondta: fiúk, nincs már erőegyensúly, nekem kétharmadom van, és ahogy elnézem, ti még sokáig a hatalom közelébe se juttok. Úgyhogy most én fogom kinevezni a médiát felügyelő szerveket, én döntöm el, hogy ki mennyi pénzt kap, ki teheti be a lábát a médiapiacra, én mondom meg, hogy mi a jó, és mi a rossz. A Fidesz olyan médiatörvényt csinált, amilyet a tőkésosztályon belüli erőviszonyok megengedtek. Ez nem a mi harcunk, nem a mi ügyünk, nem a dolgozó emberek ügye.

Sajtószabadság

A burzsoázia liberális részének nem tetszik az új törvény. Érthető. Remek állásoktól esnek el, kiszorulnak a médiapiacról. Ezt persze nem lehet ilyen nyersen kimondani, sokkal magasztosabb arról beszélni, hogy a Fidesz megszünteti a sajtószabadságot. A sajtószabadság a francia polgári forradalom óta a burzsoázia szent igéje. A feudális arisztokrácia nem szerette az eltérő véleményeket. Szegény Kossuth Lajos is azért került börtönbe 1837-ben, mert azt gondolta, hogy mindent meg lehet írni az országgyűlésről. Aztán a polgárság hatalomra kerül, és mintha mi sem történt volna, el kezdi megnyirbálni saját maga elveit. Húsz éve Magyarországon is győzött a polgárság, a tőkésosztály. Meghirdette a sajtószabadságot. Eleinte tényleg azt mondtad, amit akartál, és még talán fórumot is találtál hozzá. Ma már nem mondhatsz akármit. Például nem beszélhetsz 1956-ról, a szocializmusról úgy, ahogyan azt megélted, mert tiltja a törvény. A polgárság véleményétől eltérő nézetek kifejtésére ma már fórumod sincs. Kizárnak a médiából, elhallgatnak. És, mint tudjuk, a mai világban az, aki nincs a televízióban, az nem is létezik. A liberális burzsoázia arra panaszkodik, hogy a közszolgálati média most már nem független. Mikor volt független? Mikor nem függött az aktuális kormánytól? Még a TV Híradó háttérszíne is változott attól függően, hogy éppen kik voltak hatalmon. A liberálisok fájdalma, hogy a kormány korlátozza az egyes médiumok mozgásterét. Törvény ide, törvény oda, a magántulajdonban lévő médiumokat alapvetően a tulajdonos határozza meg. Próbálj meg mást írni, mint ami a gazdának tetszik!

Önimádók

Hála a Fidesz médiatörvényének most rólunk beszél ország-világ. Illetve inkább csak a világ, mert bárhogyan is igyekszik liberális értelmiségünk össznemzetivé tenni a médiatörvény kapcsán érzett fájdalmát, nem az. Tudom, földhöz ragadtak vagyunk. Nem a szólás és az írás szabadsága izgatja magyarok millióit, hanem mondjuk az, hogy februárban a borítékban kevesebb lesz. Azért, mert nálunk az adó ilyen: minél kevesebbet keresel, annál több adót fizetsz. Liberális értelmiségünket ez nem izgatja, mert zömük jól jár az új adórendszerrel is. Liberális értelmiségünk bátran kimegy a parlament elé, és követeli a médiatörvény eltörlését. Igen, bizony, mert ők demokraták, sőt csak ők demokraták. Persze, nem úgy általában, csak akkor, amikor róluk van szó. Ha ők vannak hatalmon, kirúgják a rádióból, televízióból, mindenhonnan azokat, akik nem demokraták. Ők azok, akik lazán megszavazzák a vörös csillag betiltását. Azok, akik a Munkáspártot nyolc éves kormányzásuk alatt a közszolgálati televízió közelébe sem engedték. Ja, és még valami! Ők azok, akik húsz éve a legnagyobb rendszerváltók voltak. Azok, akik világpolgárok akartak lenni, és a korlátlan pofázás szabadságáért hajlandók voltak feláldozni olyan apróságokat, mint a magyar mezőgazdaság és ipar. Milyen ez az értelmiség? Rothadó, értékvesztett, csalódott, önimádó, könyörtelen.

Balszemmel 220.

2011-01-12T22:50:00.003+01:00

Hitler itt él közöttünk

Sok évvel ezelőtt történt, hogy egy magát európai léptékű politikusnak tekintő úriember úgy döntött, hogy össze kellene fogni a gaz kommunisták ellen. Az illetőt Adolf Hitlernek hívták. A gyűlölete persze érthető, mivel emlékezett fiatalkorára, amikor a müncheni sörözők verekedéseiben néha éppen az ő legényeit verték el a kommunisták. Meg egyébként is nem sokon múlott, hogy nem a kommunisták szerezték meg a hatalmat, hanem ő, ja és a legényei. Az úriember szerint a gaz kommunistákat irtani kell, mivel az ő szeretett hazája belső rendjét akarják szétbomlasztani, „fenyegetve a szociális jólétet és a világbékét”. Persze, nem ilyen csúnyán mondta, a Kommunista Internacionálé elleni fellépésről beszélt. Mindjárt talált partnereket is, olaszokat, japánokat, később még magyarokat is, és közösen elhatározták, hogy „védekező rendszabályokat” vezetnek be. Ez a kis paktum hiresült el Antikomintern paktumként. Ugye csodálatos? Védekező rendszabályként az akkori high-tech-et alkalmazva tökéletes megoldásnak tűntek azok a táborok, ahova például a kommunistákat „koncentrálni” lehetetett, s ahol, mint tudjuk „a munka szabaddá tesz.” Az úriember a szerződéshez mindjárt hozzá rakatott egy titkos megállapodást, amely már nem eszmék és kommunista szervezetek ellen hirdetett összefogást, hanem a Szovjetunió ellen. Így már kerek volt a torta. Nem mondom, eleinte működött a dolog. Ezrével küldték a kommunistákat a táborokba, a katonáik meg Moszkváig is eljutottak. Igaz, Moszkvát már nem nézhették meg belülről, mert akkor fordult a kocka. Mi ebből a tanulság? Nos, nincs új a nap alatt. Azt, amit Bulgária, Litvánia, Lettország, Románia, Csehország külügyminiszterei, s persze, a mi nagyszerű európai léptékű miniszterünk, Martonyi János kitaláltak, azt már felfedezte írásunk hőse, Adolf Hitler. Hitler itt él közöttünk, s itt fog élni mindaddig, amíg a tőkés erők ilyen mocskos eszközöket alkalmaznak. Ja, és még valami: a Führer még azt is megtapasztalhatta, amit a mostani miniszter urak még nem tudnak, de meg fogják tudni: a kommunistákat bíróság elé lehet állítani, be lehet fogni a szájukat, sőt meg lehet őket semmisíteni, de nem lehet őket legyőzni.

