2012. február 1., szerda

Balszemmel 270.

Csomagold vissza a bőröndöket!

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta egy szocialista képviselő a feleségének. Még nem megyünk. Legalábbis vissza a hatalomba, még nem. Pedig már minden olyan jól nézett ki. A nyugati liberális sajtó nekirohant Orbánnak. Beharangozták az államcsődöt, amiről pedig igazából senki sem tudja, hogy mi az. Az amerikai nagykövet naponta öntötte átkait a magyar miniszterelnökre, mit sem törődve a diplomáciával, meg a kultúrával úgy általában. Amikor a német kancellár is azt mondta a rádióban, hogy neki sem tetszik minden, nos, akkor a szocliberális potentátok feleségei már kezdtek bejelentkezni a nevesebb fodrászszalonokba, hogy a nagy pillanatban teljes szépségükben pompázhassanak.

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta a szocialista képviselő, akit a jó Isten olyan tulajdonsággal áldott meg, ami ritkaságszámba megy szocliberális körökben: realitásérzékkel. Tetszik, nem tetszik, de tény: nyugat nem akarja Orbán fejét venni. A nyugat benne van a szuaréban, ezért úgy gondolja, hogy mindent szabványosítani kell, s akkor talán meg lehet menekülni. A második világháborút a németek jó sokáig elhúzták azzal, hogy nem ezerféle csavart gyártottak, hanem csak egyet, s az jó volt mindenhez, tankhoz, repülőhöz, ágyúhoz. Szóval járjon mindenki esze az IMF-csavarra, és minden OK lesz. Vagy lehet, hogy OK lesz. Majd kiderül.

Orbán azonban, aki az egykori szocialista Magyarországon nőtt fel, tudja, hogy a szabványosítás jó lehet, de az uniformizálás speciel nem. Ö ebből az utóbbiból nem kért, és felvázolt egy magyar utat, amely alapjaiban nem mond ellent a nyugati receptnek, de mégis csak más. Az EU és az IMF nem egyezhetett ebbe bele olyan könnyedén, mert még ragadós lenne a magyar példa. Képzeld el, mi lenne ebben a válságos világban, ha mindenki a maga feje után menne? Úgyhogy beindult a politikai gépezet, ami nagy reményekkel töltötte el a szocliberális köröket.

Orbánnak azonban megsúgta valaki, hogy liberális szitkozódások ide, amerikai támadások oda, legyen nyugodt! A nyugat értékeli az elmúlt másfél év teljesítményét. A magyar gazdaság bajban van. De mit monda Jézus az írástudóknak és a farizeusoknak, midőn elébe vezették a házasságtörésen kapott asszonyt? Aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ. Nos, az európai kormányok nem nagyon dobálózhatnak kövekkel, ha egyáltalán maradt még.

Csomagold vissza a bőröndöket! - mondta a képviselő, kipillantva az utcára. Te, ez az Orbán pont azt teszi, amit várnak tőle: kézben tartja a szociális konfliktusokat. Budapesten nincsenek százezres rendszerellenes tüntetések, mint Athénban, és az elégedetlen tömegek nem vívnak utcai harcot a csendőrökkel, mint Bukarestben. Te, mégis, mintha tömegek vonulnának az Andrássy úton! Mit kiabálnak? Éljen a kormány?

Köztisztasági vétség

A Balszemmel túl ismert fórum ahhoz, hogy a Munkáspárt 2006 ügyes-bajos dolgaival foglalkozzunk. De mivel a tekintetes polgári bíróság egykor úgy döntött, hogy az ő rövidítésük „Munkáspárt", ami a bíróság szerint abszolúte nem hasonlít a mi Munkáspárt nevünkre, nem hallgathatunk, ha valamivel bennünket is hírbe hozhatnak. Nos, a Munkáspárt 2006 le akart húzni egy bőrt a múlt hétvégi tüntetésekről, és a Kossuth térre vonultak, összes szövetségesükkel vagy húszan, hogy meghirdessék népszavazási kezdeményezésüket. Miről? Az alkotmányról és a Munka Törvénykönyvéről. Nos, gyanítom, hogy az alkotmányról nem lehet, a másikról meg, sajnos, nem érdemes. A Munka Törvénykönyve ügyében ugyanis pont azok adták fel a harcot, akiknek az élvonalban kellene állniuk: a szakszervezetek.