Bolivár kardja

Érdemes tanulni a latin-amerikai baloldaltól. Az európai baloldaliak többségének veszélyérzete megszűnt, nem érzékelik, hogy a tőke szépen nyugodtan és módszeresen felszámolja a kommunista pártokat, s velük együtt a munkásmozgalmat. A múlt héten Mexikóban találkoztam több latin-amerikai párt képviselőjével. Nem kellett kérdezni, mondják maguktól: a fő ellenség az Egyesült Államok. Még akkor is, ha a hatalmon lévő baloldali pártok normális viszonyra törekednek az USA-val. Az USA ott van mindenütt, ahol ártani lehet a térség szabadságának és függetlenségének. A latin-amerikai népeknek nem kell megmagyarázni, hogy mi is a szabadság és a függetlenség. Mostanság ünneplik, hogy 200 éve elnyerték szabadságukat a spanyoloktól. De ezzel szabadságharcuk még nem ért véget. Mexikót előbb a franciák, majd az amerikaiak rohanták le, Kuba az amerikai gazdagok szórakozóhelye lett. Manapság más szelek fújnak. Kuba változások elé néz. Nagyobb lesz a piac szerepe, változik a párt és az állam működése. Azt mondják, hogy szocializmust akarnak, és mi hiszünk nekik. Brazíliában Lula után új elnöke van az országnak. Amit csinálnak, még nem szocializmus. Talán a maximuma annak, amit a kapitalizmuson belül a dolgozókért meg lehet tenni. Azt mondják, ezen az úton mennek tovább, és mi szurkolunk nekik. Venezuelában a tavalyi parlamenti választások nem egészen azt az eredményt hozták, amit Chávez elnök és hívei vártak. A parlament nem lett „rojo-rojita”, azaz vörös-vöröseses, ahogyan az elnök előre jelezte. Itt is és más országokban is, amelyek a társadalmi haladás útjára léptek, a szegény rétegek nagyon sokat kaptak. Anyagilag is, szellemileg is. A középrétegek, benne az értelmiség csoportjai is azonban másként élik meg. Ők többre vágynak. Amerika éppen erre játszik, a középrétegek elégedetlenségére. A szegényeket nehéz elvinni a parlamenti választásokra, de ha nem ők döntenek, akkor döntenek helyettük mások. Persze, a polgári demokrácia európai logikája nem teljesen igaz Latin Amerikában. Chávez a múlt héten adta át a venezuelai parlament új elnökének a hatalom jelképét, Simon Bolivár, a venezuelai és sok más latin-amerikai nép szabadsághősének kardját. Úgy tűnik, a kapitalizmus, az amerikai uralom elleni küzdelem új szakaszához közeledik, amikor már nem elég államosítani az amerikai cégeket, nem elég beszélni a forradalomról, nem elég belső reformokat hirdetni, amikor másra van szükség: Bolivár kardjára. Apropó, kinél van Dózsa György buzogánya?

Balszemmel 219.

2011-01-05T22:47:00.000+01:00

Magyar naptár

Eltelt egy újabb év. Illetve, dehogy is! Hülyeséget beszélek. A tavalyi év május 29- ével kezdődött, amikor új kormányt kaptunk. 1789-ben a nagy francia forradalom is félredobta a naptárt, és bevezették a sajátjukat, a „calendrier républicain"-t, s az idő innen ketyegett. Miért ne lehetne nálunk is saját időszámítás, végül is, Magyarországon is forradalom volt, ráadásul ilyen szavazófülkés, ami már önmagában is unikum. A derék franciák élvezték pár évig a szép nevű hónapokat, a Thermidor-t, a Fructidor-t, a Germinal-t, aztán Napóleon véget vetett a játéknak. A császár meghódította szinte egész Európát, de azért értette, hogy mégsem ő Európa.

A zöldségesem

Ezúton is elnézést kérek kedves zöldségesem férjétől. Na, nem valami pajzánságról van szó, egyáltalán nem. A kedves úriember nekem mondja el politikai üzenetét, én meg nem hallgatom órákon át. Pedig ez nem csak vélemény, hanem üzenet, tudod, olyan political message. Egy kicsivel több annál, mint amikor - palackba zárt - világmegváltó gondolataidat bedobod a tengerbe. Szóval, zöldségesem férjének nem tetszik a médiatörvény. Ezentúl a média csak azt mondhatja majd, hogy minden tökéletes, minden szép, ja és persze, a magyar nemzet mindennel meg van elégedve. Ő személy szerint nincs megelégedve. Nem csak azzal, ami május óta folyik, hanem, mondjuk, az elmúlt húsz évtől sem happy.

Régen volt egy Zsigulim, és boldog voltam, ma van egy Audim, és mindenki azt gondolja, hogy boldog vagyok - mondja. A lányom külföldön dolgozik - teszi hozzá —, elvitte az anyját (azaz kedvenc zöldségesemet) Kubába. Tudja - mondja nekem - a kubaiak szegények, de ilyen disznóságok ott nincsenek!

Legesleges egység

Nagy kő esett le a szívemről. Nem tudtam volna az új évbe lépni kételyekkel, mit kételyekkel, kínzó fájdalommal. De most már nyugodt vagyok. Lázár János kijelentette, hogy nem kell paráznunk, a Fidesz frakcióban a legteljesebb az egység. Ha teljes az egység, akkor nem kell aggódni. De, ha teljes egység, miért kell erről beszélni? Persze, értem én. Ad egy, a Vezért alig látják itthon. Megette a fene ezt a magyar EU-elnökséget! Annyit kell utazni érte, mindenkinek elmondani ugyanazt. Na már most, ha nincs otthon a főnök, egyeseknek eszébe juthat ez-az, ami nem jó az egységnek. így van ez még a legjobb családban is. Ad kettő, a világ mostanság rendesen rászállt a Fidesz-kormányra. Nem tetszik nekik a médiatörvény, meg valami demokrácia korlátozásáról beszélnek. Persze, ismerjük a képmutatásukat. Amit megengednek a nagyoknak, az tilos a kicsiknek. Jelcin szétlövethette a saját Dumáját, és senki nem szólt egy rossz szót sem. A magyar gyarmaton nem illik másik gyarmatosítók barátait bántani. Ad három, egyik-másik választó már suttogja a képviselője fülébe, hogy talán már ideje lenne jobban élni. A végén ebből még baj is lehet. Na, de sebaj, egység van! Olvasták Rejtőt? A Vesztegzár a Grand Hotelben könyvében leírja: az illetékes közli a szállodalakókkal, hogy járvány ide, járvány oda, „mindenki őrizze meg nyugalmát, a rendőrség fenntartja a rendet. Erre kitör a pánik."

Egy kis malacot mindenki asztalára!

Egy kis malacot mindenki asztalára! Ezt kívánom Önöknek, Nektek, pártunk minden tagjának, barátjának, támogatójának, A Szabadság és az internetes honlapjaink olvasóinak, minden sorstársunknak. Nem sok ez, s egyszer meg is valósul. Biztos, hogy nem most. Nálunk mostanság túl sok a disznó, s mint tudjuk, azokat még egyesével is nehéz legyőzni. Reménykedni lehet abban, hogy egyszer majd kevesebben lesznek, s akkor tényleg mindenki asztalára bőségben jut kenyér, virsli, sőt, még malacsült is. Szóval, reménykedni, várni lehet, de ez a kevés! Tenni kell, Önnek, nekem, Neked, neki, mindenkinek. S, ha így lesz, akkor lehet igazi változás, ami nem néhányaknak jó, hanem a többségnek. Amikor a javakat majd nem úgy osztják el, hogy szinte mindent a kevesek kapnak, és a változás csak abban van, hogy a többségnek több morzsa jut. A morzsa az morzsa, bármilyen ügyesen is kínálják.

Mit kell tenni? Nos, vegyék meg A Szabadságot jövőre is, olvassanak bele honlapunk anyagaiba jövőre is! Ha ezt megteszik, látni fogják! De, várjuk ötleteiket, tanácsaikat, gondolataikat is! Nagy szükség van rájuk! Nos, boldog 2011-es évet kívánok Önöknek, több örömet és mosolyt, több segítőkészséget és emberséget! BUÉK!

Balszemmel 218.

2010-12-13T22:32:00.000+01:00

Karácsonyi ajándék

Szép ajándékot kapott karácsonyra öt magyar gyermek, Ráhel, Gáspár, Sára, Róza és Flóra. Gondolom, apuka, anyuka ajándéknak szánták, mert eljutni családostul az Örök Városba, Rómába, azért mégis csak egy kisebb beruházás. Jó, lehet, hogy apuka jegyét megvette a cége, végül is nem egy Budapest-Róma-jegyen múlik a nemzet jövője. De öt jegy a gyerekeknek, egy jegy a mamának, nem kevés pénz. Pechjükre nyilván lecsúsztak a Malév-akciós jegyeiről, hiszen nem tudhatták hónapokkal előre az időpontot. Mert ugye, mint tudjuk, dei viae investigabiles sunt, azaz Isten útjai kifürkészhetetlenek, s ez földi helytartójára is igaznak tűnik. Hát, igen, tényleg szép ajándék! Találkozni a római pápával, ez igen! Képzeld el szegény gyerekeket, ha a karácsonyfa alatt csak egy Kölyök22-CD-t találnak! Nagyon snassz! De így, ég és föld! Szóval, részemről rendben. Apuka írt egy levelet az iskolába, kikérte a gyerekeket, ott nyilván megengedték, rendben. De tényleg, nincs nekem semmi gondom ezzel. Miért ne vihetné apuka a gyerekeket Rómába, akár a pápához is? Ez a vallása, az ő ügye. Kötekedhetnék, mondhatnám, hogy apuka Magyarország miniszterelnöke, és nem minden gyerek katolikus, de ez szőrszálhasogatás lenne. Végül is, aki akarja, és még pénze is van hozzá, viheti a gyerekét Mekkába vagy Jeruzsálembe. Ínyenceknél a moszkvai patriarcha is szóba jöhet. Van azért egy kis gondom. Sok magyar gyerek nem jut el karácsonykor se Rómába, se a Vatikánba, de még megyeközpontba se. Sok magyar gyerek nem utazást kap ajándékba, még csak nem is CD-t. Sok gyermek semmit sem kap. Apuka gondolt gyermekeire. Rendes, szép dolog! A gondom az, hogy mi lesz a többi gyerekkel?

Elhervadt tulipánok

Jólét és Szabadság néven szervezik újjá a Magyar Demokrata Fórumot. Tudod, azt a zöld tulipános pártot! Nem tudod? Már elfelejtetted? Hát persze, a dicsőség könnyen múlik. Tudod, az ő frontemberük volt az a joviális úriember, akinek a képével teleaggatták az utcákat az 1990-es választásokon. A kutya se tudta, hogy ki az az Antall József, de olyan mutatós úriember külseje volt, hát beszavazták, a pártjával együtt. De tudod, így visszagondolva, még nem is Antall volt a legrosszabb. Persze, ő hozta ránk a kapitalizmust, erről nincs vita. De, volt benne valami a háború előtti úri világ eleganciájából. Ő még tiszteletben tartotta az adott szót. Ha írtál neki, válaszolt, nem hosszan, de válaszolt. Nem gyilkolta le ellenfeleit, se szellemileg, se fizikailag. Azt hiszem, hogy ha nem hal meg idő előtt, akkor sem lett volna még egyszer miniszterelnök. Antall József hiába ágyazott meg a kapitalizmusnak, ő nem a mai könyörtelen, önző, értékvesztett, gyilkos világba való. Húsz év elteltével már nem olyanok uralják a politikát, akik kínosan ügyelnének a demokráciára, az esélyegyenlőségre. Nem, nem! Ma már „a győztes mindent visz” elv a menő. Nem csak az a szomorú, hogy a politikai vezetőréteg azonosult ezzel a piszkos elvvel. A nagyobb baj, hogy az időközben felnőtt magyar vállalkozói réteg, sőt az értelmiség is ezt tartja üdvözítőnek. Megváltozott a világ. Antall József erkölcsi mércéje és módszerei már nem működnek. Elhervadt a tulipán.

Intervenció Magyarországon

Azt hiszed, hogy 1956-ról van szó? De jó neked, hogy még nem nyílt ki a szemed! Nem, barátom, a máról van szó. Ki mondta, hogy a kormány eltitkol előlünk fontos dolgokat? Szemenszedett hazugság! Mindent megmondanak, legfeljebb nem olyan primitíven, hogy a te kis agyadhoz is eljusson. Mindenről van törvény. Magadra vess, ha nem ismered! Szóval, minap elfogadtak egy törvényt „egyes rendészeti tárgyú és az azokkal összefüggő törvények módosításáról”. Nagyon kemény, nagyon hosszú, nagyon cseles, nem hiába jártak jogi karra a fiúk. A törvény mindenről szól a gyorshajtástól kezdve a terrorelhárító szolgálat spéci jogairól. Egy halom dolog van ebben a törvényben, ami szerintem rossz, sőt elfogadhatatlan, de hagy untassalak most csak egy dologgal. A törvény szabályozza „az Európai Unió más tagállama rendészeti feladatokat ellátó hatóságának közös műveletben részt vevő tagjára vonatkozó” rendelkezéseket. Ezek az EU-s urak és hölgyek viselhetik majd az egyenruhájukat, fegyverüket. Alkalmazhatnak kényszerítő eszközöket, magyarán kaphatsz egy akkora EU- pofont, hogy a másikat a fal adja. Várjál, most jön az izgis rész! Ezek az EU-s fazonok nem ilyen magányos rangerek. Ezek, ha jönnek, „intervenciós egységként” jönnek. Minek jönnek? Okot mindig lehet találni. Például, fenyegetnek a terroristák. Nekik nem is kell itt lenniük, elég, ha fenyegetnek És képzeld el, mi lenne akkor, ha néhány százezer ember menne a szakszervezetekkel tüntetni, hanem tele lenne az Andrássy út! Lehet, hogy a kormány már tud valamit?

Balszemmel 217.

2010-12-06T16:15:00.000+01:00

Kerek karácsony

Barátaim, nem éltünk hiába! Megszületett a mű. Na, még nem maga az alkotmány, csak „Magyarország alkotmányának szabályozási elvei” című dokumentum, de karácsonyi ajándékként ez is szép. Ha jól számolom, 62 derék parlamenti képviselő dolgozott éjt-nappallá téve, hogy a karácsonyfánk alá tehessék azt, amiről évek óta csak álmodunk. Bár, drága Salamon képviselő úr, értem igazán nem kellett volna ennyire fáradozniuk. Karácsonyra nekem elég lett volna egy szép, új PIKO-mozdony. Tudja, a BR-204-es, ami most jelent meg. De köszönöm az alkotmány szülő atyáinak és anyáinak, hogy gondoltak ránk. Illetve olyan sok anya nem is volt, talán csak négy, de voltaképpen anyából egy is elég. Doktor viszont annyi volt, hogy mindjárt büszke lettem parlamentünkre. Aki nem doktor, arról rögtön látszik, hogy Jobbikos vagy szoci. Az ilyeneket oda se engedném a doktorok közé. Mindenkinek tudnia kellene a helyét. Mi van? Mit akadékoskodsz? Hogy nem volt ott egy közember sem? Mondjuk, Te sem, meg Te sem. Na és? Nem a Te a dolgod. Most jössz Te. Most elmondhatod a véleményedet. De, siess, december közepén már szavaznak róla. Csak, hogy kerek legyen a karácsony.