Na, de nem ez a csattanó. Vajnai úrék egy kicsit anyázták a kormányt, a jobboldalt, megfenyegették a magyar politikát, hogy jön a Nagy Testvérük, az Európai Baloldali Párt, és akkor lesz itt nemulass. S, innen következzék szó szerint az MTI híre: „A párt elnöke ezután aprópénzt szórt a Kossuth téri parkolóba, ahová a békemenet felvonulóit várják. Elmondása szerint ezzel akarják támogatni „a Fidesz fizetett bértapsolóit". A rendőrség felszólította Vajnai Attilát, hogy szedje össze a szétszórt aprópénzt. A párt elnöke ezt nem tette meg, ezért köztisztasági szabálysértés miatt rendőri intézkedés történt és felvették az adatait." No comment, illetve egy. A polgárpukkasztás politikai műfaj. De az osztályharctól, a dolgozók igazi érdekeiért való következetes küzdelemtől olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Az aprópénzes PR-fogásokat, és általában a polgárpukkasztást éppen azért találták ki, hogy ne kelljen harcolni.

1 megjegyzés:

  1. Tisztelt Thürmer Úr, A II. világháborúban ha valami hiányzott a német oldalon, az a szervezés és szabványosítás volt: döntse el mindenki, hogy sajnos-e, vagy szerencsére. A szovjet felet már inkább jellemezte a szabványosítás.

    VálaszTörlés

Címkék

1956 A Szabadság adó Afganisztán alapítvány Albánia alkotmány Alkotmánybíróság antifasizmus antikommunizmus antiszemitizmus anyaság APEH ATV augusztus 20 Ausztria Bajnai Gordon baloldal balszemmel bank Baumag Belarusz benzin BKV Bokros Lajos Budapest busz cigányság Csehország Debrecen Demokratikus Koalíció demokrácia demonstráció Demszky Gábor diplomácia Dávid Ibolya díj Ecuador egyház Egyiptom egészségügy ellenforradalom ellenzék erőszak Európai Unió fasizmus FELHÍVÁS Fidesz Fidesz. benzin film Fodor Gábor forradalom Franciaország függetlenség gazdaság gyerekek Gyurcsány Ferenc gáz Görögország hadsereg Hagyó Miklós hajléktalan harc hatalom hitel Hitler holokauszt homoszexualitás honvédelem Horn Gyula Horthy-rendszer Humanista Párt háború IMF Internet Irak Irán Izland Izrael jelkép Jobbik jog Jugoszlávia jókívánság kapitalizmus Kapolyi László karácsony katasztrófa KDNP Kenya királyság kisebbség kisember kommunisták kormány korrupció Koszovó Kuba kultúra Kádár János Károlyi Mihály képviselő kézbesítők Kína Kóka János költségvetés könyv könyvhét környezetvédelem közbiztonság közlekedés külügy labdarúgás Lendvai Ildikó Lengyelország liberalizmus LMP lottó luxus Líbia Magyarország Malév MDF MEASZ megszorítás Mesterházy Attila metró mezőgazdaság minimálbér MIÉP Moldova György MSZDP MSZMP MSZOSZ MSZP multi munka munkajog munkanélküliség Munkáspárt Munkáspárt 2006 május 1 március 15 MÁV média NATO nemzet nevelés november 7 nyelv Nyers Rezső nyugdíjasok nácizmus Népszabadság népszavazás Obama oktatás október 23 Olaszország Orbán Viktor Oroszország Országgyűlés Palesztina parlament pláza politika posta privatizáció program propaganda Puskás Ferenc pénzügy reform rendszerváltás rendőrség repülőtér Románia sajtó Spanyolország sport Svédország szabadság szakszervezet SZDSZ szegénység Szetey Gábor Szili Katalin szilveszter Szlovákia szocializmus sztrájk szélsőjobboldal Szíria Ságvári Emdre Sólyom László Tamás Gáspár Miklós terrorizmus Trianon távhő történelem törvény tőke tűzoltóság USA vagyon vallás vasút Venezuela választás vállalkozók válság vízum vörös csillag weboldal zsidóság Zuschlag János Zöld Baloldal április 4 áremelés árvíz élelmiszer értelmiség Észak-Korea önkormányzat űrrepülés