Kánaán

Örömmel jelenthetem, nem vagyunk már messze. Ne azt nézd folyton, hogy mit vehetsz a fizetésedből karácsonyra! Ez egy nagyon idejétmúlt, out-of-date gondolkodásmód. A szándékot, az eszmét nézd! S, ha kivételesen képes vagy olyan magaslatra emelkedni, ahova még honatyáink közül is csak a Fideszesek és a KDNP-sek képesek, akkor látni fogod, hogy, ha nincs is még itt a szó Petőfi-féle értelmezésében, de közel van a Kánaán. Példának okáért az új alkotmány! Rengeteg jogunk lesz. Nem a király vagy a pártfőtitkár mondja majd meg, hogy mit dolgozzunk, milyen szakmát válasszunk a kölykünknek. Nem, barátaim, ezeknek a mocskos időknek végük! A mi szép Magyarországunkon „mindenkinek joga van munkája és foglalkozása szabad megválasztásához.” Aztán az Neked semmi, hogy minden magyar állampolgároknak joga lesz „a szociális biztonsághoz, a művelődéshez”? Mit mondasz? Hogy nincs olyan munkahely, amelyet szabadon választhatnál? Illetve munkahely sincs? A gyereked meg hiába végzett a miskolci egyetemen, még pénztárosnak se kell? Mi van? Megint azzal jössz, hogy évek óta nem veszel könyvet, mert inkább ennivalóra kell? Nem, barátom, telhetetlen és hálátlan vagy, nem Neked való demokratikus rendszerünk. Tudod, mi való Neked? Megsúgom: szocializmus! Add tovább!

A közlekedés és a rendszer

A havas decemberi estéken elmélkedhetünk egy kicsit az alkotmány miben létéről. Az alkotmány „olyan élő keret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk”- tudjuk meg a parlamenti bizottság javaslatából. Nagyon szép, felemelő! Olyan jó dolog ilyenkor, karácsony előtt, békésen megegyezni. De tényleg, szeressük egymást, gyerekek, hisz minden percért kár! Így lesz az alkotmány egy szép nagy karácsonyi megegyezés. Hát nem erre vágy minden magyar szíve? Ami azt illeti, úgy tűnik, hogy az alkotmány valóban egy megegyezés, egy egyezség a nép és azok között, akik fent vannak. Mondom, úgy tűnik, de nem így van! Ez csak a látszat, a polgári demokrácia hatásos mutatványa. A valóság az, hogy az alkotmány azok megegyezése, akik fent vannak, akik írják az alkotmányt. Nekik ez a rend jó, ők az élvezői. A többieknek, akik lent vannak, pedig azt mondják: örüljetek, hogy éltek! Lehetne más elvek alapján szervezni életünket? Mondjuk, kijelentenénk, hogy holnaptól a dolgozó ember közvetlenül és érdemben beleszólhat az ország ügyeibe. Lehetne? Igen, lehetne! Vagy mondjuk, a közérdekű adatok megismeréséhez való jogot, nem úgy értelmeznénk, hogy a kormány felnyomja az Internetre a propagandáját, hanem én, te, ő, mi, ti, ők, mindenki lekérhetne bármilyen állami információt? Lehetne! Az új alkotmány azonban nem ilyen rendszert ígér nekünk. Mit mondasz, az alkotmányt később is meg lehet változtatni? Például népszavazással! Ó, de jó Neked, hogy húsz év után is naivan hiszel. Sok mindent lehet népszavazásra vinni, csak a lényeget, az alkotmány-módosítását nem. Érted már? A választási törvények alapján csak olyan pártok juthatnak a parlamentbe, amelyeknek tetszik ez a rendszer. Az alkotmányt csak ők módosíthatják. De ők nem akarják, mivel ez nekik jó, és ők maguk csinálták. Megoldás, persze, mindig van. Tudod, olyan ez, mint a közlekedés. Az 1940-es évekig Magyarországon is baloldali közlekedés volt, mint Angliában. Megváltoztatták a KRESZ-t, és lecserélték az autókat. A forgalom jobb irányba ment, a szó minden értelmében. A kormány pedig a baloldalra került. Rendszert váltottak. Ilyen egyszerű!

Balszemmel 216.

2010-11-29T17:32:00.000+01:00

Nyelvi forradalmat!

Manapság, ha valami tetszik, azt mondják: nekem bejön. Ha helyeslek valamit, a modern szó: abszolút. Megmondom őszintén, hogy nekem „nem jön be” ez az új nyelv, de tetszik, nem tetszik, ez a valóság. Ezt túléljük valahogyan, legfeljebb a lányomat kérem meg tolmácsolni. Van azonban nagyobb baj. Észrevettem, hogy jó programokat írunk, még a nyelvezetünk is javult valamit, de mégis még mindig úgy beszélünk, hogy a mai fiatalok nem értenek bennünket. Ennek fő okát nem magunkban kell keresni, hanem a külvilágban. A mai kapitalista világ szándékosan kiírt minden olyan szót, ami a dolgozók és a tőkések küzdelmére utal. Hogyisne, hogy a dolgozó megértse a kapitalizmus lényegét, és küzdjön ellene, azt már nem! Ezért beszélnek munkavállalóról, munkás és dolgozó helyett. Ezért irtanak ki olyan fogalmakat, mint a kizsákmányolás. Csak szociális partnerek vannak, a tőkés nem is zsákmányolja ki a dolgozót. A munkásosztályról pedig eleve kijelentik, hogy nincs munkás nincs és nincs osztály sem. De van, amin nekünk kell változtatni. Politikai nyelvünkben van sok elavult, archaikus elem. Hamarosan új pártprogramot kezdünk írni. Forradalmit, mivel nem csak arról szól, hogy mit lehet csinálni a kapitalizmusban, hanem arról is, hogy mi lesz utána, milyen lesz az a szocializmus, amiben élni szeretnénk. A forradalmi programhoz forradalomra van szükség a fejünkben, sőt a nyelvünkben is.

Elindulunk?

A Forsense Piackutató és Stratégiai Tanácsadó Intézet legfrissebb felmérése szerint a nem parlamenti pártok együttes támogatottsága jelenleg 4 százalék. A kisebb pártok közül csak a Munkáspárt közelíti meg az 1 százalékot, míg a korábbi parlamenti pártok (SZDSZ, MDF, MIÉP) már jóval a hibahatár értékén belül, fél százalék alatt maradtak. A Munkáspárt számára kimutatott eredmény jobb, mint a 2010. áprilisi választási eredmény. Jelent ez valamit? Igen, nem sokat, de valamit igen. Az emberekben van érdeklődés irántunk. A kérdés, hogy mi tudunk-e élni e lehetőséggel, tudjuk-e adni azt az újat, amire vágynak? Elindulunk-e az új felé? Ugye, elindulunk?

Liszt-év

A kormány Liszt Ferenc Emlékévvé nyilvánította 2011-et, mivel pont kétszáz éve, 1811. október 22-én látta meg a napvilágot Doborjánban Liszt, vagy ahogyan Vörösmarty írta, „hírhedett zenésze a világnak”. Mint sok minden más, szülőfaluja sincs már Magyarországon. Raiding néven egy osztrák település Burgenlandban. Nem tudom, hogy a kormány többi döntése milyen, de speciel ez jó. Még pénzt is adnak hozzá, ami megint csak jó. Liszt nem akárki. Liszt Ferenc Magyarország, a magyar nemzet jelképe, ha tetszik, magyar brand. Ráadásul olyan márka, amely összeköt bennünket Európával. Mit Európával, a világgal! Lisztet ismerik, bár a külföldiek közül sokan németnek hiszik, vagy legalább is osztráknak. Pedig ő a miénk. Az emlékév jó lehetőség arra, hogy ezt mások is megtudják.

Emlékévek persze voltak eddig is. Jönnek, mennek, főleg mennek. Hirtelenjében nem tudnám felidézni, hogy melyik emlékév okozott bennem feledhetetlen örömet. Ehhez az kellene, hogy kis országunk magáénak érezze az ünnepet. Mindenekelőtt tudjon róla! Az újságok írjanak róla! Ne októberben, már most! Az iskolákban legyen október 22-e Liszt-emléknap! Senkit se zavarjon, hogy másnap október 23-a van! Tessék meggyőzni a multikat, hogy a CD-DVD részlegben ne az amerikai slágereket árulják, hanem Lisztet (is)! Állami segítséggel készüljenek új felvételek zenéjéből! Liszt legyen hozzáférhető, olvasható, hallgatható, megvehető egy éven át. Valahogyan úgy, ahogyan ezt a szomszédos Ausztriában teszik saját zeneszerzőikkel, költőikkel, művészeikkel. Ja, igen, és nagyon vigyázzunk, hogy ebben az EU-s kavalkádban Liszt Ferencből nehogy Franz Liszt legyen!

Stratégiai szerepben

Büszkeségtől dagad a keblem. Végre! Ezt is megértük! A pápai repülőtérről elindult az első olyan C-17-es óriási szállítógép, amelyen nem volt amerikai személyzet. A NATO nehéz szállító egysége 2009 júliusa óta repked Pápáról, de eddig mindenki amerikai volt a személyzetből. Na, de most, november 22-én, e történelmi napon hét nemzet, hét micsoda nagyszerű nemzet katonái együtt repültek. Három svéd, két norvég, egy bolgár, egy lengyel! Mint a scifi-filmekben, ahol együtt van fehér és fekete, indián és roma. Bár ez utóbbiban nem vagyok biztos. Ja igen, jobb filmekben még egy Földön kívüli is van. Hét nemzet! Mit mondasz? Hogy magyar nincs ott? Dehogynem! Ott van, mint Rejtő Jenő regényében az orosz. „Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta”. Szóval, ott vagyunk. Először is, Pápa magyar. Az odavezető utakat magyar rendőr őrzi. A repülőtér vécéit és egyéb stratégiai helységeit magyarok takarítják. De azért, jó, ha tudsz még valamit. Csak a rend kedvéért. Az egység parancsnoka egy ezredes. Amerikai.

Balszemmel 215.

2010-11-22T14:03:00.001+01:00

Legyen Ön is milliomos!

Húzzunk bele, barátaim! Vészesen le vagyunk maradva az USA-val szemben. Miben? Voltaképpen mindenben. De ez most nem érdekes! Az érdekes az, hogy az amerikai parlament képviselőinek fele milliomos. Érted Te ezt? 265 milliomos ül az amerikai honatyák között, s közülük majdnem hatvannak több mint 10 millió dollárja van. Ezt hallva, nem érzem jól magam magyar bőrömben. Mi talán rosszabbak vagyunk? A magyar nép nem érdemli meg, hogy nagy szeretettel megválasztott képviselőink legalább fele milliomos legyen?

Képzelt párbeszéd

Orbán Viktor hazajön az EU meg a NATO, meg nem tudom milyen csúcsokról, és Szijjártó Péter úr, a kormányfő mindenható sajtófőnöke, a kezébe adja az újságot.

- Főnök, a fiúk elkészültek a sajtószemlével. – így Szijjártó Péter.

- Ne fárasszál még Te is! Már nem is emlékszem, mi volt a múlt héten. Talán, ha kedd, akkor Belgium? Vagy inkább Ukrajna? Biztos nem a CIA-főnök, arra emlékszem. Good guy! Na, mindegy!

- Gáz van, Főnök, az MSZOSZ bekeményítetett. „A változtatásokat csak akkor támogathatjuk, ha azok valódi egyetértésen alapulnak és a társadalom többségét alkotók, a munkájukból élők és a nyugdíjasok jobb életminőségét szolgálják. A nemzeti együttműködés rendszere akkor lesz több üres jelszónál, ha a kormányzó párt megváltoztatja az érdemi egyeztetést teljes mértékben nélkülöző eddigi parlamenti és kormányzati gyakorlatot.” Ilyet lemernek írni a kongresszusi papírjukban?

- Te, Péter, mi lesz, ha ezek nem támogatnak? Olvasd csak tovább! Mi lesz, ha mi mégsem hívjuk meg őket tárgyalni? Vége a kétharmados forradalomnak?

- Főnök, nagyobb a gáz, mint gondoltam. Azt írják, hogy „az MSZOSZ VII. Kongresszusa összefogásra és közös cselekvésre hívja fel a szakszervezetek tagságát és a még nem szervezett dolgozókat, a nyugdíjasokat.”

- Te, Péter, Te valamit kihagytál. Valami keménynek csak kell jönnie. Mi tavasz óta mást sem teszünk, csak hozzuk az újabb és újabb törvényeket. Te, ezek a szakszervezetisek nem vették volna észre, hogy nélkülük csináljuk? Pedig meg is mondtuk nekik, hogy nem kívánjuk az időt egyeztetésekre pazarolni. Te, lehet, hogy ezek nem vesznek bennünket komolyan? Olvasd csak tovább!

- Igazad van, Főnök, még vannak itt kemény szavak az „összefogás erejéről, a szolidaritáson alapuló együttműködésről”.

- Te, Péter, jó cikket olvasol Te egyáltalán? Nem Erdő Péter mondta ezt a múlt héten? Nekem nagyon bejön, amit az Öreg mond. Tudod, olyasmik, hogy az egyszerű emberek majd nagyon hamar kiábrándulnak, és kell valaki, aki megszólítja őket.

- Nem, nem, Főnök, ezt nem a bíboros mondja, ezt az MSZOSZ nyomatja. Akkor viszont már én sem értem, Főnök. Mi a fenét tanultak ezek annak idején a marxista szemináriumon? Tudod, a dolgozók felvilágosításáról, meg valami osztályharcról.

- Ne bántsd őket, Péter, okos emberek ezek. Tudják ezek, hogy a magyar proli nem támogat bennünket. Nehogy azt, hidd, hogy bárki is közülük elolvasta mi programunkat. Egy frászt! De annyira dühösek a szocikra, annyira elkeseredettek, hogy kétharmaddal beszavaztak bennünket. Addig örülj, amíg nem esik le nekik. Ez meg igenis egy nagyon jó szakszervezet. Ők nem ébresztgetik a népet, mi meg nem bántjuk őket. Egyelőre.

Hiányzó tűz

Nagyon kérlek, ne értsd félre a fenti párbeszédet! Soha nem történt meg, bár megtörténhetett volna. Tudod, nem akarok bírálni senkit, bántani meg főleg nem. Féltés van bennem. Féltem a magyar dolgozók jövőjét. A Fidesz-KDNP-kormány atyai gondoskodással vette kezébe a nemzet ügyeinek intézését. S, amennyiben a dolgozók is részesei a nemzetnek, úgy joggal számíthatnak a kormány támogatására. Ha így van, akkor szinte szakszervezetre sincs szükség. Ha így van! Csakhogy nincs így! A magyar kormány nem áll a rendszerek felett, hanem része a rendszernek, amit manapság kapitalizmusnak hívnak. Orbán Viktornak viszonylag nagy politikai mozgásteret adott a hazai és a nemzetközi tőke. Riogathatja a bankokat, adót vethet ki a multikra. Nem túl nagyot, de mégis elégé nagyot ahhoz, hogy mi, a dolgozó tömegek elhiggyük, hogy mindezt értünk, nyomorultakért teszi. A mozgástere azonban véges. Addig tart, amíg a tőke alapvető érdekeit nem sérti. Orbán ezt tudja. Bizonyára tudják ezt az MSZOSZ köreiben is, végtére is az életből jönnek. Vagy talán mégsem? Elolvastam az MSZOSZ kongresszusának anyagait. Jók! Jó a helyzetelemzés, jók a követelések. Egy valami hiányzik belőlük. A tűz! A tűz, amit úgy hívnak, hogy mozgalom.

Balszemmel 214.

2010-11-15T17:10:00.002+01:00

Megtépett vörös zászló

A múlt héten mi is ott voltunk egy rendezvényen, a Duna partján. Ott, ahol annak idején a nyilasok zsidó honfitársainkat a folyóba lőtték. Ott voltunk, mert mi is kegyelettel emlékezünk rájuk, ott voltunk, mert mi is ellenezzük a zsidóellenességet mind régi, mind mai formájában. Sokan voltak mások is, szocialista és liberális politikusok, egyszerű emberek is. A mi fiataljaink vörös zászlóval érkeztek. Egy valakinek ez nagyon nem tetszett. Félrelökte a fiatalokat, és elkezdte széttépni a zászlót, a vöröset. Az illető zsidó volt. Mielőtt megkérdeznéd, hogy honnan tudjuk, megmondom: jellegzetes fejviseletéről. Mások ilyet nem hordanak, úgyhogy véletlenül se vádolj engem rasszizmussal! Az illető nem volt már fiatal, emlékezhetett arra, hogy 1945-ben sok tízezer szovjet katona áldozta életét Budapest felszabadításáért. Vörös zászló alatt! Szét is bombázhatták volna a várost, Dohány utcástól és zsinagógástól együtt, de nem ezt tették. Saját életüket áldozták fel kegyetlen utcai harcokban azért, hogy Budapest lakosai, zsidók és nem zsidók, élve maradjanak. De másról is van itt szó, a máról. Vajon lehet úgy küzdeni társadalmunk veszélyes és undorító jelenségei ellen, hogy válogatunk? Ezzel hajlandó vagyok együttműködni, a másikkal meg nem. A Duna parton összegyűlt liberális társaság nekem sem tetszik. De most nem erről volt szó. Most arról van szó, hogy tenni kell társadalmunk szélsőséges jelenségei ellen. Remélem, hogy mások, legalább mások értik ezt.

A koronák varázsereje

A koronáknak még varázserejük is lehet. Legalább is a cseh királyi koronáról azt tartja a legenda, hogy az, aki illetéktelenül a fejére teszi, rövidesen meghal. Nem tudom, hogy igaz-e, de az biztos, hogy Reinhard Heydrich SS-Obergruppenführer, Hitler üdvöskéje, Csehország egykori náci birodalmi helytartója mindenesetre így járt. Lehet, hogy fiatalos meggondolatlanságból tette, de felpróbálta a koronát. Hát igen, 1941-ben mindössze 37 éves volt. Láss csodát: pár hónap múlva, mint tudjuk, merénylet áldozata lett. Nem tudom, hogy a magyar koronának van-e ilyen varázsereje. Akár lehetne is, végtére is a magyar királyok mindegyikének fején megfordult ezer év alatt, s valami kis varázserő összejöhetett. Szörnyű még belegondolni is, mi lenne a „szavazófülkékben kivívott forradalommal”, ha valaki, mondjuk, felpróbálná a koronát mostani nagyjaink közül. Úgy este felé, takarodó után. Szörnyű! De rögtön megnyugodtam, amikor elolvastam Hende Csaba úr törvénytervezetét. Ezen túl a Honvédség feladata legyen „a magyar állam folytonosságát és függetlenségét megtestesítő ereklye (a Szent Korona és a hozzá tartozó egyes jelvények) teljes körű…őrzése.” Most már minden rendben lesz. Ha derék katonáink veszik át az őrzést, nem lehet majd csak úgy belopózni, és stikában felpróbálni a koronát. Szó se róla! A korona esetleges varázshatása ellen tehát védve vagyunk. De ki véd meg bennünket az állami politika szintjére emelt hülyeség ellen? Miért nem akarják egyesek tudomásul venni, hogy kis hazánk manapság nem királyság? Miért felejtik el lazán, hogy a Magyar Királyság sokévszázados története során alig volt független? Miért nem akarják belátni, hogy az Árpád-ház kihalása után királyaink még csak nem is magyarok voltak? Ha nem hiszed, menj ki a Hősök terére, és nézd meg a királyszobrokat! Persze, értem én. Magyarországnak jót tenne valami varázserő. Mondjuk, a korona, vagy legalább egy Lolka-Bolkás varázsceruza. Attól tartok, hogy varázsceruza csak a filmben van. A magyar királyok koronája pedig nem fog bennünket okosabbá, műveltebbé, gazdagabbá tenni. Ahhoz valami más kell. Jó iskolák, a tehetségek támogatása, az ország értelmes fejlesztése. Ja, és pár okos politikus sem ártana.

Véradó

A múltkori Afganisztán-konferencián a hivatalos hatalom egyik képviselője mondta, hogy biztonságunk garanciája a NATO, és ezért nekünk fizetni kell. Pénzzel nem nagyon tudunk, fizessünk hát katonával! Például küldjük őket Afganisztánba! Ugyancsak ez az illető mondta, hogy Magyarország, ha akarna is, akkor se tudna most újabb kétszáz harcoló katonát kiállítani. Ugyanis nincs ennyi! Akkor kezdtem megérteni, hogy miért is kell a mostani kormánynak hirtelenjében 8 ezer önkéntes tartalékos. Jó, nem leszek rosszindulatú. Azért is kell, vagy kellhet, mert a természeti katasztrófák a jövőben sem kerülnek el bennünket. De van itt más is! Az új Lex Hende kimondja, hogy a magyar kormány „gondoskodik a NATO Válságreagálási Rendszerének nemzeti alkalmazásáról”. A NATO pedig elégedetlen, mert látja: ha zűr lesz itt vagy a környéken, erre a magyar hadseregre nem nagyon számíthat. A NATO-nak viszont fizetni kell, adót, emberi adót, véradót.

Balszemmel 213.

2010-11-08T17:09:00.000+01:00

Semmi sem változik

Úgy tűnik, tényleg semmi sem. A hírek szerint jövőre a szabályszegő autósokra kiszabott bírságokból 16 milliárdos bevételt remél a költségvetés. A különbség csak annyi, hogy nem a rendőrségnél landol a pénz, hanem magánál a belügyminisztériumnál. Tényleg, hova is tartozik a rendőrség? Nem mondom, a gyorshajtás veszélyes. Nem azzal van bajom, hogy büntetik. Azzal van a gondom, hogy a szemlélet nem változik. Megelőzés? Nagy túrót! Inkább büntetni! Jobban is áll a rendőrnek, legalább is szerintük, mint gondoskodni a polgárokról. Sok éve jártam Japánban. Akkoriban nagy divat volt, hogy olyan eszközöket szereljenek be a gépkocsiba, ami előre jelezte a radart. Magyarországon büntették, Japánban ösztönözték. Miért? Azért, mert a vezetők többsége lelassított, ha érzékelte a radar közelségét, és még a gazdaság is jól járt. De mit példálózok itt Japánnal? Hol vannak ők hozzánk képest? Képzeld, ott a rendőr rászól a gyerekre, ha dohányzik az utcán! A gyerek nem lőhet vissza, sőt még vissza sem pofázhat, és nem fenyegetőzhet befolyásos apukájával. Hol itt a demokrácia? Igaz, ha Japánban a metrónál reggel otthagyod a bringádat, csak úgy, őrizetlenül, este ugyanott találod. Szóval, hol is vannak ők hozzánk képest?

Nem mozog a Föld! Vagy talán mégis?

Állj! Visszavonok mindent, amit eddig hirdettem az elmúlt húsz évben. Nem igaz, hogy mozog a Föld! A Föld nem mozog. Kérem szépen, nem kell itt sztrájkolni, tüntetni, az utcán zavarni a közlekedést, nem kell! Osztályharcra, meg ilyen rondaságokra meg gondolni sem kell. Ezt tegnap óta tudom, amikor elolvastam a hírt az Európai Unió Érdek egyeztető Csúcstalálkozójáról. Tudod, ez egy olyan gyűlés, ahol ott vannak a nagy európai politikai vezérek, a nem kevésbé nagy szakszervezeti főnökök és persze a munkaadók, azaz a kapitalisták hatalmasai is. Megnyugodtam. Ha ennyi nagyszerű koponya összejön, csak megoldják az én pitiáner napi gondjaimat. Ja, és persze a görög dolgozók, meg a portugálok, a románok, meg az összes többi gondjait is. Különösen akkor, ha elfogadják miniszterelnökünk csoda receptjét: társadalmi szolidaritás, nemzeti együttműködés. Szóval, minden rendben. Nem mozog a Föld, és kész. Aztán lehiggadtam és gondolkoztam egy kicsit. Ki egyezkedik itt kivel? A tőkések és a dolgozók aránya a legjobb esetben is 2:1. A munkaadó ugye nyilvánvalóan tőkés érdekeket képvisel. De mi mást képviselnének a kormányok? Tudtommal egyetlen EU-országban sincs dolgozói kormány. Szóval, így jön ki a 2:1. Bár egyik-másik szakszervezetet elnézve, lehet, hogy az arány 3:0! Bennünket pedig ámítanak, hogy demokrácia van, a kormányok értünk szorgoskodnak, a munkaadó tőkés pedig egyenesen kiteszi értünk a lelkét. Mi meg rácsodálkozunk, hogy megint drágább minden, emelik a kisemberek adóját, és rosszabbul élünk, mint tavaly.

Nem elég a jó technológia

Nem kétlem, hogy Ékes József úr, Ajka város Fideszes képviselője ért a timföldgyártáshoz. Hangsúlyozom, azután sem kétlem, hogy elolvastam múlt heti nyilatkozatát. Képviselő úr eltökélt szándéka, hogy „minden eszközzel megakadályozza, hogy a jövő évtől a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. a jelenlegi technológiáját működtethesse tovább". Egész egyszerűen azért, mert a világban van jobb, tisztább, hatékonyabb, emberbarátabb technológia. Nem tudom, igen tisztelt Képviselő Úr, elgondolkodott-e azon, hogy miért lehet hozzánk környezetszennyező üzemet telepíteni? Vajon ezek a cégek nem tudják, hogy vannak jobb technológiák? Vajon a Mal Zrt vezetői nem tudják, hogy ők rosszabb technológiával gyártanak, mint mások? Bizonyára tudják, sőt, biztos, hogy tudják.

De a tőkés döntését nem csupán a technológiák ismerete dönti el, sőt az a legkevésbé. A lényeg az, hogy mi hoz több hasznot, nagyobb profitot. Az elmúlt húsz évben Magyarországon azok szerezték a legtöbb pénzt, akik a legolcsóbb technológiával a legnagyobb haszonra tettek szert. A környezeti, emberi következmények mellékesek voltak. Tették, mert ilyen a természetük: tőkések. A szomorú az, hogy megtehették, mert az állam engedte, szemet hunyt felette, mert az ő természete is ilyen: tőkés. Képviselő Úr ide hozhatja a legjobb technológiát, de vajon képes-e megváltoztatni a tőkés vállalat és a tőkésállam természetét? Tudja, Képviselő Úr, nem hiszem, de azért próbálja meg! Cselekedjenek úgy, mint néhány — nálunknál civilizáltabb - tőkésállam, amely nem csak arra gondol, hogy ma minél többet keressenek a cégek, hanem arra is, hogy holnap is kell élni.

Balszemmel 212.

2010-11-08T15:28:00.000+01:00

Alkotmány Alkotmánybíróság nélkül

Egy pillanatra megállt bennem a levegő. Köztársaságunk szeretett elnöke felhívást intézett a néphez, amelyet nem kevésbé szeretünk. „Az új szabályokat a közös cél tükrében kell néznünk, mindig azt a kérdést érdemes föltennünk, hogy a közös cél felé segítenek-e, vagy sem. Mindannyiunk számára fontos tanulság ebben az esetben is, hogy a régi szabályok nehezítik az előrejutást. Ezért bízom abban, hogy az új alkotmányban feloldhatók lesznek az új célok és a régi szabályok közti ellentmondások" - mondta kellő drámaisággal az elnök. Haragját az váltotta ki, hogy az Alkotmánybíróság keresztbe tett a kormánynak. Alkotmányellenesnek nyilvánította a kétmillió forint feletti végkielégítésekre kivetett 98 százalékos különadót.

Szerény véleményem a következő. Egy: Magyarországon senki se keressen egy milliónál többet, de százezernél kevesebbet sem! Kettő: nem férhet kétség hozzá, hogy az elmúlt években sokan vettek fel arcátlanul magas végkielégítéseket. És tudod, mi az érdekes? Nem autógyári munkások, nem pedagógusok, nem kórházi ápolónők, vagy mondjuk, tűzoltók kapták a nagy pénzeket. Három: én soha nem kedveltem az Alkotmánybíróságot. Olyan pompával veszik magukat körbe, olyan középkori ruhákba öltöznek, hogy az minden normálisan gondolkodó embert zavar.

De van ennél fontosabb is. Szerintem nincs is szükség alkotmánybíróságra. Az alkotmányon nem kell őrködni, nem kell belemagyarázni dolgokat, amelyek nincsenek is itt. Az alkotmánybíróságok mindenütt azoknak a politikai konfliktusoknak az enyhítését szolgálják, amelyeket az aktuális politikai elit nem tud lerendezni. Az alkotmányt egész egyszerűen be kell tartani.

És erre szerintem képesnek kell lenniük átlagos képességű parlamenti képviselőinknek is. De, ha már szóba került az alkotmány, hadd mondjam el, nem csak az a baj, hogy az új célok és a régi megoldások ellentmondásban vannak. Baj az is, hogy hiányoznak alapvető jogok. Például: a lakhatáshoz mindenkinek legyen alkotmányos joga! Akkor nem kell a kormánynak félévente trükközni. Legyen minden embernek joga az első munkahelyhez és az első lakáshoz. És ha már demokráciáról beszélünk, legyen több társadalmi vita, népszavazás. Végül is mi vagyunk a nép.

Kínát komolyan kell venni

Nem akarok felvágni, de tény: egy hete még én voltam Kínában, most pedig a magyar miniszterelnök. Ennek speciel örülök. Jó tudni, hogy a magyar miniszterelnök nem egy távoli egzotikus országocskának tekinti Kínát, hanem korunk egyik meghatározó hatalmának. Tudod, nekünk, magyaroknak az a bajunk, hogy mindig okosabbaknak hisszük magunkat. Pár éve néhány magyar üzletembert kísértem Kínába. Egy acélgyártási eljárást akartak eladni, miközben minden lehetséges módon becsmérelték a kínaiak teljesítményét. Az acélgyártással fogla kozó intézet igazgatója, hallva a sok sületlenségét, magához intette a titkárnőjét és egy ajándékot hozatott be: másolatát annak a fémiránytűnek, amelyet a kínaiak már az időszámításunk előtti 3. évszázadban használtak.

Nos, azt látom, hogy az új politikai elitben is vannak néhányan, akiknek ki lehetne osztani egy-egy iránytűt. Nem Orbán Viktorról beszélek. Ő úgy tűnik, érti a dolgát. Kérdés, hogy lesz-e elég muníciója és bátorsága, hogy új tartalommal töltse meg a magyar-kínai viszonyt. Tud-e kezdeményezően fellépni az Európai Unióban olyan kérdésekben, mint a piacgazdasági státusz elismerése Kínában. Ha igen, akkor sem lesz könnyebb a dolgunk, de a kínaiak értékelik a bátorságot, és meglesz a haszna.

Párbeszéd Afganisztánról

A Magyar Szociális Fórum (MSZF) jó kezdeményezést tett: kerüljön sor párbeszédre az afganisztáni magyar katonai részvételről. Kis hazánkban alig van párbeszéd, s ha van is, az sem a külpolitika kérdéseiről. A hivatalos külpolitikát vagy helyeseljük, vagy nem, de az utóbbi esetben alig van nyilvánosság. Afganisztánról pedig beszélni kell, hiszen évek óta milliárdokat, sőt emberi életeket áldoz az ország vezetése nehezen megmagyarázható célok jegyében. A hivatalos érvelés, miszerint a világ demokratikus rendjét védjük ott, a terrorizmus ellen harcolunk, a tények ismertében egyre gyengébbén hangzanak.

Legyen párbeszéd, bár tudjuk: a külpolitika kérdéseiről nem Budapesten döntenek. Az USA és néhány NATO-ország érdekeiről van szó, amelyeknek mi alárendeljük magunkat. A párbeszéd mégis fontos, elvégre is gondolkodó emberek vagyunk, és még a remény is él bennünk, hogy a magyar kormány egyszer figyelembe veszi a magyar emberek érdekeit is. Jobban járna mindenki!

Balszemmel 211.

2010-11-04T22:39:00.002+01:00

Az esélytelenek nyugalmával

Egy kedves magyar vállalkozó ember, aki nyugodtan mondhatja magát a rendszerváltás nyertesének, Pekingben járt. Az esélytelenek nyugalmával néztük azt, amivé Kína lett, mondja nekem. Elgondolkodtató, hogy mi az, amit a kínaiak tudnak, és amit mi nem tudunk. A kínaiak közösségben élnek. Nézd meg, kerek asztalnál esznek, közös tálakból szemezgetnek. Mi individualisták vagyunk, csak az én számít. A kínaiak egymás közt vitatkozhatnak, sőt polgárháborút vívhatnak, de a külföldivel szemben egységesek. Mi szeretjük magyar társainkat a külföldieknél bemártani, beárulni, s mindegy, kiről is van szó, németekről, oroszokról vagy éppenséggel amerikaiak ról. A kínaiak számára a kínai történelem 5 ezer év, amiben volt feudalizmus, kapitalizmus, sőt 1949 óta szocializmus is, de mégis egészet alkotnak. Nálunk a történelem minden rendszerváltáskor, sőt rosszabb esetben minden kormányváltáskor újra kezdődik. A kínaiak képesek mindent utánozni, és egyben megtanulni annak a lényegét. Mi is utánzunk, de sohasem tanuljuk meg a lényeget. A kínaiak tisztelik értékeiket, nyelvüket, szokásaikat. Nekünk hovatovább nincsenek értékeink, nem becsüljük saját nyelvünket, kultúránkat, hagyományainkat. Kína ma már a világ második gazdasági hatalma. Másfélmilliárd embernek adnak munkát és kenyeret, pontosabban szólva rizst. Kétszer annyinak, mint Európa. Nos, kezdjünk el kínaiul tanulni, és pálcikával enni? Vagy az utolsó pillanatban mégis tanulhatunk valamit a kínaiaktól?

Értékek

A múlt héten a szocialista Koreában jár tam. Tudod, lehet finnyáskodni, hogy Korea ilyen, meg olyan. Lehet vitatkozni arról, hogy melyik társadalom jó és melyik nem az. Egyet azonban bizton állíthatok. A koreai emberek hisznek abban, amit tesznek. Delegációs társaim faggatták a 27 éves tolmácslányt, hogy tagja-e a pártnak. Még nem - válaszolta. De miért nem? Nos, még nem tettem eleget a pártért. Nem betanult szöveg volt, a lány hitt abban, amit mondott. Milyen szakmában lehet Észak-Koreában karriert csinálni? - érdeklődtek a magyarok. Nem a szakma számít, minden szakmában lehet jól dolgozni, és csak ez fontos - mondta a lány irigylésre méltó hittel. A pénz a szocialista Koreában is pénz. Az életük sem könnyű. De nem a pénz a fő értékük. Többre becsülik a tisztességes munkát, egy jó hangversenyt, a másokkal való együttlétet. A mai Magyarországon milyen értékeink vannak?

Új Fidesz-ikon

A Fidesz új ikonnal gazdagodott. Az egykori miniszterelnök, Nagy Imre bekerült a kormánypárt jelképei közé. „Nagy Imre később a vele szemben lefolytatott gyalázatos perben okosságával és rettenthetetlenségével a legnagyobb hőseink sorába emelkedett, megvédte a forradalom tisztaságát és mártírtársai becsületét. Hála érte!" - mondotta a Fidesz-nagygyűlésen a miniszterelnök. Nagy Imre eddig a szocialisták kanonizált hőse volt. Személye utólag is igazolta az MSZMP egykori vezetőinek 1989-es árulását, a kapitalizmus bevezetésében játszott szerepüket. Az MSZP-képviselők mindig az ő szobránál fogadták meg, hogy a haza javáért, és csakis azért fognak ténykedni. Aztán persze tették azt, amit igazán gondoltak. Ok alapították a Nagy Imre Érdemrendet, amely „a hazafias helytállásukkal példát mutató, tetteikkel a magyar függetlenséget szolgáló, a békés rendszerváltozást, a társadalmi párbeszédet és a társadalmi békét elősegítő magyar és külföldi állampolgároknak adományozható". A Fidesz most figyelemre méltó éleslátással elvette a szocialisták jelképét. Az elmúlt években a baloldaliság gondolatát vették el az MSZP-től, és kihasználva az MSZP súlyos hibáit és bűneit, olyan programmal mentek a választásokra, amelynek zömét nyugodtan lehet baloldalinak nevezni. Az áprilisi és az októberi választásokon a politikai pozícióktól fosztották meg a szocialistákat. Most már gerincüket törik meg, elvéve tőlük történelmi eszményképeiket. 1956 cakk und pakk a Fideszé lett.

A Fidesz vezetésének persze nagy önuralomra lehetett szüksége, végülis a Fidesz mindig is antikommunistának vallotta magát. Nem kevés dologról kellett megfeledkeznie a hőssé avatás érdekében. Példának okáért arról, hogy Nagy Imre mégiscsak a kommunista mozgalomban élte le életét. Félre kellett tenni azt a tényt is, hogy Nagy Imre a szocialista Magyarországon volt miniszter, ráadásul az, aki lesöpörtette a padlásokat. Retusálandó az a tény is, hogy 1953 nyarán mégiscsak a szovjetek csináltak belőle miniszterelnököt. Apróság ugyan, de tény, hogy az 50-es évek zűrzavaraiban elfelejtették elbocsátani a szovjet állampolgárságból, és bizony haláláig a Szovjetunió állampolgára is volt.

Ja és még valami! Mostantól már gondolni sem szabad arra, hogy 1956-ban a barikádnak volt másik oldala is. Éljen a demokrácia!